Dübörög a PONSSE, vezeti a 2021-es listát

A vizsgált huszonöt, agráriumhoz kötődő cég közül tizennégy vállalat részvényeinek árfolyama emelkedett a saját devizában nézett tőzsdei árfolyammozgás alapján augusztusban. Az éves listát az első nyolc hónap után az erdészeti gépeiről ismert PONSSE vezeti.
Dübörög a PONSSE, vezeti a 2021-es listát
Az Agrofórum cikke szerint az amerikai húsipari vállalat, a Tyson Foods kurzusa 9,9 százalékkal emelkedett, ezzel vezeti az augusztusi havi listát. Őket a főleg a napraforgó-ágazatban tevékenykedő ukrán székhelyű Kernel Holding varsói tőzsdére bevezetett papírjainak árfolyama követi 7,4 százalékkal. A képzeletbeli dobogó harmadik fokára a világ legnagyobb mezőgazdasági gépgyártója, a Deere & Company állhatott fel 4,6 százalékkal. Az augusztusi lista végén a több mint 150 éves múlttal rendelkező nemzetközi nagyvállalat, a Bayer áll 6,5 százalékos lejtmenettel, amelynek egyik alaptevékenysége a mezőgazdaság. Hat százalékot esett az elmúlt hónapokban jól teljesítő, kompakt rakodókat gyártó, dél-koreai Doosan Bobcat Inc. kurzusa, így ez egyfajta korrekciónak is tekinthető. A mezőgazdaságban és erdőgazdaságban is használatos gépeket, illetve földmunka- és építőipari gépeket gyártó japán Komatsu részvényeinek árfolyama 5,9 százalékot zuhant az elmúlt hónapban. ponsse_STAT Ha 2021-es esztendő első nyolc hónapját együtt nézzük, akkor az erdőgazdálkodásban és fakitermelésben használatos gépeket és szoftvereket kínáló finn PONSSE Oyj áll az élen 50,7 százalékos látványos ralival. Az északiakat a Doosan Bobcat Inc. követi 46,2 százalékkal, majd az agárkereskedelmi tevékenységet is folytató árupiaci óriáscég, a Glencore következik 40,5 százalékkal. ponsse_STAT_2 Az idei lista végén a Komatsu áll 5,5 százalékos mínusszal. A Cal-Maine Foods, az Egyesült Államok legnagyobb tojástermelője 3,7 százalékos, a Bayer pedig 2,45 százalékos lejtmeneten van túl. (Agrofórum.hu)