Dél-dunántúli Regionális STIHL Fakitermelő Verseny - A Mecsekerdő csapata lett a legjobb
Immár harmadik alkalommal rendezték meg a Dél-dunántúli Regionális STIHL Fakitermelő Csapatversenyt a SEFAG Zrt. szervezésében, Ropolypusztán.
Húsz csapat nyolcvan versenyzője állt rajthoz, hogy az erőpróbán megszerezze a végső győzelemhez szükséges kvalifikációt. Idén rekordnak számított a versenyen indult csapatok száma.
Négy megye (Baranya, Tolna, Somogy és Zala) állami erdőgazdaságainak vállalkozóiból, a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság barcsi, nagyatádi, marcali, siófoki és kaposvári helyi tűzoltó parancsnokságának lánglovagjaiból és a Dráva Völgye Középiskola, valamint a Széchenyi Zsigmond Szakközépiskola diákjaiból verbuválódott csapatok embert próbáló hőségben küzdötték le a szerelés és az összetett gyakorlati versenyszám feladatait.
A tét, hogy a Kaposvári Egyetemi Napokkal egy időben és helyszínen rendezett országos döntőbe jussanak – erre az első hat csapatnak van lehetősége – de természetesen értékes ajándékok is voltak a STIHL jóvoltából az érmek és az oklevelek mellé. Az erőpróba eredményét az Erdészeti Biztonsági Szabályzat, azaz a biztonságos munkavégzés, és a gyors, de pontos munka, azaz az idő döntötte el.
Legeredményesebben a Mecekerdő Zrt. csapata teljesített, őket a SEFAG Zrt. Zselici Erdészetének csapata, a Gyulaj Zrt. csapata, a SEFAG Zrt. Nagybajomi Erdészetének csapata, a SEFAG Zrt. Kaposvári Erdészetének csapata és a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Barcsi Tűzoltó-parancsnokságának csapata követte. Ők fogják a Dél-dunántúli régiót a Kaposváron megrendezésre kerülő országos döntőben képviselni 2014. szeptember 27-én.
Frissítve:
A Mecsekerdő Zrt. közleménye:
A Mecsekerdő Zrt. csapata a legjobb favágásban a régióban
Négy megye 20 csapata közül a Mecsekerdő Zrt. négyese szerezte meg az első helyet a SEFAG Zrt. által május 22-én szervezett Regionális STIHL Fakitermelő Csapatversenyen a Zselici Erdészet Ropolypusztai Tanpályáján.
A versenyen fakitermelők, katasztrófavédelemi dolgozók, erdészeti szakiskolai tanulók indultak és több versenyszámban mérték össze tudásukat. A szerelés mellett például kombinált versenyszámban bizonyíthattak: egy farönkről korongot kellett vágni, majd gallyazni, darabolni, hasítani, sarangolni, mindezt időre, a munkavédelmi szabályok pontos betartásával.
A szerelésben ismét szenzációs eredmény született: Rittlinger Róbert 12 másodperc alatt végzett a feladattal. A kombinált versenyszámot is elképesztő gyorsasággal teljesítette a Mecsekerdő csapata: 2 perc 39 másodperccel és egyetlen hibaponttal. Ebben az egész csapat felkészültsége mellett Solymos Tibor hasítási technikája kápráztatta el a közönséget. A rangos versenyben Rittlinger Róbert vezetésével a Mecsekerdő Zrt. csapata szerezte meg az I. helyezést. A csapat tagjai: Rittlinger Róbert, Geszthelyi Károly, Geszthelyi Sándor és Solymos Tibor.
A fesztivál jellegű eseményen a színvonalas verseny mellett bemutatók és show műsor szórakoztatta a mintegy háromszáz száz fős közönséget. Az első helyezett csapat részt vesz a szeptemberben Kaposvárra meghirdetett országos döntőn.
(Sajtóközlemény - Erdő-Mező Online - www.erdo-mezo.hu)
-
Cimkék:
STIHL, Sefag Zrt., Mecsekerdő Zrt., favágó, katasztrófavédelem, Gyulaj Zrt., Dél-Alföldi Stihl Regionális Fakitermelő Verseny, favágó verseny, Nagybajomi Erdészet, Kaposvári Erdészet, Zselici Erdészet