A Zselici Erdészet kerületvezető erdésze kapta a Somogyi Erdőkért aranygyűrű kitüntetést
A SEFAG Zrt. idén is elismerést adott át azoknak a kollégáinak, akik kimagasló munkát végeznek a somogyi erdőkért.
Az Országos Erdészeti Egyesület által koordinált I. Erdők Hete 1997-ben a „Tegyünk együtt többet erdeinkért!” felhívással fordult az erdőben dolgozó erdészekhez és az erdőt kedvelő támogatókhoz. Az akció célja volt, hogy megértessük, nem az erdésztől kell félteni az erdőt, mert az erdész az erdő gondozója. Az azóta hagyománnyá vált Erdők Hete sorozat idei állomása, a XXIV. Erdők Hete, témája a klímaváltozás és az erdők kapcsolata, az erdők klímaváltozást mérséklő hatásainak bemutatása.
A SEFAG Zrt. munkatársai büszkék arra, hogy a cég élen jár az idei szlogen megvalósításában is. E tekintetben kiemelendő, hogy elsők közt alapított a cég erdészeti erdei iskolát, hozott létre természeti értékeket bemutató látogatóközpontot a Zselicben, Erdők Házát Kaposvár belvárosában, mindezt azzal a céllal, hogy mindenkinek megmutassa az erdők értékeit, és felhívja a figyelmet védelmük fontosságára, valamint az erdészetek munkájának jelentőségére – ezek a legfontosabb céljai az Országos Erdészeti Egyesület által minden ősszel koordinált Erdők Hete rendezvénysorozatnak is.
A bemutatás mellett kiemelkedően fontos lépés volt a SEFAG Zrt. részéről a Somogyi Erdőkért díj alapítása is 1992-ben. Történt ez azzal a határozott céllal, hogy azok, akik kiemelkedően magas színvonalú szakmai munkájukkal, rátermettségükkel a somogyi erdőgazdálkodás – ezen keresztül mind a somogyi, mind a hazai erdők értékének, fejlesztésének terén maradandót alkottak, méltó elismerést kapjanak. Az átadó ünnepség a SEFAG Zrt.-nél már az erdő ünnepe is lett – a díjazottak ünneplése mellett.
„Somogyi Erdőkért” aranygyűrű kitüntetésben Javós Zoltán a Zselici Erdészet kerületvezető erdésze részesült.
Oklevél elismerésben részesültek:
Horváth Jánosné, a Csurgói Faipari Gyár raktárosa,
Mezriczky Csaba, a SEFAG Zrt. Központjának karbantartó munkatársa,
Nyúl András, a Barcsi Erdészet vadgazdálkodási ágazatvezetője,
Hegyi Norbert, az Iharosi Erdészet kerületvezető erdésze,
Lővi Vilmos, a Kaposvári Erdészet kerületvezető erdésze,
Fábos József, a Lábodi Vadászerdészet kerületvezető erdésze,
Szehágel István, a Marcali Erdészet kerületvezető erdésze,
Karsai Dávid, a Nagybajomi Erdészet kerületvezető erdésze,
Lengyel Ferenc, a Szántódi Erdészet kerületvezető erdésze,
Illés Gábor, a Zselici Erdészet kerületvezető erdésze.
(SEFAG Zrt.)
-
Cimkék:
Sefag Zrt., kerületvezető erdész, Szántódi Erdészet, Csurgói Faipari Gyár, Lábodi Erdészet, Nagybajomi Erdészet, Kaposvári Erdészet, Zselici Erdészet, Barcsi Erdészet, Iharosi Erdészet, Marcali Erdészet, Javós Zoltán