A miniszter szerint jól vizsgázott Romániában a falopások visszaszorítására kidolgozott rendszer

Tánczos Barna romániai környezetvédelmi és vízügyi miniszter szerint jól vizsgázott Romániában a Sumal 2 faanyag-nyomkövető rendszer.
A miniszter szerint jól vizsgázott Romániában a falopások visszaszorítására kidolgozott rendszer
A miniszter keddi sajtótájékoztatón ismertette a rendszer fél éves alkalmazásának eredményeit, megállapításait a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) által kiadott közlemény foglalta össze. A Sumal 2 informatikai rendszert a törvénytelen fakitermelés megfékezésére dolgozták ki. A rendszerhez telefonos alkalmazás is tartozik, amelyen keresztül bárki ellenőrizheti, ha fát szállító gépkocsit lát, hogy legális-e a szállítmány. A miniszter szerint a Sumal 2 faanyag-nyomkövető informatikai rendszerrel sikerült visszaszorítani az illegális fakitermelést. Ugyanakkor a rendszer a bürokráciát is csökkentette, hiszen digitalizálta az engedélykibocsátás folyamatát. Amint Tánczos Barna részletezte: a Sumal 2 rendszerbe regisztrált több mint 64 000 felhasználó hozzávetőlegesen 21 millió köbméter faanyag szállítására több mint 2,2 millió szállítólevelet állított ki, ami naponta átlagosan 12 600 iratot jelent. Egy évvel korábban ugyanebben a periódusban a rendszer korábbi verziója 17,3 millió köbméter fára 1,9 millió kísérőlevelet generált. A különbséget - a miniszter szerint - részben az okozza, hogy a Sumal új verziójába a fűrészpor, a pellet és a brikett szállítmányokat is be kell vezetni. A szállítmányok ellenőrzését a gps-es helymeghatározó és a szállítmányról feltöltendő fényképek is segítik. A miniszter közlése szerint korábban naponta átlagosan 2,5 illegális szállítmányt lepleztek le, az új rendszerben a megnövekedett számok mellett is átlagosan napi kevesebb mint egy törvénytelen szállítmányt azonosítottak. falopas Az elmúlt hat hónapban az állampolgárok összesen több mint 858 ezer alkalommal ellenőrizték a faanyag-szállítmányok törvényességét. Az illegálisnak tűnő szállítmányok esetében a rendszer felajánlja a 112 segélyhívószám tárcsázását. Az állampolgárok 3468 ilyen hívást kezdeményeztek, végül 123 szállítmány bizonyult törvénytelennek. A lakossági bejelentések alapján a hatóságok 212 900 lej (15,75 millió forint) értékben róttak ki bírságot, 307 köbméter fát és 24 olyan gépjárművet koboztak el, amellyel illegálisan szállítottak faanyagot. A rendőrség a rendszer bevezetése óta 19 721 ellenőrzés során közel 21 ezer köbméter fát kobozott el, 12,5 millió lej (925 millió forint) értékben szabott ki bírságot és 5952 esetben indított eljárást a törvénysértést elkövetők ellen. (MT)