A magyar fakitermelés sikere 2014-ben - Évértékelő interjú
A magyar fakitermelés érdekében végzi tevékenységét a Fakitermelési Munkakultúra Alapítvány, melynek célja a fakitermelési munkakultúra színvonalának és a fakitermelésben dolgozók szakképzettségének fejlesztése valamint a fakitermelő versenyek – közte a fakitermelő világbajnokságokra való felkészülés – szervezése. A 2014-es év különösen sikeres volt a munkában. Az Erdő-Mező Ormos Balázs erdőmérnököt, a Kuratórium alelnökét kérdezte.
Erdő-Mező: Először talán egy rövid értékelést szeretnék kérni. Általánosságban milyen volt a 2014-es év a magyar fakitermelő válogatott számára?
Ormos Balázs: Sok nehézséggel kellett megbirkózunk az elmúlt évben, amelyet igyekeztünk a legjobb módon megoldani. Ezek közé tartozik a versenyeket szervező
Alapítvány megújítása, az edzések helyszínének, munkaanyagainak és pénzügyi hátterének biztosítása. Tudni kell, hogy a fakitermelő válogatott minden tagja a hétköznapokban erdészeti cégeknél végzi a napi fakitermelési munkáját, ezért is mondjuk, hogy az elmúlt évi siker a magyar fakitermelés sikere. Tudjuk, hogy a gyakorlati munkavégzésben igen sok a tennivaló, ezért is dolgozik az Alapítvány, például a motorfűrészes tanpályák hálózatának kiépítéséért. Minden körülményt értékelve, nehéz, de mégis igen sikeres volt az elmúlt évünk.
Erdő-Mező: Kiemelkedő esemény volt a szeptemberi világbajnokság. Ott hogyan szerepelt a csapat?
Ormos Balázs: A világbajnokságot kétévente rendezik, 2014-ben Svájcban, Brienzben volt a verseny, csodálatos környezetben. A brienzi tó partján feküdt a versenypálya. A magyar válogatott tapasztalt fakitermelőkből állt, akik már több világversenyen is részt vettek, így sikerült alkalmazkodni a helyi speciális versenykörülményekhez. Az eredmények önmagukért beszélnek.
A verseny három napig folyt, így a versenyzőknek szakmai, de mentális felkészültségből is vizsgázni kellett. A versenyen 26 ország 27 csapata, 105 versenyzője mérte össze tudását az öt versenyszámban: motorfűrész lánccsere - szerelés, kombinált darabolás, lánckímélő darabolás, döntés és gallyazás.
A szerelésben óriási magyar siker született. Rittlinger Róbert világrekorddal, 8.65 mp-el szerezte meg az első helyet, nyerte meg az aranyérmet
(Erről az Erdő-Mező elsőként tájékoztatta a magyar szakmát – a szerk.).
[caption id="attachment_15441" align="aligncenter" width="600"]
Rittlinger Róbert világrekordja[/caption]
Az U24, ifjúsági kategóriában Répás Tamás aranyérmet szerzett a lánckímélő darabolásban, ezüstérmet a kombinált darabolásban és az összetettben bronzérmet, tehát a világ harmadik legjobb ifjúsági versenyzője lett. A magyar csapat - Bakó László 1629 ponttal, Rittlinger Róbert 1592 ponttal, Juhász István 1591 ponttal - összesen 4812 ponttal a negyedik helyezést szerezte meg. Megjegyzem, hogy ezzel az eredménnyel az elmúlt versenyen világbajnokok lettek volna. A 27 csapat közül az egyetlen a magyar válogatott volt, amely hibapont nélkül, hibátlanul teljesítette a versenyszámokat. A csapat vezetője Kántor János, edzője Kontra László volt, akik nélkül az eredmény nem jöhetett volna létre. A csapattal tartott és szintén segítségükre volt Gerőcs János a felnőtt csapat negyedik, tartalék tagja is.
Erdő-Mező: Mennyire elégedettek ezzel a szerepléssel?
Ormos Balázs: A verseny tükrözte egy világverseny hangulatát. A verseny kiélezett volt, tized-, századmásodpercek, milliméterek döntöttek a helyezések között. Jó volt hallgatni a magyar himnuszt, sok ország képviselőivel beszélgetni, barátkozni, fogadni a gratulációkat a sokkal nagyobb pénzügyi lehetőségekkel és fakitermelési kultúrával rendelkező országok képviselőitől. Ki lehet mondani, hogy a magyar csapat egyszerre volt amatőr és profi. Amatőr körülmények között, saját anyagi forrásaikat is felhasználva készültek a versenyre, de profi módon hajtották végre a versenyfeladatokat. A csapat huszonöt éve nem ért el ilyen kiváló eredményt. Minden elismerést megérdemelnek.
[caption id="attachment_15442" align="aligncenter" width="600"]
Répás Tamás aranyérme[/caption]
Erdő-Mező: Hogyan zajlott a felkészülés?
Ormos Balázs: Az elért siker hosszú évek fáradtságos munkájának eredménye. Meg kell emlékezni Dr. Gólya János erdőmérnökről, egyetemi docensről, az Alapítvány Kuratóriumának elnökéről, aki sajnos, már nincs köztünk, de elévülhetetlen érdemeket szerezett a válogatott kialakításában és felkészítésében, hiszen ez egy sok éves folyamat. A felkészülés bázishelye évek óta a soproni Fáber-réti Motorfűrészes Tanpálya volt. A válogatott felkészülése részben itt történt, majd a korábban vázolt változások miatt Kántor János, egykori sokszoros válogatott és világbajnoki helyezett elnökünk fűrészüzemi vállalkozásának telephelyén, Perbálon biztosított helyet a válogatott felkészítésének
(Egy ilyen felkészülésen az Erdő-Mező is ott volt. Rövid videó a gallyazásról >>> - a szerk.). Rendszeres edzések voltak előre kidolgozott terv szerint. A felkészülés során természetesen mértük és rögzítettük az edzésen elért eredményeket és legjobb eredményt felmutató versenyzőket válogattuk be a világversenyre.
Erdő-Mező: A világbajnokságon kívül milyen versenyek voltak az idei évben hazánkban?
Ormos Balázs: Említettem, hogy az Alapítvány céljai között szerepel a fakitermelési munkakultúra fejlesztése és versenyek szervezése. Ezért fontosnak tartjuk, hogy minél több versenyt szervezzenek az ország különböző részein. Tudni kell, hogy a versenyeken a napi fakitermelési gyakorlatban kötelezően előírt módon kell a számokat végrehajtani, aki vét a szabályok ellen, azt pontlevonással büntetik, esetleg kizárják a versenyzésből. A munkabiztonsági szabályokat is be kell tartani, megfelelő védőeszközök használata kötelező. Évek óta zajlik a Stihl Kft. által szervezett regionális fakitermelő verseny, lefedve az ország szinte teljes területét. A válogatottat is ez a cég támogatja motorfűrészekkel, ruhákkal és pénzügyileg is. Megjegyzem, hogy jövőre éppen Sopronban lesz az egyik régiós verseny. A Husqvarna is elkezdte szervezni a versenyeit, így a paletta bővül, és ez a cég is beszállt a válogatott támogatásába. A válogatott versenyzői rendszeres résztvevői a régiós versenyeknek, ezek jó alkalmat kínálnak a felkészüléshez, bár meg kell jegyezni, hogy a versenyszámok nem mindig illeszkednek a világversenyen látottakhoz. Jó volna, ha közelednének ezekhez.
Erdő-Mező: Ugyan ez nem a klasszikus versenyt érinti, de novemberben STIHL Timbersports világbajnokság is volt, ahol a hagyományos válogatott néhány tagja is képviseltette magát...
Ormos Balázs: A fakitermelés népszerűsítése fontos feladata az ágazatunknak. A közvélemény elfogadja, hogy ne fémből, műanyagból legyenek például a bútorok, de a hozzávaló fa kitermelését ellenszenvvel viselik. A Stihl Timbersport egy népszerűsítő verseny, bár a napi fakitermelési gyakorlattól messze van. Más országokban stadionokat töltenek meg egy-egy világverseny alkalmával. Sikerült elérni a Stihl Kft. vezetésével, hogy hazánkban már egyre többször a Stihl Timbersport bemutatók alkalmával, „előzenekarként” a Magyar Fakitermelő Válogatott is bemutatót tart a klasszikus fakitermelési versenyszámokból, sikerrel. Az elmúlt évben Innsbruckban volt a világverseny, ahol Juhász István válogatott versenyzőnk is a magyar válogatott tagja volt. A csapat szép eredmény ért el, hiszen a korábbi világbajnok, Új-Zéland legyőzésével a nyolcadik helyet sikerült megszerezniük.
Erdő-Mező: Mik a 2015-ös tervek, kihívások? Lehet változás a csapatban?
Ormos Balázs: Először is köszönetet kell mondani mindazoknak, akik támogatták a versenyzők és a csapat felkészülését. Kántor János kuratóriumi elnök vállalkozónak, a Stihl Magyarország Kft.-nek (mely cég színeiben versenyzett a válogatott), az állami erdőgazdaságoknak, akik a versenyzőket támogatták, a VADEX Zrt.-nek, a Pilisi Parkerdő Zrt.-nek, az Ipoly Erdő Zrt.-nek, a Mecsekerdő Zrt.-nek, a Bakonyerdő Zrt.-nek, az Ihartű - 2000 Kft.-nek., a tanpálya biztosításáért pedig a TAEG Zrt.-nek, és a Roth Gyula SZKI-nak.
[caption id="attachment_15443" align="aligncenter" width="600"]
A magyar fakitermelő válogatott Jakab Istvánnál[/caption]
A következő évek a felkészüléssel telnek el, további építkezés szükséges, hogy 2016-ban Lengyelországban is jól szerepelhessünk. Világbajnok ifjúsági versenyzőnk, Répás Tamás kiöregedett a korosztályából, így biztosan lesz változás a csapatban.
Jakab István, az Országgyűlés alelnöke, amikor fogadta dolgozószobájában a sikeres fakitermelő válogatottat, érdemesnek találta arra ügyünket, hogy kormányzati támogatásban részesüljön. Várjuk a megvalósítását. Nagyon szükségesek a támogatások, hogy méltó telephely, tanpálya, fogadóhely létesüljön és az eszközök, rönkök, gallyazófák, felszerelések is rendelkezésre álljanak. A versenyzés nem önmagért van, hanem szerves része a fakitermelési munkakultúrának, napi fakitermelési gyakorlat magas szintű végrehajtásának, az oktatásnak.
Nem véletlen, hogy a Kuratórium tagjai közül Prof. Dr. Rumpf János a Nyugat-magyarországi Egyetem Erdőmérnöki Kara, Erdészeti-műszaki és Környezettechnikai Intézetében dolgozott, itt vagyok magam is címzetes docens, és az intézet is teljes odaadással támogatja és részt vállal tevékenységünkben.
A terveink teljesítéséhez szükséges információk megadásához a közeljövőben megújuló honlapunk ad megfelelő információkat. (www.fakitermelo.hu)
Erdő-Mező videók a fakitermelő versenyekről:
(Gribek Dániel – Erdő-Mező Online – www.erdo-mezo.hu)
-
Cimkék:
STIHL, fakitermelés, magyar favágó válogatott, favágó, Husqvarna, Juhász István, Rittlinger Róbert, magyar fakitermelő válogatott, Bakó László, Gerőcs János, Répás Tamás, Kántor János, fakitermelő, Ormos Balázs