2024. december 22. vasárnap,
Zéno napja
Zéno napja
ERDŐ-MEZŐ VIDEÓ Szerkesztő-riporter: Gribek Dániel Operatőr-vágó: Kovács Zoltán
Az első fordulóban rendkívül kiélezett küzdelmeket izgulhatott végig a közönség. A Szombathelyi Erdészeti Zrt.-t a Dalerd Zrt. Nagy István csapata, míg az Északerdő Zrt.-t a Ritrovi Kft. gárdája ejtette ki. 1-1 hibaponttal éppen a gyorsabb csapat búcsúzhatott a Bajnokok Bajnoka sorozattól. De hasonlóan kevesen múlt a Tölgyerdő-Gép Kft. győzelme a Hanyi Hódok felett, ahogy a Pilisi Parkerdő Zrt. - Frainetto Kft. továbbjutása, a Vértesi Erdő Zrt. csapatának kiesése is. A játékban maradt csapatok tagjait már ekkor rossz érzés fogta el, mikor a sorsolás eredményeképpen a 2. számú pályára kerültek, hiszen azon senki nem tudott nyerni - és az átok a nap végéig kitartott. A győztes gárdák minden esetben az 1. számú pályán örülhettek a sikernek. Az elődöntők során már egy végső küzdelemnek is beillő párharcot is végigszurkolhatott a közönség; a válogatott fakitermelőkből álló Ritrovi Kft. (Bakó András, Bakó László, Juhász István, Rittlinger Róbert) és a Dalerd Zrt. Nagy István csapata (Bozsó Zoltán, ifj. Bozsó Zoltán, Strúbel József, Zsótér Zoltán) mérkőzött meg egymással. A látványos összecsapást végül a hazai pályán küzdő dalerdesek nyerték meg - természetesen az 1-es pályán. A döntőbe jutásért a Pilisi Parkerdő Zrt. - Frainetto Kft. és a Tölgyerdő-Gép Kft. is megmérkőzött egymással, ám egy kisebb lánckiugrás után a pilisiek végül kiestek. A döntőben végül a Dalerd Zrt. - Nagy István csapata legyőzte a börzsönyi Tölgyerdő-Gép Kft.-t, méghozzá úgy, hogy a nyertesek a STIHL Bajnokok Bajnoka verseny legfiatalabb résztvevőjével álltak fel. "Nagyon sokat edzettünk. Jó érzés, hogy nyerhettünk, mert többen nem csinálják ezt 16 évesen, csak én. De nem lenne baj, ha mások is jönnének, mert ez egy nagyon jó sport" - nyilatkozta a győzelem után az Erdő-Mezőnek ifj. Bozsó Zoltán, aki jelenleg az ásotthalmi Bedő Albert Erdészeti Szakképző Iskolában tanul. Glózik Gábor, a második helyen végzett Tölgyerdő-Gép Kft. fakitermelője portálunknak elmondta, hogy nagyon fárasztó volt a három versenyszám egymás után, de ezzel együtt is jól érezték magukat Szegeden. "Jól sikerült, főleg ahhoz képest, amennyit gyakoroltunk. Az első forduló volt a legnehezebb, mert elég sok hibát vétettünk, a döntőben viszont már nem izgultunk, úgy voltunk vele, hogy vagy-vagy" - fogalmazott a börzsönyi favágó. A nyári szünet előtt június 9-én, pénteken, Tamásiban is felzúgnak a láncfűrészek, ám előtte május 27-én, Keszegen csapnak össze a környék legjobbjai. Míg Szegeden a hazai pálya előnyét a Dalerd Zrt. favágói élvezhették, addig a Börzsönyben a Tölgyerdő-Gép Kft. használhatja ki az otthoni légkört. "Mindenféleképpen többet szeretnénk készülni, mint erre a versenyre, amire van egy hetünk. Keszegen az első három hely egyikét meg akarjuk csípni" - vezette fel a szombati megmérettetést Glózik Gábor.Az augusztus 26-i, bükkzsérci regionális forduló után az országos döntő szeptember 2-án, a Nemzetközi Vadgasztronómiai Fesztiválon lesz, Soponyán.
A 2017-es STIHL Országos Fakitermelő Bajnokság első két fordulójának videója:
KEDVCSINÁLÓ VIDEÓK 2016-BÓL:
ERDŐ-MEZŐ VIDEÓK A 2015-ÖS FAKITERMELŐ VERSENYEKRŐL:
(Gribek Dániel - Erdő-Mező Online - www.erdo-mezo.hu)