A két víz közének védett és NATURA 2000 erdei a változó környezeti viszonyok mellett

Az Alföldi Erdőkért Egyesület őszi Kutatói Napján „A két víz közének védett és NATURA 2000 erdei a változó környezeti viszonyok mellett" címmel tartott előadást Filotás Zoltán, Sipos Ferenc, Bolla Bence és Hoksa Attila a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóságtól. Előadásuk anyagát most az Erdő-Mező Online is közzé teszi.

A következő napokban az Alföldi Erdőkért Egyesület engedélyével a Kutatói Nap többi előadása is olvasható lesz az Erdő-Mező Online portálon! A cikk alján ajánlót és tartalomjegyzéket is talál! A KÉT VÍZ KÖZÉNEK VÉDETT ÉS NATURA 2000 ERDEI A VÁLTOZÓ KÖRNYEZETI VISZONYOK MELLETT Filotás Zoltán - Sipos Ferenc - Bolla Bence - Hoksa Attila Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság Hidrológiai és klimatikus viszonyok változásai az elmúlt két évtizedben Csapadék hiány Az elmúlt évtizedekben bekövetkező csapadékhiány tovább nehezíti az erdők felújításának lehetőségét. A téli csapadék elmaradása a talajvíz visszapótlásának lehetőségét csökkenti, míg a vegetációs csapadékhiány az erdők létét veszélyezteti. Ez a folyamat ember által szinte nem befolyásolható, viszont az egyik legnagyobb hatást fejtik ki az adott élőhelyre, így az erdőkre is. Nem ritka, hogy az alföldi régióban a csapadék évi átlag nem éri el a 290-350 mm nagyságot. Az ilyen alacsony csapadékú évek tíz éven belüli ismétlődései, főleg egymás utáni években ellehetetleníthetik a tartamos erdőgazdálkodást, valamint megkérdőjelezhetik a mindenáron zárt erdőket óhajtó törvényi szabályozás jogosságát. Az idei év is jól példázza, a maga 55 napos vegetációs csapadékhiányával ennek időszerűségét. Talajvízszint süllyedése A talajvízszint süllyedésének problémakörét komplexen, több oldalról érdemes vizsgálni, ahogyan azt Pálfai (1990, 2010) is megtette. Munkája során (szakértői vélemények és szakirodalmi közlések alapján) meghatározta az egyes talajvízszintet csökkentő tényezők százalékos arányát (4. táblázat). A táblázat alapján elmondható, hogy az erdőállományok hatása nem jelentős a talajvízszint csökkenését illetően. Ez a megállapítás azonban csak regionális szinten lehet igaz. Lokálisan jelentősebb hatást gyakorolhat egy adott erdőállomány a talajvízre (méretétől, korától, kiterjedésétől függően), akár közvetlenül (ha a gyökérzet eléri a talajvízszintet), akár közvetett módon (az intercepciós veszteségen keresztül) is. ket_viz_tabl1

A klimatikus változásokat sajnos már mindenki a saját bőrén tapasztalhatja, lassan a nyarak az emberi élet számára légkondicionáló berendezések nélkül elviselhetetlenek lesznek, a természetes élőhelyekben bekövetkezett változások nagyságát még megbecsülni is nehéz, így a klimatikus változások erdőre kifejtett hatását nehéz pontosan leírni, de látható a folyamat, hogy a vízigényes, őshonos hazai nyaras állományok mind nehezebben tudják a zárt állományszerkezetet fenntartani a homokhátságon. A zárt erdőket hosszú távon csak az egykori mélyebb fekvésű turjánok mentén lehet majd elképzelni, illetve, ahol a talaj tápanyagtartalma és vízgazdálkodási jellemzői ezt lehetővé teszik. Hőmérséklet emelkedése A földi klíma a földtörténet során természetes okok miatt jelentős változásokat mutatott, amelyekre az aktuális élővilág - a fosszíliák tanúsága szerint - kisebb-nagyobb változásokkal, esetenként tömeges kihalással reagált. Korunk gyors ütemű klímaváltozása kapcsán az ökológusok feladata bemutatni azokat a jelenségeket és változásokat, amelyek az elmúlt évtizedekben a környezeti változások hatására az élővilág mintázatában és az ökoszisztémák funkcióiban végbementek, és felhívni a figyelmet a várható további következményekre, valamint a károk mérséklésének lehetőségeire. Mit tapasztalunk a Kárpát-medencében? Magyarország természetes élővilágát a populációk hőmérséklet- és vízigénye alapján és a klimatikus viszonyoknak megfelelően, a lomberdők és az erdőssztyepp képezik. Az előrejelzések szerint 1 ^oC-os hőmérséklet-emelkedésnél az erdőssztyepp zóna hazánk területének 70 %-ára terjed majd ki, a lomberdő zóna kárára (Mátyás, 2004). De mit tudunk a természetközeli erdőssztyepp ökoszisztémákról? Milyen változások várhatók abban az övezetben, amely a szántóföldi művelés és a gyepgazdálkodás fő területe, s melynek megmaradt természetes élőhelyfoltjai a pannon biogeográfiai régió természeti értékeinek jelentős részét hordozzák? Az erdőssztyepp erdő- és gyepfoltok mozaikos mintázatát mutató formáció, amely átmenetet alkot a mérsékelt övi lomberdők és a kontinentális sztyeppek zónája között. Az évezredes kultúrhatások következtében már csak a művelésre alkalmatlan, terméketlen homoktalajokon létezik természetközeli vegetáció. A klímaváltozással kapcsolatos ökológiai kutatásaink kiemelt célterülete a Duna-Tisza köze homoki erdőssztyepp vidéke (Kovács-Láng et al., 1998). Az ökológiai szempontból releváns tulajdonságoknak, a foltmozaik táji diverzitásának, a társulások fajdiverzitásának, az ökoszisztéma funkciók sajátságainak vizsgálatára különböző lehetőségek adódnak. Grádiens mentén jelentkező térbeli különbségeket detektálva következtethetünk időbeli változások irányára; hosszú távú, ismételt felvételezésekkel követhetjük az esetleges fokozatos változásokat, és kísérletek beállításával az ökoszisztémák működési mechanizmusainak részleteire, a vegetációdinamika finom lépéseire kérdezhetünk (Kovács-Láng et al., 2002). Munkánk során e módszereket párhuzamosan alkalmaztuk, és az eredményeket egymásra vonatkoztatva értelmeztük. A klímaváltozás regionális prognózisa a hőmérséklet emelkedése mellett a közelebbi jövőre a szárazság fokozódását vetíti előre (Mika, 2003). Várható továbbá az extrém időjárási események, mint például az aszályok gyakoriságának növekedése. A homoki erdőssztyepp előfordulási régiójában (Kisalföld és Duna-Tisza köze) egy - az aszályok gyakoriságával jól jellemezhető - ÉNy-DK irányú ariditási grádiens mutatható ki. (1. táblázat). A grádiens két végpontja - Győr és Kecskemét - közötti klimatikus különbség hasonló mértékű, mint a régióban várható klimatikus változás (Kovács-Láng et al., 2000). (Rédei Tamás - ÖBKI) A határ termőhelyek erdőgazdálkodói problémái A Két Víz Közén az élőhelyekben bekövetkező változások sok esetben sokkal gyorsabban mennek végbe a 21. század elejében, mint sem azt a szükséges jogszabályi változások kezelni tudnák. Így fennáll az a helyzet, hogy a határtermőhelyek romló feltételei mellett még mindig erdőt kell az erdőgazdálkodónak létrehozni, olyan záródási értékkel, amely sok esetben már nem kivitelezhető a termőhelyek romlása miatt. A többnyire jól észrevehető üzenet az, hogy ha már termőhelyi okok, klímaváltozás, stb. miatt nem vagyunk erre képesek őshonos fafajokkal, akkor jöjjenek a tájidegen fafajok, mert ezek ültetvényei is jobbak, mint az alternatívaként szóba jöhető egyéb zöldfelületek. Pedig a helyzet nem ennyire egyszerű, és az erdőállományok többségében valóban üdvözlendő értéke sem feledtetheti azt, hogy léteznek olyan szituációk, amikor – nem csupán természetvédelmi, de egyéb, gazdasági, közjóléti, vagyonbiztonsági, hidrológiai okokból stb. is – más, nem faállomány-fenntartásban megnyilvánuló területhasználatot volna érdemes előnyben részesítenünk. A faállományok fenntartása kedvezőtlen következményekkel jár(hat) például a következő, hangsúlyozottan nem csak természetvédelmi szempontból kedvezőtlen esetekben: Hidrológiai hátrányok a) Bár a Duna-Tisza közi regionális talajvízszint-süllyedésben a rendelkezésre álló adatok alapján az éghajlati okok (csökkenő csapadékmennyiség, növekvő párolgási veszteség), a felszínalatti vízkészletek pazarló használata (korszerűtlen öntözés, bányatavak párolgási vesztesége) és a túlzásba vitt belvízelvezetések egyaránt igen komoly szerepet játszanak, a mezőgazdasági hasznosítás során erőltetett, a természetes növényzeténél sokkal intenzívebb biomassza-produkció is jelentős mértékben hozzájárul a kedvezőtlen jelenséghez. Ez az intenzív biomassza-előállítás ugyanis a korábbi természetes állapotoknál jóval nagyobb mérvű növényi vízfelhasználással párosul (lehulló csapadék nagyobb arányú felvétele, fokozott evapotranszspiráció, talajvízkészlet utánpótlódásának csökkenése). Bár a szántóföldi vízfogyasztás gyakran meghaladja az erdőállományokét, az is kétségtelen tény, hogy eleve gyenge vízellátottságú élőhelyeken a korábbi természetes növényzetnél (például nyílt homoki gyepeknél, cserjéseknél) intenzívebb vízfogyasztó lehet a telepített erdő is. A faállomány felszíni/felszínközeli lefolyást csökkentő szerepe közismert szakmai evidencia. Számos olyan védendő, mert megritkult élővilágú természetes sekély felszíni víztest, például szikes tó létezik, különösen a Homokhátságon, amelyek korábbi természetes vízutánpótlását (a felszínen és sekélyen felszín alatt áramló vizeket egyaránt) csökkenti a lokális vízgyűjtőre mesterségesen telepített, kiterjedt faállomány. Az erősen tagolt homokbuckás felszínek növényzetének, talajhidrológiai és mikroklimatikus viszonyainak eredeti változatosságát, a buckaközök helyi lefolyási viszonyoktól erősen függő talajvíz-ellátottságát is jelentősen mérséklik a jelentős kiterjedésben telepített faállományok. A sekély felszíni víztestek (illetve buckavidéki diverz élőhelyi viszonyok) fenntartásához fűződő – nem csak természetvédelmi - közérdek indokolttá tenné kiválasztott, lokális vízgyűjtőterületeken az erdőtelepítések korlátozását, és a korábban mesterségesen létesített erdők területarányának csökkentését. Fontos lenne, hogy közeljövőben, az erdőtörvény módosításakor szülessen egy Jogszabályi javaslat, amely lehetővé tenné, hogy a hidrológiai szempontból kedvezőtlen erdőket is az egyik lehetséges okként erdőművelésből történő kivonás lehetséges indokai közé soroljuk. b) A Tisza-völgy árvízvédelmi helyzetének romlásában egyértelműen jelentős szerepet játszik a hullámtér erdősültségének intenzív növekedése, erre régóta figyelmeztet a vízügyi szakma, lásd (Hidrológia Közlöny 2013 augusztus/szeptember, Nagy István összefoglaló cikke az árvízvédelmi problémákról). A problémát nem a kevés természetközeli állapotú, hullámtéri erdőállomány további felszámolása orvosolhatja érdemben. Jelenleg a sorokban telepített faültetvények valóban kiterjedt, tájszintű sorközápolása sem megoldott, de még ha így lenne, az ápolt faültetvények visszaduzzasztó, ún. érdesség növelő hatása sem elhanyagolható. Természetvédelmi részről kifejezetten támogatandónak tartanánk a faállományokénál jóval csekélyebb érdességű, a magasra növő és spontán elburjánzó, rendszerint tájidegen fajokból álló fásszárú növényzettől jobban mentesíthető (sokszor inkább bolygatott mocsári jellegű) gyepterületek részarányának erőteljes növelését a hullámtéren, ami teljes mértékben harmonizál az árvízvédelmi célkitűzésekkel is. Ezek a gyepterületek nem csak közvetlenül, állattartási céllal lennének hasznosíthatók, hanem a róluk kaszálással/szárzúzással lekerülő biomassza energiatermelési célokat is szolgálhatna. Felújítási nehézségek és a törvényi szabályozások összhangja Gyenge fatermő-képességű állományok racionális gazdasági és környezetvédelmi érvekkel nem indokolható fenntartása Számos homoki, tájidegen erdőállományt gazdasági értelemben veszteségesen tartunk fenn (jellemzően gyenge növekedésű fenyveseket) költségvetési forrásból, mert mesterséges felújításuk és ápolásuk nagyobb költségű, mint a faanyagból befolyó haszon. Ezeknek a faállományoknak ráadásul többnyire semmiféle környezetvédelmi haszna sincs, tehát feleslegesen költünk rájuk, mert a homokfelszínt a nem túllegelt - az alföldfásítás hőskorától ebben a lényegi körülményben különböző - természetes vegetáció is megköti. Szemmel látható bizonyítékul szolgálnak erre a védett nemzeti parki homoki élőhelyek, amelyeken kizárólag mesterséges, intenzív taposás révén lehet „mozgó” buckát bemutatási céllal fenntartani. (A mesterséges erdőfelújítások hatalmas nyílt homokfelszínei ugyanakkor a levegőbe kerülő homok legfontosabb forrásai közé tartoznak.) Amennyiben az ilyen faültetvények faanyaga energiatermelési céllal elégetésre kerül, a teljes termelési ciklus jó eséllyel nem jár érdemi széndioxid-megkötéssel, sőt akár nettó szén-dioxid kibocsátást is eredményezhet, ha figyelembe vesszük a munkaigényes mesterséges felújítások és ápolások jelentős fosszilis tüzelőanyag-igényét. Ilyen termőhelyeken a ritkuló természetes élőhelyek regenerálását nem csupán természetvédelmi okok indokolnák, de a felesleges költségvetési kiadást mellőzni akaró, egyszerű gazdasági logika is. Feltéve persze, ha elfogadjuk, hogy a faállományok fenntartása csupán egyike a mérlegelendő területhasználatoknak, tehát lehetséges eszköz, de nem önmagában való, adekvát és racionális indokolást nem igénylő cél. A fentieken túlmenően léteznek olyan erdőkezelések, amelyeknél nem önmagában az erdőterület kiterjedésének megőrzése a probléma, hanem a faállomány természetvédelmi célúnak beállított, de azt valójában nem / nem megfelelően szolgáló felújítása és ápolása. A Homokhátság határtermőhelyű élőhelyei amennyiben nem rendelkeznek talajvédelmi rendeltetéssel ugyan olyan záródást szükséges produkálni, mint más, jobb adottságú erdei élőhelyeken (pl.: a középhegységek erdei élőhelyein), Ezen a helyzeten lehetne radikálisan változtatni abban a formában, ha a határtermőhelyek automatikusan megkapnák a talajvédelmi rendeltetés mellett, az őshonos fafajú állományok esetében a felnyíló erdő kategóriát, így a minimum 30%-os záródás már elégséges lenne arra, hogy védett és Natura 2000 jelölő erdei élőhelyeket fent lehessen tartani „természet közeli” állapotban. Az erőltetett mesterséges felújítások pont azokat az életközösségi elemeket teszik tönkre - talaj és talajfelszín élővilága, spontán megjelenő, helyi génkészletet tovább örökítő, az evolúciós alkalmazkodás „eszköztárául szolgáló” természetes újulat -, amelyeket természetvédelmi és erdészeti tudományos érvek alapján védenünk kellene. (Így sosem válogatódnak ki érdemben a helyi viszonyokhoz jobban alkalmazkodó faegyedek, ha máshonnan származó mesterséges újulatot hozunk létre.). Amennyiben ezek az élőhelyek egy kedvezőbb törvényi szabályozással hosszabb időt kapnának az első kivitelre, illetve a felújításra, úgy az adott élőhelyen a kíméletes felújítás nagyobb lehetőséget biztosítana a jelölő élőhelyek hosszú távú megőrzésére is. Fontos lenne, az ilyen termőhelyeken a kedvező, de lassú természetes folyamatoknak a szükséges idő biztosítása, annak érdekében, hogy az élőhelyek minimálisan romoljanak a mesterséges beavatkozások hatására. Erre nagyon jó gyakorlati példa a leégett bugaci erdő törvényben szabályozott 2 éven belüli felújítási kötelezettsége, amely nem teszi lehetővé sok esetben az elindult szukcessziós folyamatok, kivárását, beteljesülését. A ritkás, természetközeli módon létrejött és fenntartott, erdőssztyepp jellegű faállományok nem csupán sokkal magasabb természeti értékűek a mesterségesen létrehozott, őshonos (pláne tájidegen) fafajú ültetvényeknél, de gyakran gazdaságilag is racionálisabb tájhasználati formák alkalmazását teszik lehetővé a gyenge termőhelyeken: másodlagos haszonvételi lehetőségeik sokkal számosabbak, ráadásul a gyengébb erélyű fahasználat miatt bekövetkező haszonkiesést mérsékelheti, ellensúlyozhatja gyepi jellegű élőhelyrészeik évenkénti rendszeres legeltetéses vagy kaszálásos területhasználata. Amely nem folyamatos legeltetés, hanem egyfajta területkezelést jelentene, jelenthetne a védett és Natura 2000 területek esetében. Sajnos a jogszabályi háttér jelen pillanatban nem teszi lehetővé az ilyen típusú erdei élőhelyek legeltetését sem. Ilyen esetben indokolt lenne, hogy az erdő védelméről szóló törvényben megfogalmazott tiltás, természetvédelmi indokból feloldható legyen. Ide kívánkozik az a fontos kiegészítő megjegyzés arról, hogy a mesterséges felújítások nagy arányára tekintettel, érthetetlen az erdei legeltetés általános tilalmának fenntartása. Valaha ez elsősorban a természetes újulat kíméletét szolgáló erdészeti célkitűzésként született meg (bár a legelőerdőkben a tradicionális tájhasználat során is kijelöltek nem legeltetett, ún. tilos-erdőket, amikor elérkezettnek látták az időt a felújulás biztosítására), ám ma ott is szigorú, ámde értelmetlen előírás, ahol nem is tervezett semmiféle természetes felújítás, kizárólag teljes talajelőkészítés. Az egykor legelőerdőként fenntartott duna-tisza közi erdőssztyepp erdőket viszont legeltetés hiányában elborítják az erőszakosan terjedő cserjés bozótosok (kökény, fagyal, egybibés galagonya). Az erdőssztyeppek értékes gyepfoltjai, ritka lágyszárú növényfajaikkal együtt eltűnnek. Ezeken a kimagasló természeti értékű élőhelyeken a cserjések visszaszorítására érdemi lépéseket nehezen lehet megvalósítani (forrás- és emberhiány miatt nem is igen tudna). Mindenképp indokolt és időszerű felülvizsgálni merev és időszerűtlen törvényi szabályozást, ami nem éppen a folyton változó körülményekhez történő alkalmazkodásnak, a megújulási képességnek a jele. Kedvezőtlen szomszédhatás a) Amennyiben csak inváziós terjedésre képes fafajjal bírunk erdőt kialakítani, ne tegyük ezt kímélendő érték közelében. Jellemzően ilyen kímélendő értékek lehetnek az Élőhely védelmi Irányelv függelékes, uniós – és gyakran hazai - szinten veszélyeztetett fennmaradású élőhelyei közül a 6250 síksági pannon löszgyepek, 6260 pannon homoki gyepek, 91I0 Eurószibériai erdőssztyepp-tölgyesek tölgy fajokkal, 91N0 pannon homoki borókás nyárasok. Természetvédelmi szempontból logikus gondolat lenne, hogy ahol csak tájidegen fafajjal tudunk felújítani, viszont ez veszélyezteti a környező természetes erdei élőhelyet, ott egyáltalán ne újítsuk fel az erdőt. b) A mesterségesen telepített / felújított faültetvények igen gyakran veszélyes, inváziósan terjedő lágyszárú növényfajok (száraz homokon selyemkóró, üde termőhelyeken aranyvesszőfajok, észak-amerikai őszirózsafajok) állományainak gócpontjai és kimeríthetetlen propagulum forrásai, jelentős többletköltséget okozva az inváziós növényfajok elleni védekezésre kötelezett, szomszédos szántóföldi növénytermesztőknek és gyepgazdálkodóknak. A faültetvények fenntartásánál mérlegelési szempontként kellene tekinteni gyomosító hatásukra, és indokolt esetben lehetővé kellene tenni e negatív hatásnak a faállomány felszámolása révén történő megszüntetését. Sőt, helyenként akár hatóságilag előírt kötelezés tárgya is lehetne az efféle intézkedés. 4. számú melléklet az 50/2008. (IV. 24.) FVM rendelethez Veszélyes gyomnövények Magyar név - Tudományos (latin) név 1. Aranka fajok - Cuscuta spp. 2. Parlagfű - Ambrosia elatior 3. Selyemkóró - Asclepias syriaca Akár ez is az erdő művelésből történő kivonás lehetséges indoka lehetne a közeljövőben. Felnyíló erdők és tisztások fontossága homoki jelölő élőhelyeinek védelme érdekében. Sok esetben tapasztalható az, hogy az erdő megújítása nehézségekbe ütközik a környezeti hatások kedvezőtlen változása miatt. Amennyiben a statisztikai számok bűvöletében kívánunk élni és erdőgazdálkodni, úgy fontos, hogy ezeken a határtermőhelyeken úgy nyúljunk az erdővagyonhoz, hogy az statisztikailag még erdő maradjon, de valójában már egy más, a Natura 2000 hálózaton belül egy fontosabb élőhelyet és természetvédelmi érdeket képviseljen. Ezt a tényt a KNPI szempontjából a bugaci tűzeset után kialakult felújítási feladatoknál is figyelembe kell venni. A KNPI munkatársai most fejezték be a terepi felmérést és jelenleg az adatfeldolgozás folyik, annak érdekében, hogy az erdő felújításának kötelezettsége összhangban kerüljön a Natura 2000 jelölő élőhelyek és jelölő fajok védelmével. Úgy gondoljuk, ennek a terepi tapasztalatnak eredményeit, a későbbiekben a nem védett, csak Natura 2000 élőhelyeken gazdálkodó erdőgazdálkodók is tudnák hasznosítani. Fontos kiemelni, hogy Natura 2000 területen gazdálkodni komoly kihívás az erdőgazdálkodók számára, beleértve a nemzeti parkot is, és a helyes gazdálkodás érdekében az erdőgazdálkodókat is fontos lenne anyagilag támogatni annak érdekében, hogy az erdőgazdálkodási tevékenységüket mind jobban a Natura 2000 hálózat élőhely és fajmegőrzési elvárásainak meg feleljenek. Elvi változások a természetvédelmi kezelés terén A publikáció üzenete elsősorban arra irányult, hogy a gyakori sugalmazással ellentétben sokfelé nem indokolható a faállományok mindenáron történő fenntartása, az is belátható, hogy a természetvédelemnek – már csak a két ágazat közötti viszony további javítása érdekében is - érdemes volna megvizsgálnia, hol nincs érdemi esély arra, hogy elfogadható időn belül őshonos faállományokból álló, természetközeli élőhelyeket hozzunk létre, illetve újítsunk fel. Az ilyen helyeken elfogadóbban állhatna hozzá a természetvédő szakma is a tájidegen fafajok alkalmazásához, akár védett természeti területen belül is. A Duna-Tisza közén jelenleg, megítélésünk szerint, érdemi kiterjedésben a védett tiszai hullámtéri területek alacsonyabb, árvizeknek leginkább kitett részein lehetne elképzelni az efféle természetvédelmi stratégiai iránymódosítást. Bár itt, ahogyan fentebb már szó esett róla, a közös árvízvédelmi / természetvédelmi prioritás a gyepterületek kiterjedésének jelentős növelése volna, a mégis fennmaradó erdőterületek egy részén a hajdani természetestől jelentősen eltérő vízhatások, megváltozott árvízi hidrológiai körülmények miatt (magasabb vízborítást eredményező, nagyobb romboló energiájú árhullámok) nem várható természetközeli jellegű ligeterdők kialakulása. Nem csupán arról van szó, hogy jellegtelen összetételű, tájidegen inváziós fajokkal elözönlött gyep- és cserjeszinten kívül nemigen számíthatunk más megjelenésére az alacsonyabb erdei életközösségi szinteken, hanem az árvizek pusztító hatása miatt a lassabban növekvő őshonos fafajokból álló lombkoronaszint - racionális mennyiségű befektetett költség és munka melletti - létrehozása is kétséges lehet. Ilyen esetekben, objektív mérlegelést követően a tájidegen fafajú erdőfelújítás sem lenne feltétlenül ellenzendő természetvédelmi oldalról, ám ehhez a stratégiai közeledéshez nyilván azt is látni kellene, hogy ezzel egyidejűleg a magasabb, kedvezőbb adottságú védett hullámtéri térszinteken valóban maximálisan elkötelezett, az erdőtörvény szellemének megfelelő erdőkezelés folyik a természetközeli állapotú, őshonos fafajú puhafás és keményfás ligeterdők kialakítása és fenntartása érdekében. Záró gondolat: az erdőgazdálkodás is csak eszközrendszer a támogatásra érdemes magán- vagy közösségi célok megvalósítása érdekében, hasonlóan a vízgazdálkodáshoz vagy a természetvédelemhez, és nem önmagában való cél. Az erdők fenntartása mellett általánosságban felhozott érvek többnyire igazak, de nem vonatkoztathatók minden faállományra. A Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság erdőgazdálkodása statisztikai alapokon. Erdőállományok, tájidegen erdők aránya. A Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság jelenleg 10.065 ha erdőtervezett területe van, Az erdővagyonát a következő főbb számok jellemzik: Hazai nyárasok: 38,6% Kocsányos tölgyesek 2,9% Akácosok 20,6% Erdei fenyvesek: 2,6% Fekete fenyvesek:9,2% Borókások:12% Nemes nyárasok:5,3% Kőrisesek: 3,6% Füzesek: 2,3% Égeresek 1,1% Egyéb kemény lomb :2,% Mint látható a KNPI is egy erősen tájidegen fafajokkal terhet erdővagyonnal rendelkezik, annak ellenére, hogy a nemzeti parkok sorában a második volt, és 38 éve áll fenn. Ezt a nagy tájidegen fafaj mennyiséget, a közeljövőben nem is lesz képes saját erőforrásaiból kigazdálkodva lecserélni őshonosra, illetve figyelembe véve a környezeti változásokat nagyon sok tájidegen állomány őshonosra történő cserélése nem lesz lehetséges, amennyiben a törvényi szabályozás marad a jelenlegi szinten és a gazdálkodónak kell külön temőhely-feltárásokkal igazolni a felújítás nehézségét. Sok esetben, a termőhelyfeltárás már egyértelműen arra utal, hogy őshonos fafajjal nem lehet megújítani az erdőt, így annak kivonása marad az egyedüli járható út. Viszont, amennyiben a fafajcsere esetén (tájidegenről őshonosra) a 70 -50%-os záródási arányokat a felnyíló erdő irányába (minimum 30%) tolhatná el a gazdálkodó (jelen esetben a KNPI) úgy maradhatna az erdő, erdőművelési ágban, amely a statisztikai értékeket nem rontaná, viszont könnyebb gazdálkodási formát eredményezne, valamint az élőhelyek természetes folyamatainak irányát is könnyebbé tenné. Az erdővagyon megfelelő kezeléséért az igazgatóságon belül működő Erdészeti Osztály a felelős. Az osztály szakmai szempontú felépítése: Jelen pillanatban 8 szellemi foglalkozású, valamint 7 fizikai állományú munkatárs alkotja az erdészeti osztály létszámát. 7 fő jogosult erdészeti szakszemélyzet látja el az erdővagyon kezelését. Az osztály szakmai felépítése végzettség szerint: 2 fő erdőmérnök (ebből 1 fő külső megbízott, fő feladata a termőhely feltárás) 2 fő vadgazda mérnök 1 fő természetvédelmi mérnök 1 fő természetvédelmi szakmérnök 6 fő erdész technikus 4 fő ebből kerületvezető erdész (több munkatársnak több végzettsége is van) 4 erdészkerület a következő főbb statisztikai számokkal: Bócsai erdészkerület: 4419 ha Bugaci erdészkerület: 2774 ha Tiszavölgyi erdészkerület: 1476 ha Felső-Kiskunsági erdészkerület: 1390 ha Ezt az erdővagyon kezelést jelenleg úgy lehet elvégezni ezzel a négy kerületvezetővel, hogy az erdővagyon több részletben jelentős mennyiségű egyéb részletekből, valamint faanyagtermelést nem szolgáló erdőkből áll, így ezek figyelembe vételével lehet igazából 1 főnek ellátni például a bócsai erdészkerület 4419 ha erdővagyon kezelését. Szerkezet átalakítási törekvések az elmúlt évtizedben A KNPI megközelítőleg 250 ha nagyságban hajtott végre szerkezet átalakítást (tájidegen állományról, elegyes őshonos állományra való áttérés) az elmúlt 15 évben. Tájidegen fafajok és hatásaik a kiemelt jelentőségű élőhelyeken A határtermőhelyek fő problémáját természetvédelmi szempontból a tájidegen és invazív fafajok idézik elő. Ez a múlt örökséges elsősorban, ami az alföldfásítási törekvésekben gyökerezik. Az akkori kor ember elkezdte keresni a számára legmegfelelőbb fafajt, ami a környezeti tényezőknek a legjobban megfelelt (alacsony igények, tág tűréshatár stb.) így az alföldfásítás legfőbb fafaja a fehér akác lett. Az akác okozta problémák átszövik a Két Víz Közének védett és/vagy Natura 2000 erdeinek megújítási lehetőségét. Közel másfél évtizedes tapasztalat azt igazolja, hogy jelen pillanatban nem a legveszélyesebb fásszárú a térségben, ennek ellenére csak jelentős anyagi ráfordításokkal lehet megszabadulni tőle, ezt elsősorban az agresszíven terjedő gyökérsarjai idézik elő, de nem elhanyagolható a talajban felhalmozódó magkészlete sem, bár jelenleg a tapasztalat azt mutatja, hogy csak komoly mechanikai hatások után tud magról megújulni. ------------ A következő napokban az alábbi előadás-anyagokat is olvashatja portálunkon az Alföldi Erdőkért Egyesület Kutatói Napjáról: - A lakitelki erdők leírása, különös tekintettel az őshonosság tükrében - ELOLVASOM >>> - Az őshonosság fogalmával kapcsolatos elvárások és kétségek - ELOLVASOM >>> - A Két Víz közének védett és Natura 2000 erdei a változó környezeti viszonyok mellett ----- - A Szatmár-Beregi kocsányos tölgyesek erdőgazdálkodási tapasztalatai - ELOLVASOM >>> - Fehérnyár klónok teljesítményvizsgálata alföldi száraz, homoki termőhelyen - ELOLVASOM >>> - Őshonos nyárfajok genetikai változatossága a Dunántúlon - ELOLVASOM >>> - Szolnoki árapasztó csatornában végzett beavatkozások árvízre gyakorolt hatásai - ELOLVASOM >>> - Új hazai, ERTI szelekciójú fűz klón teljesítmény vizsgálata szabadalmi bejelentés megalapozására - ELOLVASOM >>> - Szelektált akác származások virágzásbiológiai vizsgálata Tiszántúl száraz homoki termőhelyen (Várható közzététel: 2014. 02. 01.) - Kocsányos tölgy állomány talajnedvességének változása lékes felújítás során (Várható közzététel: 2014. 02. 02.) - Hazai kocsánytalan tölgy állományok faanyag-minőségi kérdései (Várható közzététel: 2014. 02. 03.) - Kisalföldi nemesnyár hibridek szárítása (Várható közzététel: 2014. 02. 04.) - A magyarországi erdők energetikai célra hasznosítható faanyaga (Várható közzététel: 2014. 02. 05.) - Energetikai ültetvények égési jellemzőinek vizsgálata (Várható közzététel: 2014. 02. 06.) - A biomassza termesztés és feldolgozás függősége a klímaváltozástól (Várható közzététel: 2014. 02. 07.) - Rövid vágásfordulójú energetikai ültetvények lombtömegének vizsgálata, szénkörforgalomban betöltött szerepe (Várható közzététel: 2014. 02. 08.) - Forvarderek alkalmazási lehetőségei napjainkban (Várható közzététel: 2014. 02. 09.) - Talajművelő szerszám végeselem modellezése (Várható közzététel: 2014. 02. 10.) - Repceszárból előállított pellet hasznosításának ökoenergetikai kérdései (Várható közzététel: 2014. 02. 11.) (Forrás: aee.hu - Engedéllyel közzétéve: Erdő-Mező Online - www.erdo-mezo.hu)