A Gödöllői Erdészet győzött a 2016-os Parkerdő Kupa Fakitermelő Versenyen
A 2016. június 11-én tartott verseny elsődleges célja, hogy felhívja a figyelmet a biztonságos munkavégzés fontosságára, és a szakképzett munkaerő nélkülözhetetlenségére az erdei munkák során.
A tavaly hagyományteremtő céllal elindított Parkerdő Kupa Fakitermelő Verseny 2016-os folytatása is motoros láncfűrészek zajától volt hangos. A Pilisi Parkerdő Zrt. összes erdészete nevezett, vagyis 10 csapat vágott neki a Bajnán tartott megmérettetésnek. Egy csapat 4 főből, 2 fűrészes és 2 hasító versenyzőből áll. A látványos összecsapás szigorú szabályok szerint zajlott, hiszen a szervezők a gyorsaság mellett az erdőben történő biztonságos munkavégzés követelményeire is komoly hangsúlyt fektettek. Az erdei munkavégzés komoly szakértelmet és összehangolt csapatmunkát kíván a mindennapokban is.
Gémesi József, az Andreas Stihl Kft. képviselője értékelőjében úgy fogalmazott, hogy a mind a versenyzők szakmai felkészültsége, a verseny lebonyolítása példaértékű volt. Csépányi Péter, a Pilisi Parkerdő Zrt. főmérnöke szintén köszönetét fejezte ki a csapatoknak és szervezőknek a remek teljesítményért.
A jó hangulatú verseny végül a Gödöllői Erdészet győzelmét hozta. A fakitermelő csapat tagjai:
• Szekeres Richárd
• Szekeres Balázs
• Fekete Gergő
• Barkaszi István
A második helyen a
Bajnai Erdészet, míg harmadik helyen a
Ráckevei Erdészet csapata végzett.
A Pilisi Parkerdő Zrt. által szervezett versenyek kiemelt célja a szakmai tudás elmélyítése: míg a rendszerint tavasszal megtartott jelölőverseny az erdész szakszemélyzet számára szól, a fakitermelő verseny az erdőben dolgozó fakitermelő szakemberek tudását teszi próbára.
(Pilisi Parkerdő Zrt.)
-
Cimkék:
ANDREAS STIHL Kereskedelmi Kft., STIHL, Pilisi Parkerdő Zrt., fakitermelés, favágás, favágó, Ráckevei Erdészet, favágó verseny, Gödöllői Erdészet, fakitermelő verseny, fakitermelő, Bajnai Erdészet, Parkerdő Kupa Fakitermelő Verseny, Gémesi József