Keresési találatok erre a cimkére: WWF

Potyogtak az örömkönnyeim - Erdő-Mező Portré Komáromi Ferenccel, az Év Erdészével

Gyermekkora óta az erdőben dolgozik, munka mellett végezte el iskoláit is. Rajta kívül egyetlen magánerdős szakember indult el az Év Erdésze versenyen, amit végül sikerült megnyernie. Komáromi Ferenc nagyon sokat készült a megmérettetésre, és büszke az elért eredményre, ugyanakkor elmondta; sok feladat rámutatott arra, hogy van még hova fejlődnie. Az Erdő-Mező Online hosszan beszélgetett a 2014-es év legjobb erdészével - életéről, a magán-erdőgazdálkodás nehézségeiről és az eredményvárás feszült perceiről.Tovább >>>

A csemetetermesztéstől a fakitermelésig mindenből kiveszi a részét az Év Erdésze

A napfelkelte már talpon, a naplemente még bőven ébren találja. A gombák, a növények, a fák és a vadak tudora. Jól bánik a fegyverrel, s nem esik kétségbe, ha számolnia kell. Állóképessége nagy, mentálisan és szellemileg is felkészült, munkája komplex és felelősségteljes. Hajdú-Bihar megyében alig 200-250-en élnek hasonló kvalitással.Tovább >>>

Alföldi szakember nyerte el az Év Erdésze címet - OEE Vándorgyűlés Sopronban

Több mint 700 erdész gyűlt össze 2014. június 13-ára és 14-ére Sopronban, az Országos Erdészeti Egyesület 145. Vándorgyűlésére. Az ország egyik legrégibb szakmai civil szervezetének számító egyesület éves rendezvénye a hazai erdőgazdálkodás legnagyobb seregszemléje, részt vesznek rajta az állami és magán szektorban valamint az erdészeti hatóságoknál és a természetvédelemben dolgozó aktív és nyugdíjas szakemberek.Tovább >>>

Fontos a felelős erdőgazdálkodásból származó alapanyagok használata

A környezettudatos vásárlói döntésekre, valamint a felelős erdőgazdálkodásból származó alapanyagok használatának fontosságára hívta fel a figyelmet a Tetra Pak Hungária Zrt., a Forest Stewardship Council (FSC - Felelős Erdőgazdálkodás Tanácsa), valamint a Bakonyerdő Zrt. szerdán Budapesten sajtótájékoztatón, a június 5-i környezetvédelmi világnap alkalmából.Tovább >>>

Az Amazonas-medence tizenöt százaléka kerül védelem alá Brazíliában

Majdnem 60 millió hektárnyi esőerdő, az Amazonas-medence 15 százaléka kerül védelem alá egy, a brazil kormány által életre hívott új pénzügyi alap révén.Tovább >>>

A bölények visszavadítására készülnek Erdélyben

A Kárpátokból több mint 200 éve eltűnt, és jelenleg csak bekerített tenyészetekben félszabadon nevelt bölények visszavadítására készül a WWF Románia és a Rewilding Europe egyesület.Tovább >>>

WWF: a gazdálkodóknak és a természetvédelemnek közösen kell megoldania a hód-problémát

Az eurázsiai hód hazánkban védett, őshonos faj, amely Magyarországon 20 éve ismét jelen van. Ez alatt az időszak alatt fel kellett volna ismerni, hogy a hódok ismét részei a hazai állatvilágnak, tevékenységük károsnak vélt hatásait pedig a gazdálkodóknak és a természetvédelemnek közösen kell megoldania.Tovább >>>

A WWF is megszólal az akác ügyében: a jelenlegi hazai szabályozás jó

Glattfelder Béla magyar európai parlamenti képviselő szerint elfogadhatatlan minden olyan uniós és magyar törekvés, amely az akác fafajok telepítését akadályozza, azok hatósági üldözéséhez vezet, vagy kiirtásukat célozza. Múlt heti nyilatkozatában kiemelte a faj méztermelésben betöltött szerepét, sőt környezetvédelmi szempontból is előnyösnek vélte a fafaj telepítését. Időközben több magyarországi erdészeti és méhészeti szakmai szervezet állt ki a nyilatkozat mellett.Tovább >>>

WWF: visszalépés lenne az erdőtörvény módosítása

A WWF Magyarország szerint visszalépés lenne, ha az állami erdőgazdaságok és erdészeti érdekképviseletek nyomására olyan módosítás kerülne az erdőtörvénybe, amely több sík vidéki körzetben újra lehetővé tenné az összes védelmi és közjóléti rendeltetésű erdő hagyományos kitermelését. Tovább >>>

WWF: Fakitermelés a nemzeti parkokban

A Vidékfejlesztési Minisztérium ezekben a hetekben egyeztet a különböző társadalmi szereplőkkel arról, hogy a jövőben milyen tevékenységek folyhatnak a nemzeti parkok egyes övezeteiben.Tovább >>>

Erdők és aggodalmak - A WWF válasza az OEE és a FAGOSZ közleményére

Erdészeti érdekképviseletek az elmúlt héten éles hangon bírálták a zöldombudsman nyilatkozatát, amelyet a magyarországi erdők gazdálkodásával kapcsolatban tett. A WWF Magyarország szerint fontos az erdőkkel kapcsolatos társadalmi párbeszéd, különösen akkor, ha az erdők helyzete természetvédelmi és közjóléti szempontból még korántsem megnyugtató. Mindezekről azért is időszerű szót ejteni, mert az alig négy éves új erdőtörvény módosítása a hírek szerint hamarosan ismét napirendre kerül.Tovább >>>

Árvíz - WWF: az árterek helyreállítása segíthetne

Az árterek helyreállítását szorgalmazza a Természetvédelmi Világalap (WWF), amelynek közleménye szerint a Duna-medence sok országának kell a jövőben olyan árvizek kockázatával számolnia, mint amelyek jelenleg Ausztriát, Németországot és Közép-Európa más államait is sújtják, miközben sok folyónak egyre csökken a természetes vízvisszatartó képessége.Tovább >>>

Árvíz 2013 - Átszakadt a gát Gemencen (Folyamatosan frissítjük!)

50 éve nem volt olyan hatalmas árvíz Magyarországon, mint amilyennek az idei ígérkezik. A Duna hazai szakaszán már előkerültek a homokzsákok, és a vadat is elkezdték menteni. Gemencen is készülnek az áradásra! Folyamatosan frissítjük!Tovább >>>

Hagyományőrző Fakitermelő Verseny lesz Miskolcon

Május 18-án tartják meg a VIII. Hagyományőrző Fakitermelő Versenyt a miskolci Garanda pihenőhelynél. Az Északerdő Zrt. profikat és amatőröket egyaránt vár a megmérettetésre.Tovább >>>

Itthon is egyre fontosabb a természet közeli erdőgazdálkodás (+Videó)

A közelmúltban, március 21-én tartott erdők világnapja alkalmából felvetődött a kérdés: hogyan őrizhetnénk meg erdeink természetes ökoszisztémáját.Tovább >>>

<< < 5. / 6. oldal > >>