Zéno napja
Igaz, hogy a május nagy része eddig esős volt, és ez rányomta a bélyegét a csapatok felkészülésére is, május 18-án igazi meleg, tavaszi idő várta a fakitermelőket a Pilisszentivánon megrendezett Parkerdő Kupán. A megmérettetés immár második éve hivatalosan is a STIHL Országos Fakitermelő Bajnokság egyik regionális fordulója, így a Pilisi Parkerdő Zrt. házi versenyének különösen nagy a tétje. Az első hat helyezett ugyanis innen is tovább juthatott a szeptember 7-i, Pákozdi döntőbe. A versenyen végül a bajnai favágók diadalmaskodtak, két helyet is elfoglalva a dobogón.Tovább >>>
Május 12-én rendezték meg a STIHL Országos Fakitermelő Bajnokság harmadik, pilisszentiváni fordulóját, ami egyben az elődöntők között egy új, hatodik helyszínként szerepelt. A Parkerdő Kupából kinőtt megmérettetésen a dobogó legfelső fokára Ollé Péter vezetése mellett Pócsi József, Hajagos István és Szilágyi Dániel, vagyis a Pilisi Parkerdő Zrt. Bajnai Erdészetének első, Frainetto csapata állhatott fel.
Tűz keletkezett egy erdészház tetőszerkezetében Valkón, a Szabadság úton - közölte Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság. A gödöllői hivatásos tűzoltók gyorsan elfojtották a lángokat, így a tűz nem terjedt tovább. Az eset során senki nem sérült meg. Tovább >>>
Az erdőgazdaság 32. alkalommal rendezte meg hagyományos erdészversenyét, amelynek idén a Pilisszentkereszti Erdészet volt a házigazdája. A feladatok között írásbeli teszt, örökerdő fókuszú faegyed-jelölés és trófeabírálat is szerepelt. A rendezvény végén az Év Erdésze-díjat szakmai pályafutásának elismeréseként Simon László, a Pilisszentkereszti Erdészet kerületvezető erdésze vehette át. Tovább >>>
A szeszélyes, olykor igencsak szélsőséges időjárás érzékenyen hatott a Pilisi Parkerdő Zrt. folyamatban lévő erdőfelújításaira: az április végi, május eleji fagyok csaknem , elsősorban a természeti hatásoknak jobban kitett, fiatalabb csemetéket és a magoncokat károsítva. A kár jelentős többletmunkát és pluszköltségeket jelent az erdőgazdaságnak.Tovább >>>
A Pilis Parkerdő Zrt. idén 31. alkalommal rendezte meg hagyományos erdészversenyét. Az eredményhirdetést követően a Pilisi Parkerdő Év Erdésze-díját Jorzsits Miklós, a Budapesti Erdészet Hárs-hegyi kerületének kerületvezető erdésze vehette át. Tovább >>>
Felállították hétfőn az ország karácsonyfáját a Kossuth téren, a 19 méteres és 2 tonna súlyú fenyőt kedden díszítik fel.Tovább >>>
Az elmúlt hétvégén a Pilisi Parkerdő Zrt. Gödöllői Erdészete adott otthont a FITASC HUNGARIAN Grand Prix nemzetközi korongvadversenynek.Tovább >>>
Tavasszal az ország minden pontján elkezdődött az erdőtelepítés, így a Pilisi Parkerdő Zrt. és a SEFAG Zrt. területén is. Valkón és a Zselicben is dolgoznak az erdészek.Tovább >>>
Szeptemberben kezdődnek a gímbika vadászatok a Pilisi Parkerdő Zrt. Valkói Erdészetének területén. A vadászatok biztonsága és eredményessége érdekében szeptember 11-30-ig a Valkói Erdészet a térképen jelölt Bag, Valkó, Isaszeg, Gödöllő, Vácszentlászló, Dány határában lévő erdőkben az erdőlátogatás teljes korlátozását rendeli el, beleértve a jelzett turistautakat is!Tovább >>>