Keresési találatok erre a cimkére: vadkerítés

Az erdő csodái tárultak fel az országot járó jurtában (+KÉPEK)

Ha le szeretném egyszerűsíteni, akkor azt írhatnám, hogy a sikeres környezeti neveléshez nem kell más, mint egy gyerekekkel, esetünkben óvodásokkal megtöltött jurta, némi anyagi támogatás, valamint a legfontosabb: lelkes, természet- és emberszerető szakemberek. Ennél persze valamivel bonyolultabb és összetettebb volt a feladat, amit a Kárpát-medencei Erdészek Vadászok Természetjárók Alapítvány magára vállalt, amikor úgy döntött, hogy egy országos programsorozat segítségével közelebb viszi az erdőt, az ott élő állatokat a legfiatalabb korosztályokhoz. A Gördülő Zöldítő környezet- és természetvédelmi oktatósorozat július 7-én, pénteken érkezett a 16 állomásos első évadának végére, amikor az Erdeiprogramok.hu is beleshetett a varázslatos titkokat rejtő jurtába.Tovább >>>

150 éve született Kaán Károly - Szobrot avattak emlékére a Földművelésügyi Minisztériumban

Július 5-én a Földművelésügyi Minisztérium árkád során egy olyan példaképnek állítottak szobrot, akinek egyenes jelleme, elszánt munkája, alkotó szelleme, erős vezető egyénisége ma is iránymutatást jelent. Bedő Albert és Wagner Károly mellett ettől a naptól Kaán Károly mellszobra is hirdeti az erdészeti szakma múltját.Tovább >>>

Jelentős kárt okozott az erdőkben a múlt heti vihar Gyergyó környékén

Bár még zajlik a kárfelmérés, de már tudni lehet, hogy igen jelentős mennyiségű fát döntött ki a múlt csütörtöki szélvihar a gyergyói térség erdeiben. Hatalmas volt a pusztítás a bélbori, a maroshévízi erdőkben, de a szél megtépázta az orotvai és a güdüci erdőket is. A Székelyhon portál összeállítása.Tovább >>>

Idén nem kap pénzt a Zöld Forrásból az Országos Erdészeti Egyesület

A Földművelésügyi Minisztérium 70 millió forint értékben támogatja a környezet-és természetvédelmi céllal létrejött, Magyarországon bejegyzett közhasznú társadalmi szervezeteket. A Zöld Forrás pályázatnak köszönhetően a tárca ebben az évben 63 darab, a civil szervezetek által megálmodott, kidolgozott és benyújtott projekt megvalósításához járul hozzá, ezzel segítve elő a Nemzeti Környezetvédelmi Programban megfogalmazott célok elérését - olvasható a kormany.hu oldalon.Tovább >>>

Székelyföld - Már nem lehet minden esetben elkobozni a lopott fát szállító járművet

Csak abban az esetben kobozzák el a járművet, amely engedély nélküli fát szállít, ha a rakomány értéke meghaladja az öt köbméter úgynevezett álló fa átlagárát – olvasható abban a törvénymódosításban, amelyet Klaus Johannis államfő nemrégiben hirdetett ki. A jogszabállyal, amely a 171/2010-es törvényt módosítja, hatályon kívül helyezték a Cioloș-kormány borsos büntetéseket kiszabó sürgősségi kormányrendeletét, amely kis mennyiség esetén is járműelkobzást írt elő. A törvénymódosítás enyhíti a kiszabható pénzbírságokat is. A maszol.ro összeállítása.Tovább >>>

Bedő és Wágner után Kaán Károly szobrot avatnak a Földművelésügyi Minisztérium árkádsorán

Július 5-én, szerdán délelőtt 11 órakor a Földművelésügyi Minisztérium árkádsorán, Bedő Albert és Wágner Károly emlékhelye mellett avatják fel a 150 éve született Kaán Károly mellszobrát. Az Országos Erdészeti Egyesület és annak elnöke, Zambó Péter a rendezvényre minden érdeklődőt vár a budapesti Kossuth Lajos térre.Tovább >>>

Nyereséget hoztak az állami erdőgazdaságok - A Zalaerdő, a Nyírerdő és a SEFAG volt a legeredményesebb 2016-ban

Árbevételüknél erőteljesebben emelkedett az agrártárca vagyonkezelésébe tartozó huszonkét állami erdészeti társaság adózott eredménye tavaly - írja a Világgazdaság.Tovább >>>

Erdőtűz pusztít a dél-spanyolországi Donana természetvédelmi területnél

Erdőtűz érte el a biodiverzitásáról híres dél-spanyolországi Donana természetvédelmi terület szélét - jelentette be az andalúz regionális kormány környezetvédelmi tanácsosa vasárnap.Tovább >>>

A NEFAG erdésze a mecseki lövészversenyen is győzött - Csapatban a házigazdák nyertek

2017. június 16-án a Magyarországi Vadászlövészek Egyletével együttműködve rendezték meg az Erdőgazdaságok Közötti Lövészverseny Sorozat „FM kupa” fordulóját Sarlóspusztán, amely az Országos Bajnokság (OB) is volt egyben.Tovább >>>

Idén először drónokat is használ Spanyolország az erdőtüzek elleni védekezésben

Ebben az évben először drónokat is használ Spanyolország az erdőtüzek elleni védekezésben - jelentette be a spanyol környezetvédelmi miniszter keddi sajtótájékoztatóján Ávilában. Isabel García Tejerina néhány nappal azután ismertette a 2017-es spanyol erdőtűz-megelőzési, nyári kampány részleteit, hogy a szomszédos Portugáliában pusztító tűzvész 64 emberéletet követelt.Tovább >>>

Új együttműködési megállapodásokat ír alá az FM és a NAK a Mátra Erdészeti, Mezőgazdasági és Vadgazdálkodási Szakképző Iskolában

A Földművelésügyi Minisztérium és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara májusi partnerségi keretmegállapodása nyomán további együttműködési megállapodásokat írnak alá Heves megyében június 21-én. Az ünnepélyes rendezvénynek a mátrafüredi FM ASzK - Mátra Erdészeti, Mezőgazdasági és Vadgazdálkodási Szakképző Iskolája és Kollégiuma ad otthont.Tovább >>>

Érden várja a magyar faipar szereplőit a miniLIGNA kiállítás

A faipar legnagyobb és egyben legszínvonalasabb találkozója minden páratlan évben a Ligna Hannover kiállítás. A kiállítók részéről egyfajta erődemonstráció és természetesen az elmúlt év munkájának prezentálása, a látogatók részéről pedig, bármily furcsa is, de a döntéselőkészítés szerves része.Tovább >>>

A Gemenc Zrt. lövészcsapata és a NEFAG Zrt. erdésze győzött a Csontos István emlékversenyen

"Idén éppen húsz éve annak, hogy tragikus körülmények között vesztettük el Csontos Istvánt, a Kisalföldi Erdőgazdaság Zrt. sokak által szeretett és becsült főmérnökét" - olvasható a KAEG Zrt. honlapján közzétett beszámolóban, amely a 2017-es Csontos István emlékversenyről számol be.Tovább >>>

Megjelent és letölthető a fás szárú ültetvényekről szóló kormányrendelet

Megjelent és letölthető a 135/2017.(VI.9.) kormányrendelet a fás szárú ültetvényekről, amely meghatározza azok telepítésének, nyilvántartásának, kitermelésének vagy megszüntetésének szabályait, de a telepítésre használható alapfajokat is.Tovább >>>

Volt egyszer egy nyárfatermelési rendszer - avagy mi történt az alföldi erdőgazdálkodásban kidolgozott termelési rendszerekkel?

Az Alföldi Erdőkért Egyesület 2016. évi, őszi Kutatói Napján többek között a “Volt egyszer egy nyárfatermelési rendszer - avagy mi történt az alföldi erdőgazdálkodásban kidolgozott termelési rendszerekkel?” címmel tartott előadást Seresné Gyenes Tünde, Janik Gergely és Dr. Bárány Gábor, a Kiskunsági Erdészeti és Faipari Zrt.-től, aminek anyagát most az Erdő-Mező Online is közzéteszi.Tovább >>>

<< < 17. / 44. oldal > >>