Ernő napja
Ahogy az már évek óta megszokott, a 2015-ös FeHoVa kiállításon is ott volt mind a 22 állami erdőgazdaság. A standokon leginkább vadászati ajánlatokkal várták az érdeklődőket, de kapitális trófeák, könyvek, és egyéb érdekességek is várták a látogatókat. Az Erdő-Mező körbejárta az állami erdős területet, és most bemutatjuk, melyik vállalat mivel készült a rendezvényre.Tovább >>>
A Magán Erdőtulajdonosok és Gazdálkodók Országos Szövetségének kérésére a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal megerősítette 2014. decemberi információját, miszerint az erdészeti jogcímek kifizetései várhatóan 2015. első negyedévének végéig befejeződnek a problémamentes kérelmek esetében. Ugyanakkor fontos tudni, hogy a helyszíni ellenőrzéssel, vis maior bejelentéssel, valamint egyedi végrehajtással érintett kérelmek lezárása 2015. első félévének végéig tart majd - közölte Dr. Sárvári János ügyvezető elnök a megosz.org honlapon. Tovább >>>
Magyarország még jelentős kiaknázatlan vadászati potenciállal rendelkezik, a vadgazdálkodási ágazat helyzetét ugyanakkor számos intézkedés javította az elmúlt öt évben - közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM) csütörtökön.Tovább >>>
Február 12-én délelőtt 11 órakor hivatalosan is megnyílt hazánk legrangosabb vadászati kiállítása, a FeHoVa. A rendezvényen a készülő vadászati törvényről is szó esett.Tovább >>>
Február elejétől március végéig részleges erdőlátogatási tilalmat vezettek be a SEFAG Erdészeti és Faipari Zrt. Szántódi Erdészetének vadászterületén az intenzív vadászattal járó balesetveszély miatt. Ha valaki jogtalanul tartózkodik a tiltott területeken, szabálysértési eljárást kezdeményez ellene a társaság rendészeti feladatokat ellátó szakszemélyzete. A Töreki tavakat és a Cinegei pihenőt továbbra is látogathatják a kirándulók.Tovább >>>
Február 12-én megnyitja kapuit hazánk legnagyobb vadászati kiállítása, a 2015-ös FeHoVa a budapesti Hungexpo területén. Az Erdő-Mező az A pavilon 310.B1 standján Erdő-Mező Vadászati Magazinnal várja olvasóit, és Fuxtec baltaszettet is nyerhet a legszerencsésebb személy, aki a helyszínen regisztrál oldalunkra. A FeHoVa Vadász és Horgász Színpadának részletes programja.Tovább >>>
A bulvár médiában megindult a "zsigerdömping", lassan minden hétre jut olyan eset, amikor a turistautak mellett néhány méterre nyúzott bőr, zsigerek hevernek, ahelyett, hogy az "elkövetők" vennék a fáradtságot, hogy akár fél kilométerrel beljebb, az erdőbe, a sűrűbe tennék le az egyébként veszélyes hulladéknak számító maradványokat.Tovább >>>
Az enyhe tél miatt a nagyvadak etetésére az idén valószínűleg kevesebb takarmányra lesz szükség, az állomány várhatóan jó kondícióban vészeli át a telet Zala megyében, az időjárás viszont megnehezíti a társas nagyvad vadászatokat, ezért csökkenhet a társaságok bevétele - mondta a Zala Megyei Kormányhivatal vadászati osztályvezetője szerdán az MTI-nek.Tovább >>>
A vadgazdálkodás és a vadászat negatív megítélése hosszú idő óta foglalkoztat. Kicsit mindig személyesen érintett egy-egy bántó megjegyzés, vagy szándékosan felnagyított hír a médiában. Aztán mentorom, Szemethy László tanácsát követve (amit jó szívvel ajánlok mindenkinek), „leültem egy csendes sarokba és gondolkoztam”.Tovább >>>
Január elejéig a megrendelt szociális célú tűzifa 40,5 százalékát szállították le az igénylő önkormányzatoknak. Ezeken a településeken időben megkezdődhetett a tűzifaosztás, s a rászorulók nem csak a tél végén jutnak hozzá a szénhez és a fához – tudta meg lapunk. A programban várhatóan 30-60 ezerrel több ember kap tüzelőt, mint tavaly. Megtudtuk: szigorúan ellenőrzik, hogy valóban eljut-e a rászorulókhoz.Tovább >>>
Nem csak a mezőgazdasági termelők számára tartogat érdekességeket a 2015-ös AGROmashEXPO és AgrárgépShow. Erről az Erdő-Mező az első napon meg is győződött, ugyanis végigjártuk a kiállítást, ahol több erdészeti gépet találtunk, köztük néhány újdonságot is. Videó a rendezvényről, amelyben bemutatjuk az új INO erdészeti zúzót és a ROME erdészeti tárcsáját.Tovább >>>
Január 28-án, 9 órakor megnyitja kapuit az AGROmashEXPO és AgrárgépShow kiállítás. Az erdészeti kiállítók jelentős részét már korábbi cikkünkben bemutattuk, de most a nyitás előtti napon körbe is néztünk a helyszínen. Néhány fotó a készülődésről...Tovább >>>
Czene Norbert 1989-ben a felvidéki Rimaszombaton született, jelenleg az édesapja által 1992-ben alapított családi erdészeti vállalkozásban dolgozik. "Eleinte fűrészáruval foglalkoztunk, de miután annak elkezdett csökkenni az értéke, és sorra jöttek a konkurens cégek is, átálltunk a faapríték előállítására" - mondta el az Erdő-Mező kérdésére a felvidéki magyar fiatal.Tovább >>>