Melánia napja
A vidékfejlesztési miniszter rendeletben szabályozza a vadászvizsgát megelőző tanfolyam, valamint a vadászvizsga feltételeit és szabályait. A jogalkotó szándéka - valamennyi vadászati szervezettel egyetértésben -, hogy a vadászjelöltek kötelezően vegyenek részt felkészítő tanfolyamon, ahol a gyakorlati ismeretek megszerzése is nélkülözhetetlen.Tovább >>>
Székelyföldi helyszíneken, udvarhelyi főszereplővel forgatnak tévéfilmet Sütő András Hargitai vadászkalandok című ifjúsági regényéből. A hetvenpercesre tervezett filmet a Madarasi Hargita után a napokban Énlakán forgatja a stáb, rendezője a gyergyótölgyesi gyökerekkel rendelkező, Kossuth-díjas András Ferenc.Tovább >>>
Fakitermelés kezdődött a múlt héten, Nyíregyházán, a Sóstói-erdőben. Mintegy 6,5 hektáros területen, két erdőrészletben végzünk úgynevezett állománynevelési munkát. Erre a visszamaradó állomány jövőbeni jobb növekedésének elérése miatt van szükség: eltávolítjuk az elszáradt-, valamint a nem megfelelő minőségű törzseket - olvasható a Nyírerdő Zrt. honlapunkhoz eljuttatott közleményében. Elsőként egy vöröstölgy-, azután egy akácos állományban dolgoznak az erdészet munkatársai.Tovább >>>
A „Szacsvay akác – Elődeink öröksége, a gúthi erdő büszkesége” elnevezéssel rendezett szakmai bemutatót a NYÍRERDŐ Zrt. Gúthi Erdészete. Tovább >>>
A 2012-ben beüzemelt új traktorgyár komplexum az AGCO/Fendt két telephelyén, Maktoberdorfban és Asbach-Bäumenheimben immár teljes kapacitással termel. A Fendt kereken 18 000 darab traktor értékesítését és gyártását tervezi erre az évre.Tovább >>>
Október elejétől a gímektől szépen lassan a dámbikák veszik át a stafétabotot, és tőlük lesz hangos az erdő. A lapátosok ilyenkor a fajfenntartás ösztönétől vezérelve jellegzetes, barcogónak nevezett hangjukkal próbálják magukra felhívni a köréjük csoportosuló tehenek figyelmét. De ez a figyelem nemcsak a teheneket hozza lázba, hanem a számos hazai és a hozzánk ellátogató külföldi vendég vadászt is.Tovább >>>
A MEGOSZ október 5-i szakmai találkozóján nem csak az erdészeti támogatások, és a hengeresfa ültetvények álltak a középpontban, hanem az erdészeti gépek is. Gyakorlatban Valtra traktorokat, Seppi erdészeti zúzót, Palfinger-Epsilon erdészeti darut és STIHL motorfűrészeket láthattak a magánerdősök. Most bemutatjuk őket!Tovább >>>
Ez év októberétől 24 Fendt traktor áll munkába a közúti, karbantartási munkálatok során. A gépek közbeszerzési pályázat által kerülnek a Magyar Közút Nonprofit Zrt.-hez, ahol padka és rézsűkaszákkal felszerelve tartják rendben a magyar utakat.Tovább >>>
Folyamatosan zajlik a bugaci erdőtűzben leégett fenyvesek letermelése, a terület helyreállítása, miközben megindult a növényzet regenerálódása is – derült ki azon a bejáráson, amelynek keretében a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság vezetője tájékoztatta Illés Zoltánt a munkák állásáról. A Vidékfejlesztési Minisztérium környezetügyért felelős államtitkára Bányai Gábor, a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat elnökének meghívására érkezett a térségbe. A látogatás egyik helyszíne a tavaly leégett bugaci ősborókás volt. Tovább >>>
A Nyírerdő Zrt. 379,7 millió forintot költ közjóléti fejlesztésekre az idén Hajdú-Bihar megyében, ebből mintegy 304,7 millió forint értékű beruházás a Debrecentől keletre elhelyezkedő Erdőspusztákon valósul meg - közölte a cég vezérigazgatója szerdán az erdőspusztai tájházban tartott sajtótájékoztatón.Tovább >>>
Nem található a mai Románia területén olyan terep, amellyel ne birkózna meg a Ghe-o Motors helyi autógyártó első sorozatgyártásra szánt terepjárója. A járművet bemutató videón egy hasáig elsüllyedt Hummert ránt ki a hóból az amerikai monstrumnál jóval nagyobb román izomkolosszus.Tovább >>>
Fát darabol láncfűrésszel egy munkás a Debrecenhez tartozó Haláp térségében 2013. október 11-én. A Nyírerdő Zrt. Debreceni Erdészetének munkatársai megkezdték a szociális tűzifának való erdő kitermelését. Október 15-ig igényelhetik az önkormányzatok a tűzifavásárláshoz kapcsolódó kormányzati támogatást, amelynek összege idén 2 milliárd forint.Tovább >>>
Október 4-én tartotta ünnepélyes telephelyátadóját a kecskeméti Odisys Bt. A vállalat eddig bérelt telephelyen folytatta tevékenységét az alföldi városban, mostantól viszont saját tulajdonban levő ingatlanján várhatja a termelőket, erdőgazdálkodókat. A cég ugyanis többek között erdészeti zúzókat és ágaprítókat is forgalmaz.Tovább >>>
Október 15-ig igényelhetik az önkormányzatok a tűzifavásárláshoz kapcsolódó kormányzati támogatást, amelynek összege idén 2 milliárd forint, duplája a tavalyinak - tájékoztatta Tállai András, a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára szerdán az MTI-t.Tovább >>>
A FAE Group 2005 óta van jelen Dél-Tirolban; saját gyártórészleggel Gossensaß városában és kereskedelmi irodával Bolzano-ban. 2012-ben a gossensaß-i üzem több mint 1400 forgó- és több ezer egyéb alkatrészt gyártott, most pedig új alkatrészüzemmel bővült.Tovább >>>