Zéno napja
Alpintechnikát alkalmazva mentettek meg egy favágót a tűzoltók a IX. kerületben, írja az MTI a a Fővárosi Katasztrófavédelem tájékoztatása alapján. A katasztrófavédelem szóvivője elmondta, a favágó egy, a Határ út és az Illatos út által határolt ipari területen került bajba; nem tudott önerejéből lemászni a fáról.Tovább >>>
Az összetartás a magyar erdészek egyik hagyományos irányelve, amelynek idén, a összetartozás évében különleges csengése van” – fogalmazott Ugron Ákos Gábor erdőmérnök, a Verga Zrt. vezérigazgatója az Erdő-Mező erdészeti portálnak, amikor arra kértük, hogy mondja el, miért tartja fontosnak, hogy aláírásával támogassa a Székely Nemzeti Tanács európai polgári kezdeményezését a nemzeti régiók védelméről. A szakember családja Székelyföldről származik, így nem véletlen, hogy az elsők között írta alá a petíciót. Az Erdő-Mező cikksorozatban hívja fel a szakma figyelmét a nemzeti összefogás fontosságára.Tovább >>>
"Mikor tavaly júniusban aláírásommal támogattam a kezdeményezést, arra gondoltam, hogy milyen keveset is kérnek most tőlem azok, akik ősei évszázadokon át védték a Magyar Királyság délkeleti kapuját" - fogalmazott Ihárosi Péter erdőmérnök az Erdő-Mező erdészeti portálnak, amikor arra kértük, hogy mondja el, miért tartja fontosnak, hogy aláírásával támogassa a Székely Nemzeti Tanács európai polgári kezdeményezését a nemzeti régiók védelméről. Az Erdő-Mező cikksorozatban hívja fel a szakma figyelmét a nemzeti összefogás fontosságára. Tovább >>>
Kigyulladt egy erdő aljnövényzete kedden délelőtt Ásotthalom közelében – tájékoztatott a megyei katasztrófavédelem. Mintegy két és fél hektárt érintett a tűz, amelyhez a szegedi és a ruzsai hivatásos, valamint a mórahalmi önkéntes tűzoltók vonultak ki. Az egységek megakadályozták a tűz továbbterjedését, majd elfojtották a lángokat.Tovább >>>
Továbbra is nagy területen vannak erdőtüzek az Egererdő Zrt. területén annak ellenére, hogy a térségben is tűzgyújtási tilalom van érvényben. Az állami erdőgazdaság már múlt héten is tájékoztatott arról, hogy a társaság erdészeti is segítik a tűzoltók munkáját, azóta újra a lángokkal kellett küzdeniük.Tovább >>>
Több mint 3 milliárd forint értékű fejlesztés valósult meg az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) járműparkjánál az Európai Unió támogatásával; a 83 járművet csütörtökön Budapesten adták át.Tovább >>>
Idén az átlagosnál melegebb, tartósan száraz időjárás miatt már tavasz végén elkezdődött a nyári erdőtűz szezon.Tovább >>>
Négy nap után sikerült eloltaniuk a tűzoltóknak a Radnai-havasokban, Borsabánya melletti erdőtüzet. A Máramaros megyei katasztrófavédelmi felügyelőség közleménye szerint számos önkéntes, erdész is segítette munkájukat a négy nap folyamán, írja az Agerpres hírügynökség.Tovább >>>
Február 3-án egy különleges létesítménnyel gazdagodtak a dél-nógrádi települések, ugyanis Böjte Csaba felszentelésével átadták a Héhalom Önkéntes Tűzoltó Egyesület új laktanyáját. Az egyesület, a környék önkormányzatai, valamint a Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságának összefogása által létrejött őrs tizenkét környékbeli településen segíti a hivatásos tűzoltók munkáját.Tovább >>>
Közös gyakorlatot szervezett a katasztrófavédelem, a rendőrség és a közútkezelő az Egererdő Zrt. területén november 18-án. Mátraszentimre és Galyatető között szakaszosan lezárták az utat, hogy az ország minden pontjáról a Mátrába érkező tűzoltók és önkéntes szervezetek kivághassák az előre megjelölt, veszélyes fákat.Tovább >>>
Idén júniustól változott az aszály definíciója: a törvény szerint az minősül aszálynak, ha a csapadék nem éri el a 25 millimétert harminc napon keresztül, és a napi maximum hőmérséklet legalább tizenöt napon át meghaladja a 31 Celsius fokot. Káresemény megállapításához a két feltétel valamelyikének kell teljesülnie, amit az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) adataival szükséges alátámasztani - hívta fel a figyelmet a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) szerdai, MTI-nek küldött közleményében.Tovább >>>
Meredek domboldalon haladva oldalára dőlt egy kisteherautó szerda délután Pomázon, a Meselia utcában - tájékoztatta a Pilis területén működő Varkapu.info regionális hírportált Csámpai Attila, a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője.Tovább >>>
A SEFAG Zrt. munkatársai számára értek véget az izgalmak az Év Erdésze Verseny csütörtöki döntője után, ugyanis hazafelé tartva egy erdőtüzet is megakadályoztak a erdőgazdálkodási osztály mérnökei. Az állami erdőgazdaság honlapján is beszámolt a nem mindennapi esetről. A lángokat, amit végül a tűzoltókkal együtt sikerült eloltaniuk, egy leszakadt vezeték okozta.Tovább >>>
Június 9-én szoros küzdelem után derült ki, hogy melyik hat csapat lehet még ott a STIHL Országos Fakitermelő Bajnokság szeptember 2-i országos döntőjében. A Bakó András, Bakó László, Juhász István és Rittlinger Róbert összeállítású Mecsekerdő Zrt. - Ritrovi Kft. győzelmével záruló tamási megmérettetésen a SEFAG Zrt. - KNT csapata lett a második, míg a harmadik helyet a házigazda Gyulaj Zrt. favágói szerezhették meg. A rendezvényen szokás szerint jelen volt az Erdő-Mező erdészeti portál, videós tudósításunkat pedig meg is tekintheti, amelyben a győztes csapat mellett a második helyezett is megszólal, illetve az is kiderül, hogy miért büszke a helyi állami erdőgazdaság kiválóan szereplő vállalkozóira.Tovább >>>