Zéno napja
Egyre nagyobb az erdők szerepe a magyar agráriumban, az ország területének már mintegy 22 százalékát erdő borítja - ismertette Nagy István agrárminiszter kedden a Magyar Bankszövetség Jótett bank - zöld szív programja keretében tartott faültetéssel egybekötött rendezvényén. Tovább >>>
Elkezdődött a Településfásítási Program tavaszi ültetési időszaka. Az Ipoly Erdő Zrt. működési területét érintő első települése 2022 tavaszán Szokolya volt, ahol 30 nagylevelű hársat ültettek az elmúlt napokban. A faültetést civil összefogás készítette elő, a munkához Rétvári Bence, a térség országgyűlési képviselője és Schanda Tamás miniszterhelyettes is csatlakozott. Tovább >>>
A tavaszi idő beköszöntével, illetve a föld fagyának kiengedésével elérkezett az erdészek egyik legfontosabb feladata, az ültetés időszaka. A NYÍRERDŐ Zrt. Nyíregyházi Erdészete pénteken, Nyíregyházán, a Sóstói-erdőben önkéntes faültetést szervezett, amelyen mintegy nyolcvanan vettek részt. Az érintett erdőrészletben csaknem 3 hektáron egy éve végeztek erdősítést az erdészek. Az önkéntesek az időjárás szélsőségei miatt elpusztult csemetéket pótlásában vettek részt, mintegy kétezer őshonos kocsányos tölgy csemetét elültetve. Tovább >>>
Elkezdődött a Településfásítási program tavaszi ültetési időszaka, amelynek részeként a helyi állami erdőgazdaságok, erdész szakemberek közreműködésével 19 megyében, összesen 364 településen 10 000 fát ültetnek el - jelentette be hétfői közleményében Nagy István agrárminiszter.Tovább >>>
A faültetés hagyományosan a jövőbe vetett bizalom kifejeződése, "mi is fákat ültetünk, mert mindannyian bízunk a jövőben!" - hangoztatta az agrárminiszter kedden Kecskeméten.Tovább >>>
A Forest Power Kft. csapatának bővítése érdekében cserszegtomaji telephelyére műszaki ügyintézőt és erdészetigép-szerelőt, közép-magyarországi munkavégzésre pedig erdészetigép-szerelőt keres. Részletek alább!Tovább >>>
A ZALAERDŐ Zrt. Bánokszentgyörgyi, Letenyei és Zalaegerszegi Erdészete munkatársakat keres hossztoló (fizikai beosztás) és általános erdészeti munkatárs munkakörbe. Tovább >>>
Innovatív, megbízható és egyszerűen kezelhető. Az Uniforest erdészeti gépei negyed évszázada segítik a vállalkozók munkáját, így nem véletlen, hogy a 2022-es AGROmashEXPO kiállításon is sok volt az érdeklődő a Kiskorpád Gépker Kft. standján.Tovább >>>
A ZALAERDŐ Zrt. Bánokszentgyörgyi, Letenyei és Zalaegerszegi Erdészete munkatársakat keres hossztoló (fizikai beosztás) és általános erdészeti munkatárs munkakörbe. Tovább >>>
A Verga Zrt. által kezelt állami tulajdonú ingatlanokon 2021. évben három helyszínen összesen 20,84 hektár területű új erdőt telepített, de szintén az idei évben az erdőgazdaság további 20,21 hektár területen vont be önerdősülést az általa kezelt erdőterületbe. Tovább >>>
Az Agrárminisztérium által meghirdetett Településfásítási Program őszi ültetési időszaka alatt 19 megyében, összesen 514 településen 14 ezer sorfa elültetésére került sor. A program két ütemében 2020-2022 összesen 36 ezer sorfát helyeznek földbe 1350 településen, összesen 1,5 milliárd forint támogatásból. Tovább >>>
A globális éghajlatváltozás kedvezőtlen hatásait fásítással, erdőtelepítéssel tudjuk mérsékelni Magyarországon és a Kárpát-medencében - emelte ki az Agrárminisztérium agrárszakképzésért felelős helyettes államtitkára szerdán Cserszegtomajon, a Településfásítás Program keretében tartott faültetésen. Tovább >>>
A Kisalföldi Erdőgazdaság Zrt. pályakezdő erdőmérnököt keres, gyakornoki állásba. Az egy éves, határozott idejű munkaviszony során a jelentkezőt megismertetjük társaságunk gyakorlati tevékenységével, majd – kölcsönös elégedettség esetén – határozatlan idejű munkaszerződést kínálunk erdőmérnöki munkakörben.Tovább >>>
A Hortobágyi Nemzeti Park területén november 5-én találták egy elpusztult vörösnyakú ludat, melyről a vizsgálatok során kiderült, hogy testében ólomsörét volt. Az eset azután történt, hogy az Agrárminisztérium lazított a vadászati szabályozáson megszüntetve az eddig a Tiszántúlon érvényben lévő szűkített vadászigényt. A vörösnyakú lúd a Természetvédelmi Világszövetség Vörös Listáján sérülékeny besorolású fajok közé tartozik, világállománya csökkenő, mindössze 18 000-19 000 pár. Tovább >>>
A Planet Budapest rendezvényt népszerűsítő programok keretében került sor arra az eseménysorozatra Marokkóban, amelynek során Magyarországról, a Soproni Egyetem Erdészeti Tudományos Intézetének segítségével érkezett magyar tölgy-, atlaszcédrus- és fehér akác csemetéket telepítettek Magyarország Rabati Nagykövetségének szervezésében és anyagi támogatásával. A magyar erdészek közreműködésével Marokkóba „hazatérő” atlaszcédrus fontos szerepet játszik a klímaváltozással járó szárazságot tűrő flóra kialakításában, ugyanakkor az esemény új lendületet is adhat a két ország közötti tudományos együttműködés megerősítésében. Tovább >>>