Ellák napja
A gyászoló család és az EGERERDŐ Zrt. mély fájdalommal és megrendüléssel tudatja, hogy Prof. Dr. h.c. Dr. Kovács Jenő okleveles erdőmérnök, c. egyetemi tanár, az MTA doktora, nyugalmazott vezérigazgató 2017. január 10-én, 86 éves korában elhunyt. Felejthetetlen halottunkat 2017. január 17-én 12 órakor helyezzük örök nyugalomra az egri Hatvani temetőben. Lelki üdvéért engesztelő gyászmise 11.30-kor lesz a temető kápolnájában. A család és az erdészeti szakma tisztelettel és szeretettel őrizve emlékét búcsúzik tőle.Tovább >>>
A Belügyminisztérium által meghirdetett szociális tüzelőanyag-pályázat 180 ezer embernek jelent segítséget - mondta Pogácsás Tibor, a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára szerdán Dányban, a Pest megyei település fatelepén tartott sajtótájékoztatón.Tovább >>>
Eleinte marad a kemény hideg, enyhülésre csütörtöktől lehet számítani. A hideg időjárást okozó, tőlünk kissé keletre, majd délkeletre mozgó hideg légörvény középpontjával is fölénk helyeződik, majd csütörtökre északkelet felé távozik térségünkből. Csütörtökön nyugat felől egy frontrendszer éri el a Kárpát-medencét, ami enyhébb, és átmenetileg nedvesebb légtömegeket hoz, így csütörtökön még csak a Dunántúlon, majd a hétvégére a keleti országrészben is kevéssel fagypont fölé emelkedik napközben a hőmérséklet. A hét második felében csapadékra is számítani lehet, keleten főként havazás, a Dunántúlon, eső, ónos eső, havas eső, később hó formájában.Tovább >>>
Kerekasztal-beszélgetésen vállalták fel a szentegyházi fiatalok, hogy közbirtokossági egyesület működtetésével próbálnak megoldást találni az erdők védelmére. A múlt csütörtöki fórum Lőrincz Csaba helyi tanácsos szerint példátlan összefogást tükröz, erre építve akár már tavasszal élettel tölthetik fel a "közbirtokosságot". Az eredmény biztató, de a munka neheze még hátravan.Tovább >>>
A WWF Magyarország és partnerei a LIFE in Forests című LIFE projekt részeként szakmai konferenciát rendeznek március 21-én és 22-én Sopronban. A szakmai program célja, hogy fórumot biztosítson a Natura 2000 területeken folyó erdőgazdálkodással és erdőkezeléssel kapcsolatos szakmai tapasztalatok megismerésének és megosztásának. A konferencián a magyar előadók mellett neves külföldi szakemberek is felszólalnak.Tovább >>>
2017-ben 24. alkalommal várja az érdeklődőket a FeHoVa - Fegyver, horgászat, vadászat nemzetközi kiállítás a HUNGEXPO Budapesti Vásárközpontban. Február 9. és 12. között a hagyományos programok mellett számos újdonsággal is készülnek a szervezők. Lesz többek között I. Ferenc József emlékkiállítás, élethű dioráma a magyar vadászok sarkvidéki trófeáiból, és Gróf Széchenyi Zsigmond halálának 50. évfordulójáról is megemlékeznek. A díszvendég ezúttal Szlovákia.Tovább >>>
Az afrikai sertéspestis vírusát decemberben a magyar határtól 20 kilométerre, az ukrajnai Nagyszőlős külterületén mutatták ki vaddisznókban. A kárpátaljai vaddisznóállományt egyelőre valószínűleg nem fenyegeti a kór, de a jövőben hazánkban is megjelenhet a vírus. Alább olvasható dr. Bognár Lajos országos főállatorvos Országos Magyar Vadászkamara részére megküldött tájékoztatója a betegséggel kapcsolatban.Tovább >>>
Ezen a héten is jelentkezünk közjóléti híradóval az Erdeiprogramok.hu honlapunk információiból szemezgetve, az élményekben gazdag magyar erdőkből. Ezúttal többek között a legnépszerűbb erdei programokról, a városokba beköltöző vadfajokról, egy ingyenesen letölthető társasjátékról, a nagy szarvasbogárról, a Balaton fejlesztéséről szóló bejegyzéseinket ajánljuk figyelmébe! Mindezek mellett drónvideót is láthat a zúzmarás Dobogókőről.Tovább >>>
Az Országos Magyar Vadászkamara megyei Területi Szervezetei januárban megkezdik a vadászjegyek érvényesítését a 2017-2018-as vadászati évre. Ezt a dokumentumok tulajdonosainak február utolsó napjáig el kell végezniük a lakcímük szerint illetékes megyei vadászkamaránál. Aki elmulasztja, az március 1-jétől – a következő vadászati év kezdetétől – nem csak vadászati tevékenység folytatására nem lesz jogosult, de vadászpuskát is jogellenesen tart.Tovább >>>
Jól halad a téli szociális tűzifaprogram a Nyírerdő Nyírségi Erdészeti Zrt.-nél. 180 település jelezte, hogy az állami erdőgazdaságtól vásárol tűzifát a Belügyminisztérium által meghirdetett programban.Tovább >>>
Leventét és Zalánt egy nyári bejegyzésünkből már megismerhették az Erdő-Mező Online és az Erdeiprogramok.hu olvasói, hiszen augusztusban beszámoltunk arról, hogy az autista és PDD-NOS-sal élő fiúk hatalmas élményt kaptak a Pilisi Parkerdő Zrt.-től, amikor az állami erdőgazdaság erdészei egészen más oldalukról mutatták be a gyerekeknek a pilisi erdőket.Tovább >>>
Igazi kirándulóidő volt vasárnap, így sokan mozdultak ki a természetbe - főként a Budai-hegyekbe, és a Pilis-Visegrádi-hegységbe. Ezt a hétvégét azonban egy baleset árnyékolta be, ismét a Vadálló-kövekhez riasztották a Magyar Barlangi Mentőszolgálat embereit vasárnap délután, 14 órakor. Tovább >>>
Ezen a héten is jelentkezünk közjóléti híradóval az Erdeiprogramok.hu honlapunk információiból szemezgetve, az élményekben gazdag magyar erdőkből. Ezúttal többek között a természetkímélő lovas fakitermelésről, a Sóstói-erdő kiszáradás szélén álló öreg tölgyeiről, a Pilisi Parkerdő Zrt. egyes kilátóinak webkameráiról, egy nyíregyházi őzmentésről, és a SEFAG decemberi programjairól szóló cikkeinket ajánljuk figyelmébe!Tovább >>>
Kérlek, mielőtt jelentkeznél, figyelmesen olvasd végig, és gondold át az álláshirdetés minden apró részletét, mert ez az első szűrő.Tovább >>>
Ezen a héten is jelentkezünk közjóléti híradóval az Erdeiprogramok.hu honlapunk információiból szemezgetve. Ezúttal többek között a zselici erdőlátogatási korlátozásokról, a hazai erdőkben fellelhető varázslatos gombákról, a Pilis Bike kerékpáros turistaútvonalainak téli használatáról, az Ős-Dráva Látogatóközpontról és a lillafüredi Mikulásvonatról szóló cikkeinket ajánljuk figyelmébe!Tovább >>>