Zéno napja
Az Agrimotor márkával először a helyi gazdaboltban találkoztam a közelmúltban, másodszor pedig akkor, mikor régi fűnyírónk felmondta a szolgálatot. Az interneten szemlélődve feltűnt, hogy kategóriájában rendre a legolcsóbb gépekről van szó, majd az is hamar kiderült számomra, hogy magyar termékről beszélhetünk, amelyet Kelet-Magyarországon, méghozzá Fehérgyarmaton gyártanak szinte teljes egészében. Véleményeket azonban nem nagyon lehetett róla olvasni, ezért úgy döntöttünk, hogy kipróbáljuk. Egy napon keresztül nyúztuk, és most leírjuk a gyors tesztünk eredményét, ami közben kiderült, hogy a szomszéd is éppen most vásárolt egy ugyanilyen fűnyírót.Tovább >>>
Rendhagyó, minden eddiginél különlegesebb STIHL Timbersports favágó versenyt rendeztek február 16-án és 17-én a 25, FehoVa Fegyver, Horgászat és Vadászat Nemzetközi Kiállításon. Hazánkban először zajlott a világbajnokság pontos szabályrendszere alapján megmérettetés, ráadásul ezúttal nemcsak a magyarországi sportfavágók, hanem a nagyrészt romániai magyarokból álló szomszédos válogatott is fejszét ragadott, így a szokásosnál is izgalmasabb volt a megmérettetés, amelynek első napja egy selejtező, második napja pedig maga a döntő volt.Tovább >>>
Kifejezetten izgalmas fakitermelő verseny zajlott a FeHoVa vadászati kiállítás szombati napján, amelynek előválogatójáról már pénteken beszámoltunk. 14 sportfavágó mérte össze tudását a STIHL TIMBERSPORTS International Competition döntőjében, amelyet az itthon veretlen Juhász István nyert meg.Tovább >>>
Péntek délután 13 órától óriási favágó csata vette kezdetét a FeHoVa - Fegyver, Horgászat és Vadászat Nemzetközi Kiállításon, izgalmas versenyen ugyanis eldőlt, hogy a selejtezők után melyik öt versenyző lehet ott a válogatott tagjai mellett a STIHL TIMBERSPORTS International Competition szombati döntőjében. A tét hatalmas volt, éppen ezért az izgalom és a küzdelem is, hiszen tíz versenyző ragadott motorfűrészt és fejszét.Tovább >>>
Február 15. és 18. között immáron 25. alkalommal rendezik meg a vadászok és horgászok éves találkozóját a FeHoVa kiállításon, a Hungexpo területén. Az idei esemény azonban minden korábbiaknál izgalmasabbnak ígérkezik: a látványos standok és bemutatók mellett a hétvégét egy különleges sportfavágó verseny, a STIHL TIMBERSPORTS International Competition teszi majd teljessé. A kvalifikáció pénteken 13 és 16 óra között, a döntő pedig szombaton 11 óra és 15:30 között lesz.Tovább >>>
A közelmúltban jelent meg az Erdő-Mező Magazin erdészeti csemetés és szaporítóanyagos különszáma, amelyben egy olvasói levelet is közzétettünk. A november végén íródott gondolatok ezúttal honlapunkon is elolvashatók Kiss Richárd János erdőmérnöktől. Az Erdő-Mező természetesen a jövőben is vár olvasói véleményeket!Tovább >>>
2017. október 12-án és 13-án Piliscsabán rendezték meg a Dr. Szepesi László Erdészeti Gépész Országos Emlékversenyt, ahol a Roth Gyula Erdészeti, Faipari, Kertészeti Környezetvédelmi Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium diákjai több kategóriában is diadalmaskodtak, és egyedüli magyar csapatként kvalifikálták magukat az Ifjúsági Erdész Európa Bajnokságra.Tovább >>>
A STIHL Timbersports Series egyéni versenysorozata ebben az évben is új-zélandi győzelmet hozott. Jason Wynyard a tavalyi évhez hasonlóan 2017-ben is verhetetlennek bizonyulva megvédte címét, és így kilencedszerre lett a világ legjobb sportfavágója. A második helyen az ausztrál Brad De Losa végzett, a dobogó harmadik fokára pedig a kanadai Mitch Hewitt állhatott fel. Az egyéni siker után csapatban is bravúros győzelmet arattak az új-zélandiak, akik a döntőben Lengyelországot gyűrték maguk alá. A harmadik helyen a középdöntőben hatalmasat hibázó Ausztrália végzett.Tovább >>>
November 2-tól és 4-ig visszatér a norvég olimpiai városba, Lillehammer-be a STIHL Timbersports Világbajnokság. Szurkoljunk együtt a magyar csapatnak és az egyéniben is versenybe szálló Juhász Istvánnak!Tovább >>>
Hogyan tudott ismét nyerni Juhász István? Miként lett egyrejobb és jobb a legújabb válogatott kerettag, Hamvasi Ferenc? Milyen esélyekkel indul a norvégiai VB-n a magyar csapat? Milyen változások jöhetnek a STIHL klasszikus fakitermelő bajnokságában? Mindezt megtudhatod videónkból, amely szeptember 30-án, a Kékestetőn készült. Tovább >>>
Szeptember 30-án, szombaton ismét 1014 méter magasan zúgtak fel a láncfűrészek, hiszen az ország tetején, Kékestetőn tartották az V. Mátra Kupát. A sportfavágás elit versenyén a 12 versenyző között ezúttal újoncoknak is drukkolhattunk. Nem meglepő módon a dobogó legfelső fokára ismételten Juhász István állhatott. Tovább >>>
2017-ben sem maradhat el a mostanra hagyományossá vált STIHL Timbersports megmérettetés, a Mátra Kupa, amelyet ezúttal szeptember 30-án, 11 órától a Kékestetőn rendeznek meg. Izgalmakban ezúttal sem lesz hiány, hiszen a tavalyi, recski versenyen a házigazda, Strúbel József Dedi megdöntötte a Springboard szám országos csúcsát, amelyet idén júliusban az Országos Bajnokságon Juhász István ötszörös magyar bajnok javított meg.Tovább >>>
FM Közép-Magyarországi Agrár-szakképző Központ, Bercsényi Miklós Élelmiszeripari Szakképző Iskola és Kollégium a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján pályázatot hirdet FM KASzK tagintézménye - Dr. Szepesi László Mezőgazdasági és Erdészeti Szakképző Iskolája és Kollégiuma Piliscsaba erdőmérnök szakmai tanár munkakör betöltésére.Tovább >>>
Erősödő mezőny, kiváló hangulat, sok szurkoló, a fejszék csattogása és motorfűrészek zúgása. Parádfürdőn izgalmas csatában dőlt el a STIHL Timbersports favágó verseny országos bajnoksága, amelyet ötödik alkalommal is a veretlen Juhász István nyert meg. A legnehezebb, Springboard versenyszámban ráadásul a ráckevei fakitermelő 57 másodperces idejével megdöntötte a tavalyi, recski Mátra Kupán Strúbel József Dedi által beállított országos csúcsát. A hazai pályán versenyző mátrai favágó végül a dobogó alsó fokára állhatott fel, míg a második az Ópusztaszerről a hegyekbe érkező Bozsó Zoltán lett. Ők tehát biztosan részt vesznek a novemberi, norvégiai világbajnokságon.Tovább >>>