Boldizsár napja
Magyarországon a falopás mértékének nagyságára csak becslések vannak. Pénzben kifejezve több százmilliós nagyságrendű lehet a probléma, de a természetkárosítás is súlyos következményekkel járhat. Az elkövetéseket tekintve az összes esetnek csak töredékét sikerül felderíteni elsősorban azért, mert a tettenérésen kívül eddig alig volt perdöntő bizonyítási lehetőség.Tovább >>>
Kedden mindössze egy munkagép dolgozott Bőszénfa környékén, de az sem sokáig. Az enyhe tél és a rendkívül sok csapadék miatt az utak ugyanis feláztak és járhatatlanná váltak. Annyira, hogy soktonnás rakományával alig tudott kijönni az erdőből. A fakitermelés most egy hónapos csúszásban van. Ráadásul egyelőre azt sem tudják kiszállítani, amit kivágtak.Tovább >>>
Jogsértési eljárást folytat Romániával szemben az erdőkkel kapcsolatban az Európai Bizottság, a kivizsgálás jelenleg is tart – derül ki a brüsszeli végrehajtó testület Tőkés Lászlónak eljuttatott válaszából.Tovább >>>
Tizenhatodik alkalommal szervezte meg a Nagykanizsai Központi Rózsa Óvoda Attila Tagóvodája, valamint az önkormányzat a Nemzetközi Óvodapedagógiai Konferenciát. A Halis István Városi Könyvtárban megtartott előadássorozat témája ezúttal a „Zöld erdőben jártam” – Óvodás gyermekek ismerkedése az erdő élővilágával volt.Tovább >>>
Évekkel ezelőtt indult el Zalában az a kísérleti program, mely országosan felméri a klímaváltozással kapcsolatos károkat az erdészetben.Tovább >>>
Március 15. és április 15. között tartaná idei faültetési akcióit a Szatmár Megyei Erdészeti Igazgatóság. Március 18-án nyilvános csemeteállítással tudatosítanák kicsikben és nagyokban, mennyire fontos a környezetre és azon belül is az erdős területekre vigyázni, az Erdőd és Baba Novac közötti út melletti erdőben szerveznek majd arra a napra nyilvános faültetési akciót.Tovább >>>
Az Európai Innovációs Partnerség a „mezőgazdasági termelékenységért és fenntarthatóságért” (EIP-AGRI) innovációs fókuszcsoportokat indít gazdálkodóknak és kutatóknak a tápanyag-gazdálkodás, valamint a fenntartható erdei biomassza felhasználás tématerületeken. Jelentkezzen most!Tovább >>>
A Szent István Egyetem Mezőgazdaság- és Környezettudományi Kar Vadvilág Megőrzési Intézete vadgazdálkodási szakirányú továbbképzést (szakmérnök képzést) indít 2016. őszén.Tovább >>>
libertatea.ro[/caption] Mintegy 1500 erdész tüntetett szerdán Bukarestben, a kormány épülete előtt a faanyag értékesítésére vonatkozó, 2015/924-es számú határozat miatt, amely állításuk szerint egyrészt korlátozza a Romsilva állami erdészet kitermelői és feldolgozói tevékenységét, egyes cikkelyei ugyanakkor ellentmondanak az alkotmánynak, illetve az erdészeti törvénynek.A tiltakozás résztvevői – akiknek többsége a Romsilva alkalmazottja – a kormányhatározat azonnali módosítását követelték a kabinettől, emellett állami támogatást kértek az erdőtulajdonosok számára a nem fenntartható kitermelés visszaszorítása érdekében.Tovább >>>
Medve támadott meg egy 28 éves fiatalembert hétfő délután Hargita megyében, az erdőn fát vágó férfit kollégái mentették ki a dühöngő állat karmai közül.Tovább >>>
Az idei FeHoVa második napján gyűltek össze a vadgazdálkodásban érintett szakmák képviselői. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által szervezett, a vadgazdálkodás időszerű kérdéseit tárgyaló konferencián olyan aktualitások kerültek górcső alá, amelyek mellett nem szabad elmennünk. Az előadások egy része olyan kérdésekkel foglalkozott, olyan tanulságokat tárt a nagyérdemű elé, amelyeket régről ismerünk, csak következetesen, érdekből vagy nemtörődömségből egyszerűen nem veszünk tudomásul. De ne szaladjunk ennyire előre.Tovább >>>
Hiába hobbi és szórakozás, a vadászathoz szorosan hozzátartozik az erdőn végzett munka. A vadgazdálkodókat és erdészeket ezért praktikus eszközökkel várja a FeHoVa kiállításon a Fliegl Abda Kft. A mezőgazdasági gépeket gyártó és forgalmazó cég egy gödörfúrót, egy pótkocsit és egy ágvágó-lombvágót mutat be a szakmai közönségnek az "A" pavilonban, a Vadász színpad melletti standján.Tovább >>>
Vadászkutyák, puskák, távcsövek, vadászruházat, terepjárók, ragadozó madarak. Az idei FeHoVa ezúttal is számos érdekességet kínál azok számára, akik kilátogatnak a HUNGEXPO budapesti vásárközpontba. A Kárpát-medence vadászainak szakmai találkozója 23. alkalommal várja az érdeklődőket.Tovább >>>
Mint arról beszámoltunk, készül az új erdőtörvény. A tervezett módosítások alapelvei és konkrétumai adták a 2016. évi FeHoVa kiállítás első napján megrendezett, zártkörű konferencia témáját. A tavaly megalkotott és elfogadott új vadászati törvény után most az erdőtörvény ráncfelvarrása következik.Tovább >>>