Izabella napja
A ZALAERDŐ Zrt. nyílt pályázatot hirdet a tulajdonában lévő, működő faipari telephely (ingatlanok és gépi eszközök) piaci értékbecslésének elkészítésére.Tovább >>>
Az elmúlt évek applikáció fejlesztési pályázatai után az Agrárminisztérium, az ÉSZAKERDŐ Zrt. és az Észak-Magyarországi Informatikai Klaszter ezúttal a 8-12 év közötti gyerekek számára szervezett LEGO robotok programozására versenyt a Miskolci Egyetemen. A rendezvényen 12 csapat mérte össze tudását és ügyességét. A megnyitón az Agrárminisztérium képviseletében dr. Nagy János földügyekért felelős helyettes államtitkár, az ÉSZAKERDŐ Zrt. részéről Bak Julianna közgazdasági vezérigazgató-helyettes is részt vett.Tovább >>>
Idén 2020. január 22–25. között rendezik meg a 38. AGROmashEXPO Nemzetközi Mezőgazdasági és Mezőgép Kiállítást, valamint a 10. AgrárgépShow Mezőgazdasági Eszköz-és Gépkiállítást. A magyar agrárgazdaság legjelentősebb szakmai rendezvényén csaknem 350 kiállító mutatja be termékeit, szolgáltatásait a HUNGEXPO Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központban.Tovább >>>
A kiskunhalasi rendőrök lopással gyanúsítják azt a fiatalt, aki egy vadat ütött el, majd a tetemet hazavitte és feldolgozta.Tovább >>>
Az egyetlen erdészeti érmet a Pfanzelt fejlesztése érdemelte ki a 2019-es Agritechnica kiállításon, ez pedig a vállalat védőernyője egy lánctalpas erdészeti vaslóhoz. A világ egyik legjelentősebb agrárrendezvényén, Hannoverben ezüst medállal ismerték el a klímaváltozás hatásai miatt különösen fontos és praktikus terméket.Tovább >>>
Jelentős változásokon eshet át a Nemzeti Alaptanterv, legalábbis ez derül ki a minden bizonnyal végleges kormány-előterjesztésből, amiről a Magyar Nemzet írt. Az erdész és vadász szakma számára legfontosabb változás, hogy a magyar vadászirodalom is helyet kap majd az órákon, hiszen Kittenberger Kálmán és Széchenyi Zsigmond életét és írásait is megismerhetik a diákok.Tovább >>>
A 2020-as év elején négy állami erdőgazdaság vezérigazgatója vonult nyugállományba. Az új vezetők kinevezését január elején Zambó Péter erdőkért és földügyekért felelős államtitkár adta át, aki egyben méltatta a búcsúzó szakemberek több évtizedes tevékenységét.Tovább >>>
Január elsejétől Magyarországon a 95-ös oktánszámú benzin E-10-es jelöléssel, magasabb bioetanol-tartalommal kerül forgalomba. A STIHL szakértői elmondják, milyen hatással lesz ez a változás a benzinmotoros gépekre.Tovább >>>
Az Alföldi Erdőkért Egyesület 2019. évi, őszi Kutatói Napján “Földi lézerszkennelés az erdészeti gyakorlatban” címmel tartottak előadást a NAIK Erdészeti Tudományos Intézet és az Ökológiai Kutatóközpont Ökológiai és Botanikai Intézet munkatársai. Ennek anyagát most az Erdő-Mező Online is közzé teszi.Tovább >>>
Az Alföldi Erdőkért Egyesület 2019. évi, őszi Kutatói Napján “Az erdőtelepítési egységárak számításának háttere” címmel tartott előadást Schiberna Endre, a NAIK Erdészeti Tudományos Intézet munkatársa. Ennek anyagát most az Erdő-Mező Online is közzé teszi.Tovább >>>
Az Alföldi Erdőkért Egyesület 2019. évi, őszi Kutatói Napján “Az erdők vízfelhasználása és vízpótlási lehetőségei” címmel tartottak előadást a Soproni Egyetem Erdőmérnöki Kar Geomatikai, Erdőfeltárási és Vízgazdálkodási Intézetének munkatársai. Ennek anyagát most az Erdő-Mező Online is közzé teszi.Tovább >>>
Az Alföldi Erdőkért Egyesület 2019. évi, őszi Kutatói Napján “Gyérítések hatása az erdei avar és humusz mennyiségére” címmel tartottak előadást a NAIK Erdészeti Tudományos Intézet munkatársai. Ennek anyagát most az Erdő-Mező Online is közzé teszi.Tovább >>>
A világ legöregebb fosszilis erdejének maradványait fedezték fel a New York állambeli Cairo városának elhagyatott kőfejtőjénél - olvasható a PhysOrg tudományos-ismeretterjesztő hírportálon.Tovább >>>
Év végi készletkisöprést hirdetett a Hunnia Fagép, az Amkodor erdészeti gépeket, forwardereket és harvestereket verhetetlen áron lehet megvásárolni raktárról - amíg a készlet tart. Részletek alább.Tovább >>>
Az Ipoly Erdő Zrt Királyréti Erdészete pályázatot hirdet a 2020 évi fakitermelői feladatainak. A versenytárgyalásra jelentkezés feltétele az ajánlattételi űrlap kitöltése és eljuttatása az alábbi címre: Tovább >>>