Keresési találatok erre a cimkére: szélenergia

Luzsi József: Aki eddig ellopta, az ezután is ellopja a fát

Hiába van gátőrtől kezdve polgárőrön át rendőrig tele a települések határa, mégis rendületlenül lopják a fát – mondta Luzsi József. A Magán Erdőtulajdonosok és Gazdálkodók Országos Szövetsége elnöke szerint jellemző, hogy hiába figyelik kamerával a kivágott fát, úgyis elviszik.Tovább >>>

Erdészek és vadászok is segítettek a rászorulóknak az ünnepek előtt

Az erdőben dolgozók - erdészek, fakitermelők, vadgazdálkodók, vadászok -  minden évben segítenek a nehéz helyzetben lévő embertársaikon. Karácsony előtt országszerte sok helyen szoktak vadételt osztani a zöldruhások, vagy egyéb módon szebbé tenni az ünnepeket. Természetesen 2016-ban is több követendő példát tudunk bemutatni. A Vadex Mezőföldi Zrt. például vadhúst adományozott a rászorulóknak, míg a Somogyi Vadászhölgyek Klubja ajándékdobozokat készített hátrányos helyzetű gyerekeknek.Tovább >>>

Erdészeket tüntettek ki, mentősöket támogattak a Szombathelyi Erdészeti Zrt.-nél

Az új vadászterületek létrehozása, a klímaváltozás miatt felgyorsult lucfenyőpusztulás – többek között ezeket a szakmai kihívásokat jelentette a 2016-os év a Szombathelyi Erdészeti Zrt. számára. A társaság évzáró rendezvényén elismeréseket adtak át, és idén is támogatják a mentők munkáját.Tovább >>>

Jól halad a szociális tűzifaprogram Északkelet-Magyarországon

Jól halad a téli szociális tűzifaprogram a Nyírerdő Nyírségi Erdészeti Zrt.-nél. 180 település jelezte, hogy az állami erdőgazdaságtól vásárol tűzifát a Belügyminisztérium által meghirdetett programban.Tovább >>>

Öt juhot pusztítottak el a farkasok Gyergyószentmiklóson

A gyergyószentmiklósi Felszegben, az Erdő utca egyik gazdaságában öltek meg öt juhot a farkasok szerdán kora reggel. A gazda, Csergő József hét óra előtt engedte ki 11 juhát az istállóból az udvarra, és fél nyolc körül arra lett figyelmes, hogy öt közülük véresen, élettelenül fekszik a hóban.Tovább >>>

Felfüggesztett szabadságvesztést kapott a Tisza-tónál védett récéket lövő két olasz orvvadász

Orvvadászat, természetkárosítás és lopás miatt felfüggesztett szabadságvesztésre ítélt jogerősen a bíróság két olasz orvvadászt, aki novemberben a Tisza-tónál csónakból lőtte a védett csörgőrécét, barátrécét, kercerécét, illetve a vadászati tilalom alá eső nyári ludakat - közölte a Hortobágyi Nemzeti Park sajtóreferense kedden az MTI-vel.Tovább >>>

A kormány döntött az idegenhonos inváziós fajok elleni intézkedésekről

A kormány rendelkezett az idegenhonos inváziós fajok betelepítésének vagy behurcolásának és terjedésének megelőzéséről és kezeléséről szóló, 2014. október 22-i európai parlamenti és tanácsi rendelet hazai megvalósításához szükséges intézkedésekről és az ehhez szükséges költségvetési források biztosításáról.Tovább >>>

A Hosszúcser Vadászegylet a pécsi vaddisznógyérítés részleteiről

A Pécsen egyre nagyobb számban megjelenő vaddisznók miatt a rendőrség engedélyt adott a Hosszúcser Vadászegyletnek a belterületi erdőben élő vadállomány gyérítésére a város nyugati részében február végéig.Tovább >>>

AGROmashEXPO 2017 - Termékdíj az erdőben is jól teljesítő Antonio Carraro TONY TR 9800 traktornak

2017-ben január 25. és 28. között rendezik meg az AGROmashEXPO és AgrárgépShow mezőgazdasági kiállítást a budapesti HUNGEXPO területén, ahol minden évben láthatók erdészeti gépek is. Ez idén sem lesz másként, ahogy az is változatlan, hogy a szervezők ezúttal is meghirdették a termékdíj pályázatot. Nemzetközi Termékfejlesztési Díjat kapott többek között az Antonio Carraro Tony 9800 TR traktor, amely az ültetvényápolás mellett erdészeti - közelítési - feladatokra is kiválóan alkalmas lehet.Tovább >>>

Stabil pénzügyi háttérrel kezdheti meg működését az erdészeti és faipari Soproni Egyetem

Dr. Palkovics László oktatásért felelős államtitkár és Dr. Dinnyés Álmos kancellár hétfőn délelőtt írta alá az egy évtizede megkötött PPP-s szerződések kiváltásáról szóló 9,5 milliárd forintos támogatási szerződést. Mindez azt jelenti, hogy a Nyugat-magyarországi Egyetem alapjain 2017 februárjában létrejövő, az erdészeti és a faipari ágazat felsőoktatási és kutatás-fejlesztési bázisát jelentő Soproni Egyetem stabil pénzügyi háttérrel kezdheti meg működését.Tovább >>>

Több mint félszáz tájegységi fővadász kezdi meg munkáját január elsején

Ötvenkét fővadász kezdi meg munkáját az országban január elsején, a Magyar Idők értesülései szerint a napokban nevezik ki őket. Az új közszolgálati tisztviselők a vadgazdálkodási tájegységek élén az agrártárca irányításával látják majd el szerteágazó feladataikat. A módosuló szabályozásnak megfelelően a vadászterületeken újjáalakulnak a földtulajdonosi közösségek, tagjaik továbbra is igényelhetik a haszonbérleti díjat a közös képviselőtől.Tovább >>>

Két tucat glifozát készítmény engedélyét vonta vissza a NÉBIH

Egy Európai Uniós rendelet miatt 24 glifozát hatóanyagú készítmény engedélyét vonta vissza november 30-án a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal. Az érintett készítmények 2017. május 31-ig forgalmazhatók, és 2017. november 30-ig felhasználhatók. A dátumokat az engedélytulajdonosoknak szerepeltetniük kell a forgalomban maradó tételek címkéjén.Tovább >>>

Traktoros tüntetés Kiskunmajsán: A gazdák a vadászok és az erdészek segítségével meg tudják magukat védeni

Az év végét sem éri meg a szeptemberben elindított mezőőri szolgálat Kiskunmajsán, miután a gazdák csütörtökön traktoros demonstrációt szerveztek az ezzel kapcsolatos járulék miatt - adta hírül a majsa.info helyi hírportál.Tovább >>>

Nyílt napot tartottak az Erdőmérnöki Karon

A Nyugat-magyarországi Egyetem Erdőmérnöki Karán, a szorgalmi időszak utolsó napján, 2016. december 16-án, pénteken tartotta kari nyílt napját. Az egyetem szenátusi termében több mint száz érdeklődő gyűlt össze délelőtt 10 órára. A diákokat és kísérőiket prof. dr. Lakatos Ferenc dékán köszöntötte, majd a szakfelelősök mutatták be a szeptemberben induló szakokat.Tovább >>>

Hétfőn zárul az erdészeti felhívás első értékelési szakasza

December 19-én még benyújthatják támogatási kérelmeiket azon erdőgazdálkodók, illetve közjogi szervezetek, akik a Vidékfejlesztési Program „Erdészeti genetikai erőforrások megőrzése” című pályázat első értékelési szakaszában szeretnének pályázni.Tovább >>>

<< < 140.93333333333. / 321. oldal > >>