Zéno napja
Az illegális fakitermelés követéséhez szükség van úgynevezett faanatómusokra, akik képesek megállapítani, hogy melyik fa milyen területről származik; és mik a jellemzői. Miután azonban az ilyen szakértőkből világszerte nagyon kevés van, így a Leiden Institute of Advanced Computer Science (LIACS) és a Naturalis Biodiversity Center munkatársai nemzetközi tudósokkal közösen kifejlesztettek egy alkalmazást, amely megtanulja a faanatómiát, majd minden korábbinál pontosabban ismeri fel a különböző fákat.Tovább >>>
November 16-án az állami erdőgazdaságoknak, 17-én pedig a magánszférának tartott erdészeti gépbemutatót a SEFAG Zrt. Marcali Erdészeténél a Mátyás Fa Kft. valamint a cseh Reparoservis, a Rottne gépek forgalmazója. Az eseményen a világ legnagyobb kerekes harvestere mellett egy közepes méretű forwardert is bemutattak.Tovább >>>
2017. augusztus 29-én, kedden tartott nyár és fűz fajtabemutatót a Gemenc Zrt. területén a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Növénytermesztési és Kertészeti Igazgatósága. A programot a ’125 éves a növényfajtakísérlet’ rendezvénysorozat részeként szervezték meg.Tovább >>>
Megjelent és letölthető a 135/2017.(VI.9.) kormányrendelet a fás szárú ültetvényekről, amely meghatározza azok telepítésének, nyilvántartásának, kitermelésének vagy megszüntetésének szabályait, de a telepítésre használható alapfajokat is.Tovább >>>
Megvált termelési vezérigazgató-helyettesi tisztségétől Máté János. Spingár Péter erdőmérnök került 2017. június 1-től kinevezésre erre a posztra. Tovább >>>
Az új vadászterületek létrehozása, a klímaváltozás miatt felgyorsult lucfenyőpusztulás – többek között ezeket a szakmai kihívásokat jelentette a 2016-os év a Szombathelyi Erdészeti Zrt. számára. A társaság évzáró rendezvényén elismeréseket adtak át, és idén is támogatják a mentők munkáját.Tovább >>>
Jelentős termelés-visszaesésre van esély a nemesnyárasoknál a következő tíz évben, mivel természetvédelmi célokból jellemzően hazai nyárral, illetve a gyenge adottságú területeken más fafajokkal váltják fel a nemesnyárasokat - mondta a Földművelésügyi Minisztérium állami földekért felelős helyettes államtitkára hétfőn Szolnokon a Nyártermesztés helyzete, jövőbeni kilátásai konferencián.Tovább >>>
Nyártermesztés helyzetéről, annak jövőbeni kilátásairól rendez konferenciát Szolnokon az Erdészeti Tudományos Intézet. Az ERTI szakmai rendezvényén előadást tart majd Dégi Zoltán, a NEFAG Zrt. vezérigazgatója, és Luzsi József, a MEGOSZ és az Ártéri Erdőbirtokossági Társulat elnöke is, de téma lesz a hullámtéri gazdálkodás természetvédelmi szempontú értékelése, az árvízvédelem és erdőgazdálkodás összehangolásának lehetőségei, valamint a faipar nyárral szembeni igénye is. A napot terepi program zárja majd október 17-én.Tovább >>>
Az Egererdő Zrt., a Mecsekerdő Zrt. és a Szombathelyi Erdészeti Zrt. is nyertes pályázatot nyújtott be állami génmegőrzési feladatok ellátásához, de pénzt kapott többek között a Nyugat-magyarországi Egyetem, a Szent István Egyetem és a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ is. A Földművelésügyi Minisztérium honlapján megjelent listából kiderül, hogy mekkora összeggel milyen célokat valósítanak majd meg a pályázók. Az FM végül 81 millió forintot osztott szét a mezőgazdasági, kertészeti és erdészeti termelés biológiai alapjainak megőrzése, fenntartása, illetve fejlesztése.Tovább >>>
A 30-39 cm-es fajdok 18 faja az északi félteke mérsékelt és hideg övezeteinek lakói – közeli rokonai az igazi tyúkoknak. A csüdjük tollas, ezzel is védekeznek a hideg ellen. Egyes fajok úgy dacolnak az északi hideggel, hogy beássák magukat a vastag rétegű hóba. Nem süppednek, mert ujjaikon elálló karom-oldalnyúlványok, peremek, tollak vannak, melyek a talpfelületet jelentősen kiszélesítik. Télen gyakran nincs más táplálékuk, csak a nehezen emészthető fenyőtű, ezért vakbelük legalább fél méter hosszú.Tovább >>>
Az Alföldi Erdőkért Egyesület 2014. évi őszi Kutatói Napján "Energetikai ültetvények az Alföldön" címmel tartottak előadást. Ennek anyagát most az Erdő-Mező Online is közzé teszi.Tovább >>>
Közbeszerzési pályázatot követően, a Hortobágyi Nemzeti Park megbízása alapján 105 hektáron végez erdőápolási munkákat a Jánosik és Társai Kft. külterület gondozó ágazata - tájékoztatott Jánosik Lajos, a cég tulajdonosa.Tovább >>>
A Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján pályázatot hirdet a NAIK Erdészeti Tudományos Intézetbe fiatal kutató munkakörének betöltésére.Tovább >>>
A konferencián elhangzott és megvitatott adatok remélhetőleg segíteni fognak a fekete nyárfa természetes élőhelyének megkímélésében, a fafajta megóvásában és számának növelésében. Ha nem is mi leszünk azok, akik mindezt megvalósítjuk, akkor a bennünket követő generációk – fejtette ki Zoran Tomović, a Vajdasági Erdőgazdaság Közvállalat informatikai és fejlesztési részlegének vezetője a Fekete nyár védelme elnevezésű, csütörtökön Újvidéken megtartott tanácskozáson, amelyet a nemzetközi Danubeparks 2.0 projekt keretében rendeztek meg.Tovább >>>
Az Alföldi Erdőkért Egyesület őszi Kutatói Napján „Őshonos nyárfajok genetikai változatossága a Dunántúlon" címmel tartott előadást Benke Attila, Cseke Klára és Borovics Attila az Erdészeti Tudományos Intézettől. Előadásuk anyagát most az Erdő-Mező Online is közzé teszi.Tovább >>>