Zéno napja
Néhány képen keresztül bemutatjuk, mi mindent is lehet látni az idei Construma, ConstrumaKert, RENEO és Ligno Novum kiállításokon. Az április 10-ig tartó rendezvényeken a Hungexpo területén több erdészeti és faipari vonatkozásból is ismert vállalat is jelen van, többek között a STIHL, a Tempel Kft., a Logosol, a Guntamatic. Erdő-Mező képgaléria és fotós tudósítás.Tovább >>>
Komárom-Esztergom és Fejér megyében csaknem kétszáz közfoglalkoztatottnak biztosít munkát a Vértesi Erdő Zrt., az egyéves programhoz 250 millió forintos támogatást kap a vállalat - tájékoztatta a társaság erdőművelési csoportjának vezetője az MTI-t.Tovább >>>
Az elmúlt évekhez hasonlóan a NEFAG Zrt. 2016-ban is részt vesz az országos közfoglalkoztatási programban. Az államilag támogatott erdőművelési célú országos közfoglalkoztatási programot 2016. március 1-jétől 2017. február 28-ig írták ki. A program megvalósítása során átlagosan 261 fő foglalkoztatásáról gondoskodik a nagy-kunsági állami erdőgazdaság.Tovább >>>
A kelet-lengyelországi erdőben évek óta nagy problémát jelentenek a szúk, amelyek ellen a kormány úgy akar harcolni, hogy 180 ezer köbméter fát vágnának ki. Ennek a megalapozottságát azonban tudósok, környezetvédők és az Európai Unió is vitatják, még akkor is, ha Jan Szyszko környezetvédelmi miniszter szerint a fakivágás a szigorúan védett területeket nem fogja érinteni, írja a Reuters.Tovább >>>
A MEGOSZ 2016-ban további kilenc helyszínen előadásokat szervez, hogy minél nagyobb számban meg tudja szólítani a Natura 2000 támogatásra jogosultakat, illetve átadja az összes információt az erdőkezeléshez, és a pályázat sikeres beadásához.Tovább >>>
A Nyugat-magyarországi Egyetem Erdőmérnöki Kara idén ismét megrendezi a már hagyományossá vált állásbörzéjét, amely során az Erdőmérnöki Kar öt szakának (erdőmérnöki szak, környezetmérnöki szak, környezettan szak, természetvédelmi mérnöki szak, vadgazda mérnöki szak) hallgatói tájékozódhatnak az elhelyezkedési, valamint a gyakorlati lehetőségekről.Tovább >>>
A MEGOSZ 2016-ban további kilenc helyszínen előadásokat szervez, hogy minél nagyobb számban meg tudja szólítani aNatura 2000 támogatásra jogosultakat, illetve átadja az összes információt az erdőkezeléshez, és a pályázat sikeres beadásához.Tovább >>>
Az elmúlt vidékfejlesztési támogatási ciklushoz hasonlóan Natura 2000-es magán erdőgazdálkodók pályázhatnak kompenzációs támogatásra az erdő korának és az alkalmazott fafajnak a függvényében hektáronként minimum 41, de legfeljebb 237 eurónak megfelelő forint összegig normatív, területalapú, vissza nem térítendő támogatásra.Tovább >>>
Nem könnyű egyszerre garantálni a fenntarthatóságot, a helyi közösségek számára a szegénység csökkentését, miközben munka- és főleg jövedelem-lehetőséget kínálni számukra. A közösségi alapú erdőgazdálkodás azonban jó eredményekkel kecsegtet, ehhez azonban a döntéshozók elkötelezettségére és reformokra van szükség.Tovább >>>
Érdekes és kapitális trófeákkal, szakkönyvekkel, különleges vadászati ajánlatokkal és a közjóléti tevékenységük bemutatásával várja a látogatókat a 22 állami erdőgazdaság a FeHoVa kiállításon. A társaságok a tavalyihoz hasonlóan frekventált helyen mutatkozhatnak be. Az Erdő-Mező az első napon körbejárta az erdészeteket, hogy mivel is készültek a vadászati rendezvényre. Az hamar kiderült, hogy érdemes őket végigjárni!Tovább >>>
A ZALAERDŐ Zrt. vállalkozót keres az Eszteregnye – Obornakon található 12 férőhelyes vadászház, 44 fő szálláshelyét biztosító erdei szállás, valamint az erdei iskola működtetéséhez.Tovább >>>
A Széchenyi 2020 keretében megjelent a „Natura 2000 erdőterületeknek nyújtott kompenzációs kifizetések” című (VP4-12.2.1-16 kódszámú) felhívás. A Felhívás meghirdetésekor a támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 25,5 milliárd forint. A felhívásra azok az erdőgazdálkodók nyújthatnak be támogatási kérelmet, akik megfelelnek a Felhívás dokumentuma 3.4.1 pontjában foglalt előírásoknak.Tovább >>>
Február 6-án, szombaton adták át az Év Agrárembere kitüntető címet Herceghalmon. Erdészet és vadászat kategóriát első alkalommal hirdettek meg a szervezők, amelyben a zsűri döntése alapján végül Répászky Miklós erdőgazdálkodó, erdészeti szakirányító lett a győztes. Az Év Agrárembere a növényvédelem területén végzett közcélú tevékenységéért Zsigó György lett, míg a közönségdíjat Bóbics László kehidakustányi növénytermesztő kapta meg.Tovább >>>