Keresési találatok erre a cimkére: smaragd kőris kéregbontó

A Vándorgyűléstől az arany sakálig - Az OEE Kaposvári Helyi Csoportjának évnyitó rendezvénye

A Hotel Kardosfa konferenciatermében tartotta a Kaposvári Helyi Csoport idei első összejövetelét. A napirendnek megfelelően, először a 2015. évi szakmai tervet tárgyalták meg. Spingár Péter, a helyi csoport elnöke elmondta, hogy számunkra idén a legjelentősebb rendezvény a Vándorgyűlés, és az ahhoz kapcsolódó Év Erdésze Verseny lesz. Ennek szervezése már folyamatban van, részletei megtekinthetőek lesznek a hamarosan induló 146. OEE Vándorgyűlés honlapján. Ugyancsak a vándorgyűléshez kapcsolódott, az idei egyesületi kitüntetésekre való javaslattétel.Tovább >>>

Az Erdők Nemzetközi Napja Zalában

Március 21-én van az Erdők Nemzetközi Napja, melynek keretében a Zalaerdő Zrt. több programmal is készül. Március 18-án (szerdán) és 19-én (csütörtökön) a Nagykanizsai és a Zalaegerszegi Erdészet vezetett szakmai túrával várja az óvodás, illetve iskolás csoportokat a területükön található tanösvényeken (Nagykanizsa, Zalakaros, Zalaegerszeg, Csácsbozsok).Tovább >>>

150 lopott motorfűrész, fűkasza és egyéb gép került vissza a tulajdonosaikhoz

Szerszámgépeket zsákmányoló bandát lepleztek le az érdi rendőrök. A sikeres nyomozásnak köszönhetően eddig 152 darab munkagépet foglaltak le, amelyeket a mai napon elkezdtek visszaszolgáltatni a jogos tulajdonosoknak.Tovább >>>

Több száz pedagógus ismerkedett az erdei iskolákkal

Magunkat ajánljuk – ezzel a címmel hirdettek pályázatot az ÉSZAKERDŐ Zrt. erdészeti erdei iskolái. A felhívás elsősorban a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei általános – és középiskoláknak szólt. A célunk az volt, hogy bemutassuk tevékenységünket azokban az oktatási intézményekben, ahol nem ismerik az erdészeti erdei iskolákat.Tovább >>>

Új Tűzvédelmi Szabályzat - Az erdőgazdálkodást nem érinti az új szabályozás

Az elmúlt napokban több olvasónk is érdeklődőtt arról, hogy miként változtak a tűzgyújtási szabályok az erdőkben, hiszen új Országos Tűzvédelmi Szabályzat lépett életbe. Az Erdő-Mező az ügyben megkereste az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság sajtóosztályát, ahol portálunknak elmondták; az erdőgazdálkodás egyes tevékenységei során végzett hulladék elégetésével kapcsolatban nem történt változás.Tovább >>>

Magánerdős kerekasztal beszélgetéseket szervez a MEGOSZ - Ötleteket vár a szövetség!

A Magán Erdőtulajdonosok és Gazdálkodók Országos Szövetsége 2015-ben kerekasztal beszélgetések során szeretne választ és megoldást találni a magánerdő gazdálkodás legégetőbb problémáira.Tovább >>>

Letölthető az Erdő-Mező Magazin első 2015-ös lapszáma

Már honlapunkról is letölthető az első 2015-ös Erdő-Mező Magazin, amelyben interjút olvashatnak Lajkó Bendegúz faápolóval, Bakó Norbert fiatal favágó versenyzővel, Török Dániel fakitermelővel, és Támba Miklós magán-erdőgazdálkodóval is. Mindezek mellett januárban megjelent lapunkban tudósítást talál az ivánci OEE gépbemutatóról, amely kapcsán a Hittner EcoTrac közelítőgépeket is bemutatjuk. De erdészeti géphíreink között írunk a TDT lánctalpas gépról, a Rome tárcsákról, az AHWI díjazott erdészeti zúzójáról és a Valtra legújabb traktoráról is.Tovább >>>

48. FAGOSZ Fakonferencia - A hazai faipar helyzetétől a fahasználati gépekig

Glattfelder Béla "A magyarországi faipar helyzete, jövője" címmel tart majd előadást, míg Seregi Barnabás a vásárosnaményi OSB gyártásról beszél. Bálint András fahasználati gépek műszaki újdonságait mutatja be a Forest Power Kft. palettájáról. Hirmann Antal "Az elektronikus átlaló illesztése az ESZR-hez a Mecsekerdő Zrt.-nél" címmel számol be tapasztalatairól.Tovább >>>

Faipari gépek vásárlására nyertek támogatást, majd csaltak

Különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás miatt négy vádlottat összesen több mint 12 év börtönre ítélt nem jogerősen a Kaposvári Törvényszék - közölte a törvényszék szóvivője pénteken az MTI-vel.Tovább >>>

Márciustól hatályosak az új ekáer szabályok

Első alkalommal március 11-től kell kockázati biztosítékot nyújtaniuk az erre kötelezett, kockázatos termékeket fuvarozó vállalkozásoknak. Ellenben azok a vállalkozások, amelyek szerepelnek a NAV köztartozásmentes adózói adatbázisában, mentesülnek a kockázati biztosíték fizetésének kötelezettsége alól - egyebek mellett ezt tartalmazzák az elektronikus közúti áruforgalom ellenőrző rendszerrel (ekáer) összefüggő jogszabályok, amelyek vasárnap lépnek hatályba.Tovább >>>

Az értéktárba került a Kecskeméti Arborétum és a Balotaszállási-kelebiai dámpopuláció

A KEFAG Zrt. immáron két hivatalos magyar értékkel is büszkélkedhet. A Kecskemét Települési Értéktár Természeti környezet kategóriájába ugyanis az állami erdőgazdaság által kezelt Kecskeméti Arborétum fa- és cserjegyűjteménye, míg a Bács-Kiskun Megyei Értéktár Agrár- és élelmiszergazdaság kategóriájába a „Balotaszállási-kelebiai dámpopuláció” került be az elmúlt hetekben.Tovább >>>

Megosztva - Szálalás a Bátonyterenyei Erdészetnél (KÉPEK)

Az Erdő-Mező Megosztva cikksorozatában ezúttal is az Egererdő Erdészeti Zrt. Facebook oldalának új tartalmát mutatjuk be. A Felsőtárkányi Erdészet után most a Bátonyterenyei Erdészetnél zajló munkálatokról került ki több fotó. Kitűnően újuló szálalóvágástól a sajnálatosan pusztuló fenyvesig több témakör is megjelenik a képeken.Tovább >>>

Közös műhelymunkán vesznek részt a Visegrádi Négyek erdőpedagógusai

Erdőpedagógiai tapasztalatcserét támogató program indult a Visegrádi Négyek erdőpedagógusainak közreműködésével.Tovább >>>

Figyelem! Az MVH kifizetéseket is érinti a Buda-Cash botrány

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) tájékoztatni kívánja a Tagságát, hogy a Buda-Cash Brókerház működési engedélyét felfüggesztette a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Pénzügyi Stabilitási Tanácsa.Tovább >>>

Erdei iskolába keres erdészeti szakembert a Zalaerdő Zrt.

A Zalaerdő Zrt. pályázatot hirdet Csömödérben megvalósuló erdészeti erdei iskolájába erdészeti erdei iskola és turistaszálló vezető pozíció betöltésére. Az ideális jelölt erdőmérnök, erdőpedagógiai szakmérnök (MSC), erdőpedagógiai szakmérnök (BSC), vagy erdőpedagógiai szakember diplomával rendelkezik. Tovább >>>

<< < 61. / 97. oldal > >>