Ernő napja
Október 21-én tartják a 7. Európai Erdőkért Miniszteri Konferenciát Madridban, amelyen Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter és Ugron Ákos Gábor helyettes-államtitkár is részt vesz. A rendezvényről néhány perce fotókat is megosztottak Fazekas Sándor Facebook oldalán. A témával természetesen bővebben is foglalkozunk majd.Tovább >>>
Több mint 130 érmes bika került terítékre szeptemberben a Sefag Zrt. területén, amelyeket nemrég a Nagysallér Vadászháznál mustrálhatott a szakma. A nyolc közül a nyugat- és kelet-zselici, a lábodi, illetve a szántódi vadászterület bizonyult ezúttal a legeredményesebbnek.Tovább >>>
November 5-én csütörtökön tartja a Gyulaj Zrt. idei dámtrófea szemléjét az Óbiródi Vadászházaknál. A rendezvényen lesz vadászkürt koncert és lovassolymász bemutató is.Tovább >>>
A válaszra még november 8-ig várni kell, hiszen az eredményhirdetés az Agritechnica kiállításon lesz. Azt azonban már tudni lehet, hogy mely erőgépek pályáznak a kitüntetésre. Az "Év Traktora 2016" cím mellett természetesen idén is átadják az "Év Speciális Traktora 2016" és az "Év Dizájn Traktora 2016" címet is. Sőt, idén először egy külön kategória is lesz azoknak az univerzális farm traktoroknak, melyek 8500 kg-nál könnyebbek, teljesítményük 70-130 LE közötti és 4-hengeres motorral rendelkeznek.Tovább >>>
A WWF Románia kameracsapdája két orvvadászt kapott lencsevégre, trófea-cipelés közben, a Natura 2000 védettségű Szárkő-hegységben található Nándorhegyi Erdészet területén. A felvételen egyértelműen látszik, hogy 2015. szeptember 11-én és 12-én behatolnak az erdőbe, majd egy agancsos szarvas trófeával térnek vissza – értesült az OBJEKTÍV Hírügynökség.Tovább >>>
Idén 19. alkalommal vehettek részt az erdőbarátok az Erdők Hete programjain. A 2015. szeptember 28. és október 4. között lezajlott egyhetes programsorozat három napján a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) Erdészeti Igazgatóságának FIRELIFE projektje is nagy sikerrel szerepelt.Tovább >>>
A decemberi jégkár után már minden jelzett turistautat megtisztítottak a kidőlt fáktól, letört gallyaktól, de az erdők mélyén még mindig lehetnek olyan területek, ahol veszélyes lehet a kirándulás - közölte az Országos Erdészeti Egyesület főtitkára az M1 aktuális csatorna szombati műsorában. Lomniczi Gergely elmondta, hogy Galyatetőn még most is láthatók olyan, 100-150 éves bükkfák, amelyek koronája megtört.Tovább >>>
Optimisták a faipar szereplői, az utóbbi években szakterülettől függően ugyan eltérő mértékben, de bővült a magyar faipar, várakozásaik szerint pedig a tendencia idén is folytatódik - tájékoztatta a Fagazdasági Országos Szakmai Szövetség (Fagosz) tagjainak visszajelzése alapján az MTI-t.Tovább >>>
A Renault a latin-amerikai platós piac meghódítására készült a Duster Oroch bevetésével, a dizájnos, de elég robusztus pickup összkerék-hajtással is kapható.Tovább >>>
Nagy érdeklődés mellett nyitották meg a Magán Erdőtulajdonosok és Gazdálkodók Országos Szövetségének idei nagyrendezvényét Budapesten. A 2015-ös program mottója: Magánerdők Magyarország vidékfejlesztési programjában.Tovább >>>
Leibundgutot idézve: „Kultúránk az erdő irtásával kezdődött, és csak az erdő fenntartásával maradhat fenn”. Az erdő meghatározó tájképi elem, mindenki számára felüdülést jelentő kirándulási úti cél, de munkalehetőséget jelent a vidéken élők számára, és nyersanyagot termel a faiparnak, otthona megannyi vadnak. Mindez a települések környékén, könnyen felfedezhető módon. Ezért is fontos Somogyban az Erdők Hete programsorozat. Ilyenkor ráadásul egy teljes hétig szakmai vezetéssel zajlanak az ingyenes programok. Mindez együttesen jelenti a siker kulcsát. Erdő-Mező körkép Somogy megyéből.Tovább >>>
2016 februárjában keresztféléves rendszerben Erdészeti Növényvédelmi Szakmérnök képzés indul a soproni Nyugat-magyarországi Egyetemen.Tovább >>>
Zala megyében 440 gímszarvasbikát ejtettek el a szarvasbőgés idején, a példányok 63 százaléka lett érmes a trófeabírálaton - tájékoztatta a megyei kormányhivatal vadászati és halászati főfelügyelője csütörtökön az MTI-t.Tovább >>>