Keresési találatok erre a cimkére: rinocérosz

Két új elnyűhetetlen okostelefont dobott piacra az EVOLVEO

Két új, hagyományos strapatelefonnal bővítette kínálatát az EVOLVEO. Az X2 és X3 készülékek mindegyike nagymértékben ellenáll a külső behatásoknak. Mindkét telefon főként azoknak ajánlott, akiknek az átlagosnál ellenállóbb, tartósabb készülékre van szükségük.Tovább >>>

Márciusban beindult a 2016/2017. évi közfoglalkoztatási program a NEFAG Zrt.-nél

Az elmúlt évekhez hasonlóan a NEFAG Zrt. 2016-ban is részt vesz az országos közfoglalkoztatási programban. Az államilag támogatott erdőművelési célú országos közfoglalkoztatási programot 2016. március 1-jétől 2017. február 28-ig írták ki. A program megvalósítása során átlagosan 261 fő foglalkoztatásáról gondoskodik a nagy-kunsági állami erdőgazdaság.Tovább >>>

Erdőfelújításokhoz kapcsolódó talajelőkészítésre keres vállalkozót a NEFAG Zrt.

Tuskókiemelés, tuskóletolás, tuskófúrás, vágástéri hulladék zúzása, mélyforgatás, simítózás, nehéztárcsázás, tereprendezés - ezeknek a feladatoknak az elvégzésére írt ki pályázatot a NEFAG Zrt.Tovább >>>

Ma van az Erdők Nemzetközi Napja - Elindult az Erdeiprogramok.hu!

Március 21-én, az Erdők Nemzetközi Napja alkalmából hivatalosan is elindult az Erdeiprogramok.hu portál, amely az erdőkkel kapcsolatos programokat gyűjti össze - kiemelt figyelmet fordítva az állami és magán erdőgazdálkodók által szervezett eseményekre. A programajánló oldal erdei iskolák, erdei kisvasutak ajánlataira, de túrákra, kirándulásokra, vadasparkokra, vadásznapokra és nem mellékesen a hazai nemzeti parkokra is ráirányítja a figyelmet.Tovább >>>

Bitay: 15 milliárd forintnyi közjóléti beruházás a hazai erdőkben 2010 óta

Mintegy 15 milliárd forint értékű közjóléti beruházás valósult meg 2010 óta a 22 állami erdőgazdaság területén, saját tőkéjük és kormánytámogatások jóvoltából - mondta a Földművelésügyi Minisztérium állami földekért felelős államtitkára pénteken, a fehérvárcsurgói Gaja-szurdokban létesített Károlyi kilátó átadási ünnepségén.Tovább >>>

ERTI: DNS alapú vizsgálatok az illegális fakitermelések visszaszorítása érdekében

Magyarországon a falopás mértékének nagyságára csak becslések vannak. Pénzben kifejezve több százmilliós nagyságrendű lehet a probléma, de a természetkárosítás is súlyos következményekkel járhat. Az elkövetéseket tekintve az összes esetnek csak töredékét sikerül felderíteni elsősorban azért, mert a tettenérésen kívül eddig alig volt perdöntő bizonyítási lehetőség.Tovább >>>

A nemzeti ünnep alkalmából díjat kapott Rédei Károly erdőmérnök

Idén sem maradhatott el a díjátadás a nemzeti ünnep alkalmából. A Miniszterelnökségi elismerések átadása az 1848/49-es Forradalom és Szabadságharc Évfordulója alkalmából a Várkert Bazár Rendezvénytermében zajlott 2016. március 11-én, ahol Rédei Károly, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ Erdészeti Tudományos Intézete tudományos tanácsadója, a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kara Természetvédelmi Állattani és Vadgazdálkodási Tanszéke egyetemi tanára a MAGYAR ÉRDEMREND tisztikeresztje polgári tagozatát kapta meg.Tovább >>>

Kilátót épít a Pilisi Parkerdő Zrt. a Prédikálószéken

A pilis-tetői Boldog Özséb-kilátó és a Nagy-Kopaszon található Dévényi Antal-kilátó után a Pilisi Parkerdő Zrt. a 639 méteres Prédikálószéken kezdte meg új kilátója építését. A fotókon a kilátó látványterve és a jövőbeni panoráma látható.Tovább >>>

Két Ponsse és két Timberjack munkálkodik a Bakonyban - Így dolgoztok ti (+KÉPEK)

Facebook oldalunkon minden nap több képet osztunk meg a magyar erdőkből, amiket olvasóink küldenek be nekünk. Hamvasi Ferenc fotósorozatát ezúttal "Így dolgoztok ti" cikksorozatunkba is megjelentetjük, hiszen nem mindennapi látvány, hogy egy helyen négy nagy erdészeti gép - harvester és forwarder - is dolgozzon.Tovább >>>

Eladó Timberjack 1410 forwarder (+KÉPEK)

Eladó egy Timberjack 1410 forwarder az Erdő-Mező olvasójától. Az 1999-es gyártmányú, eddig 8600 üzemórát dolgozó, távirányítós csörlővel ellátott gép platója nyújtható és egy mozdulattal levehető, a daru 10 méteres, a hátfal emelhető.Tovább >>>

Napról-napra nagyobb veszteség – Az állami- és a magánerdőkben is leállt a munka az árvíz miatt

Országszerte megduzzadtak a folyók, a múlt héten többek között a Rába, a Sajó, az Ipoly, a Zagyva, a Körösök és a Tisza árteréből is mentették a fát az erdőgazdálkodók. Az igazi kár azonban nem is közvetlenül a kint hagyott rönkökben jelentkezik, hanem abban, hogy március 15-ig sok helyen már nem is lehet rámenni a területekre, utána pedig a természetvédelmi szabályok nem engedik a munkavégzést. Így aztán a fakitermelők és a magán-erdőgazdálkodók egy része kényszerből a szezont 1-1,5 hónappal korábban zárta le, de jóval kevesebb a munka az állami erdőgazdaságok néhány erdészeténél is.Tovább >>>

A vadgazdálkodás időszerű kérdései - Konferenciát tartottak a FeHoVa második napján

Az idei FeHoVa második napján gyűltek össze a vadgazdálkodásban érintett szakmák képviselői. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által szervezett, a vadgazdálkodás időszerű kérdéseit tárgyaló konferencián olyan aktualitások kerültek górcső alá, amelyek mellett nem szabad elmennünk. Az előadások egy része olyan kérdésekkel foglalkozott, olyan tanulságokat tárt a nagyérdemű elé, amelyeket régről ismerünk, csak következetesen, érdekből vagy nemtörődömségből egyszerűen nem veszünk tudomásul. De ne szaladjunk ennyire előre.Tovább >>>

Idén is megmutatjuk az állami erdőgazdaságok érdekességeit a FeHoVa kiállításról (+KÉPEK)

Érdekes és kapitális trófeákkal, szakkönyvekkel, különleges vadászati ajánlatokkal és a közjóléti tevékenységük bemutatásával várja a látogatókat a 22 állami erdőgazdaság a FeHoVa kiállításon. A társaságok a tavalyihoz hasonlóan frekventált helyen mutatkozhatnak be. Az Erdő-Mező az első napon körbejárta az erdészeteket, hogy mivel is készültek a vadászati rendezvényre. Az hamar kiderült, hogy érdemes őket végigjárni!Tovább >>>

<< < 44. / 81. oldal > >>