Keresési találatok erre a cimkére: orvvadász

Siófok környéki illegális vadászatok miatt emeltek vádat egy társaság ellen

Illegálisan vadászott a Siófok környéki erdőkben egy hatfős társaság az ügyészség szerint, ezért vádat emeltek ellenük - tájékoztat a Somogy Megyei Főügyészség.

Tovább >>>

Kié lesz a győzelem az év első STIHL Timbersports versenyén?

Hivatalosan barátságos megmérettetés lesz a július 9-i, parádi STIHL Timbersports "Martin Komárek" Emlékverseny, de így is komoly küzdelmek várhatók, hiszen talán még sosem volt ennyire nyílt a dobogóért folyó csata.Tovább >>>

Orvvadászott, sőt vendégeket is vadásztatott törvénytelenül az exvadőr

Jelentős értékre, üzletszerűen elkövetett orgazdaság, lopás és más bűncselekmények elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást a Tamási Rendőrkapitányság egy 48 éves pári és egy 52 éves nagykónyi lakossal szemben. A Gyulaj Erdészeti és Vadászati Zrt. feljelentése alapján a tamási rendőrök az elkövetőket 2020. november 2-án Páriban tetten érték, amikor két dámszarvas trófeát készítettek ki. A 48 éves férfi korábban a feljelentő alkalmazásában volt kerületvezető vadász. A trófeákat jogosulatlanul, vagyoni haszonszerzés céljából szerezte meg, azokkal nem számolt el, melyről 52 éves segítőjének is tudomása volt.Tovább >>>

Trófeás szarvasbikák kilövése miatt emeltek vádat öt ember ellen Somogyban

Milliós értékű trófeás szarvasbikák illegális elejtéséért emelt vádat az ügyészség öt férfi, köztük egy önkormányzati vezető és egy hivatásos vadász ellen - tájékoztatta a Somogy Megyei Főügyészség hétfőn az MTI-t. Tovább >>>

Szarvasokat ejtett el az orvvadász, elkapták

Orvvadászat bűntett és lopás vétség elkövetésének gyanúja miatt hallgattak ki gyanúsítottként a tatai nyomozók egy 44 éves férfit 2022. február 10-én - írja a police.hu. Tovább >>>

Orvvadászat miatt emeltek vádat egy férfi ellen

Orvvadászat és lőfegyverrel való visszaélés miatt emelt vádat a Fonyódi Járási Ügyészség két lengyeltóti férfi ellen. A vádirat szerint kerestkiegészítésként lopták a vadat a környező erdőkből. Tovább >>>

Hőkamerás céltávcsővel vadászott a nyíregyházi férfi, vádat emeltek ellene

A Nyíregyházi Járási Ügyészség orvvadászat és lopás miatt emelt vádat azzal a nyíregyházi férfivel szemben, aki 2019 és 2020 években tiltott vadászati eszközzel több állatot is kilőtt.Tovább >>>

STIHL Timbersports - 55 évesen hódította vissza a magyar bajnoki címet Juhász István

Rendkívül izgalmas, fordulatos és nagyon jó hangulatú versenynek adott otthont az Andreas Stihl Kft. biatorbágyi központja augusztus 14-én, szombaton, ahol 10 magyar versenyző mérte össze tudását egy igazán látványos és erőt próbáló sportban. A STIHL Timbersports Magyar Bajnokság tétje óriási volt, hiszen a hazai diadal mellett fontos, hogy a legjobb versenyző olyan időt hozzon össszetettben, amivel ott lehet a világbajnokságon is.Tovább >>>

Preparált, védett állatot hirdetett az interneten

A III. kerületi rendőrök természetkárosítás bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki azt a budapesti férfit, aki egy preparált védett állatot hirdetett az interneten - írja a police.hu. Tovább >>>

Több száz kiló vadhúst, trófeákat és fegyvereket foglaltak le az orvvadász házában

Balatonszárszó külterületén értek tetten orvvadászaton egy 38 éves szóládi férfit június 22-én éjszaka a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói a Terrorelhárítási Központ munkatársainak segítségével. A tavaly év végén indult akcióban már négy orvvadászcsoportot kapcsoltak le a zsaruk. Tovább >>>

Illegális vadászaton lőtték le az erdészt

Illegális vadászat helyszíne volt a Bihar megyei Magyarremetét övező erdő, ahol május 7-én lelőttek egy 46 éves erdészt.Tovább >>>

Fácánt, nyulat, fakopáncsot lőtt a kertjéből - 1 év 8 hónap börtönre ítélték

A Debreceni Járásbíróság 2021. április 28-án, előkészítő ülésen távmeghallgatás útján hirdetett ítéletet annak a vádlottnak az ügyében, aki légpuskájával több állatot is elejtett Debrecen külterületén. Az előkészítő ülés során az ügyész ismertette a vádiratot, valamint mértékes indítványt tett a büntetés tartalmára vonatkozóan, ha a vádlott beismerő nyilatkozatot tesz, és lemond a tárgyaláshoz való jogról.Tovább >>>

Magyar kutatók fejlesztették ki a veszélyeztetett állatokat védő lövésdetektort

Fotó: Lédeczi Ákos[/caption] Afrikai elefántokat és más veszélyeztettet állatokat védő lövésdetektort fejlesztettek ki a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) kutatói, az eszközöket Kenyában próbálják ki - tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága csütörtökön az MTI-t. Tovább >>>

Hurokcsapdával fogta a nyulakat a gyümölcsös környékén

A Karcagi Rendőrkapitányság orvvadászat bűntett, valamint állatkínzás vétség elkövetése miatt indított nyomozást egy vadásztársaság bejelentése alapján. A megalapozott gyanú szerint ismeretlen tettes 2021. március 24. és 2021. április 2. között egy bekerített gyümölcsös különböző helyszínein, a drótkerítésen összesen hat darab drótból készített hurokcsapdát helyezett ki, mellyel legkevesebb 5 darab mezei nyulat fogott be.Tovább >>>

Csőre töltötte a fegyvert, majd az erdészre szegezte

A Kiskunhalasi Járási Ügyészség lőfegyverrel visszaélés és fegyveresen elkövetett, közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt vádat emelt egy orvvadásszal szemben, aki tetten érésekor az engedély nélkül tartott puskáját csőre töltötte, majd egy erdészre, valamint a társaságában lévő férfira szegezte, és azzal fenyegetett, hogy agyonlövi őket, ha nem engedik szabadon távozni - írja a hvg. Tovább >>>

1. / 6. oldal > >>