Keresési találatok erre a cimkére: orrszarvú

Székelyföld - Papíron kevesebb a vadkár Kovászna megyében

Az elmúlt két évet elemezve elmondható, hogy tavaly csökkent a súlyos vadkárok száma, ennek ellenére sokkal több esetben panaszkodtak, elégedetlenkedtek a gazdák – tájékoztatott érdeklődésünkre Berde Lajos, a Kovászna Megyei Környezetvédelmi Hivatal munkatársa. Azt is elárulta, hogy az előfordulások száma nagyobb, mint amit ők feljegyeztek, ám a gazdák gyakran nem jelentik a károkat a bürokratikus eljárások miatt.Tovább >>>

Bezárta sepsiszentgyörgyi toborzóirodáját a Schweighofer

Felszámolta sepsiszentgyörgyi toborzóirodáját a rétyi fafeldolgozó üzemet működtető Holzindustrie Schweighofer, és a Kovászna megyei munkaerő-elhelyező ügynökség igazgatója, Kelemen Tibor tudomása szerint az osztrák cég senkit nem alkalmazott az elmúlt hónapban.Tovább >>>

Székelyföld - Drágul a fa, szétforgácsolódik az ipar

A fa drágulása miatt panaszkodnak a feldolgozók, akik emiatt már két alkalommal is bojkottálták az állami erdészet által szervezett versenytárgyalást. A Romsilva azzal védekezik, hogy a kikiáltási árat tavaly kormányhatározattal szabályozták, és azt csak hasonló jogszabállyal lehetne módosítani.Tovább >>>

Vadászbaleset történt Háromszéken

Vadászbalesetben sérült meg egy 64 éves Hargita megyei férfi hétvégén a Kovászna megyei Bardóc községben – tájékoztatott Nicoleta Marin, a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.Tovább >>>

A 2016-os év fájának megőrzése kiemelt erdészeti feladat

Az Országos Erdészeti Egyesület 1996-ban indította útjára „Az év fája” mozgalmat. Az őshonos fafajok megőrzéséért ismeretterjesztő céllal elindított kezdeményezésen idén a mezei szil kerül a figyelem középpontjába. A magyar táj sajnálatosan eltűnő félben lévő fafajából egy egész állomány található a Gödöllői Erdészeti Arborétumban, amelyet annak idején épp fák és cserjék génbankjaként, megőrzési és kutatási céllal hoztak létre.Tovább >>>

"Segíteni kötelességünk" - Erdészek a kárpátaljai magyarokért - Interjú Kárpáti Bélával

Az Erdő-Mező már korábban beszámolt arról, hogy az Erdészeti és Energetikai Szaporítóanyag Terméktanács egy faültetési akcióval egybekötött gyűjtést hirdetett meg a kárpátaljai magyarok megsegítése érdekében. A pontos célokról és az eddigi eredményekről a kitalálót, a terméktanács elnökét, Kárpáti Bélát kérdeztük.Tovább >>>

Egy homoródfürdői medvetámadás története

Fényes nappal érte medvetámadás Benedek Lukács panziótulajdonost Homoródfürdőn: egy sérült vadállat marcangolta össze a lábait. Három napot töltött a székelyudvarhelyi kórházban, majd megmutatta a támadás pontos helyét.Tovább >>>

Rövidhír - Nemzetbiztonságot veszélyeztető tevékenység lett az erdőirtás Romániában

A nemzetbiztonságot veszélyezteti az illegális erdőirtás – hatályba lépett az erre vonatkozó törvény.Tovább >>>

Wass Albert 108 - A száműzött erdélyi íróra és vadászra emlékezünk

108. Ez a szám a mai napon különösen sokat mond. Hiszen 1908. 01. 08-án született meg az egyik legnagyobb erdélyi írónk, Wass Albert. Ma, 2016. 01. 08-án ennek a 108. évfordulójáról emlékezhetünk meg. A szülőföldjén háborús bűnösként máig méltatlanul üldözött Wass Albertet mára mindenki jól ismeri hazánkban. Alig van ember, aki ne tudná, mit jelent, hogy "a víz szalad, a kő marad", vagy, hogy "adjátok vissza a hegyeimet".Tovább >>>

Tisztul a kép a Tatabánya közelében lelőtt kutya ügyében?

A rendőrség tájékoztatása szerint máshogy zajlottak az események, amikor Tatabánya közelében egy vadász lelőtt egy kutyát, sőt feljelentették a gazdáját, mert az eb elkóborlásával veszélyeztette az erdőben tartózkodók testi épségét.Tovább >>>

Szabálytalanul szabadon engedett kutya támadt rá az Északerdő Zrt. munkatársára az erdőben

Egy szabálytalanul szabadon engedett kutya támadt rá az ÉSZAKERDŐ Zrt. Hegyaljai Erdészeti Igazgatóságának egyik munkatársára a két ünnep között, Háromhuta környékén az erdőben. A férfi az ott tartózkodó turistákat figyelmeztette éppen, hogy hajtóvadászat zajlik a közelben, amikor a póráz nélkül levő kutyájuk, egy amerikai dog jellegű keverék hátulról elkapta a lábszárát és mélyen beleharapott. A sérülést a sátoraljaújhelyi kórházban látták el, a teljes gyógyulás előreláthatóan három hétig is eltarthat. Tovább >>>

Súlyos erdőtűz pusztít Kaliforniában

Több mint ezer hektáron pusztított erdőtűz az egyesült államokbeli Kalifornia déli részén szombaton, miközben az ország délkeleti területein a nap folyamán tovább emelkedett a tornádók halálos áldozatainak száma. A helyi hatóságok közlése szerint mintegy 1200 hektárt leptek el a lángok a Los Angelestől nagyjából száz kilométerre északnyugatra fekvő Ventura környékén, a tűz miatt a 101-es autóutat – a térség egyik legfőbb közlekedési útvonalát – is le kellett zárni több szakaszon.Tovább >>>

Erdőtüzek pusztítanak Észak-Spanyolországban

Több mint 130 helyen lángolt az erdő a hét végén Spanyolország északi részén, elsősorban Asztúria és Kantábria régiókban - jelentette vasárnap az RNE spanyol közszolgálati rádió.Tovább >>>

Veszített a nagy szarvasbogár - A mezei tücsök lett a 2016-os év rovara

A mezei tücsök (Gryllus campestris) nyerte meg a Magyar Természettudományi Múzeum blogján kiírt internetes szavazást, amelyen arról dönthettek a voksolók, hogy 2016-ban melyik bogárfaj kapjon kitüntetett figyelmet. Tovább >>>

<< < 47.933333333333. / 70. oldal > >>