Amália napja
Az innoLignum Sopron Erdészeti és Faipari Szakvásár és Rendezvénysorozat 2013-ban is szakmai előadásokkal emeli a rendezvény színvonalát. Az idei évben a faenergetika lesz a középpontban. A Faenergetika napjainkban című konferencia részletes programja alább!Tovább >>>
Fákat és ágakat tördeltek le a fesztiválozók Kees Van Hondt holland dj fellépésére vonulva csütörtökön éjjel a Sziget Fesztiválon, noha a szervezők több mint 3000 ágat osztottak szét, hogy megóvják a növényzetet.Tovább >>>
Bács-Kiskun megye állami tulajdonú erdeinek legnagyobb vagyonkezelője a KEFAG Zrt. Leginkább erről – és a kiemelt közjóléti aktivitásáról – ismerjük az erdőgazdaságot, arról viszont aránylag kevés szó esik, hogy ez a társaság az ország egyik legjelentősebb raklapgyártó kapacitását működteti a jánoshalmi és a bugaci raklapüzemeiben. Az évente több milliárd forint forgalmat bonyolító raklapüzem élén június 17. óta új üzemi igazgató áll. A bacsmegye.hu Barna Pétert kérdezte.Tovább >>>
Véget ért a Lipcsében megrendezett WorldSkills 2013. A megmérettetésre 52 ország 46 szakmából, mintegy 1000 versenyzőt delegált. Magyarországról Világosi Zoltán képviselte az ács szakmát, aki 9. helyen zárta a szakmák olimpiájának is nevezett viadalt. Tovább >>>
Óriási tűz ütött ki Rinyaújnép közelében. A Babócsa és Háromfa közötti területen egy negyven hektáros fásítás több mint egynegyede kigyulladt.Tovább >>>
Negyven magyar racka juhot állított szolgálatba a Bécsi Erdészeti Hivatal, hogy környezetkímélő módon tartsák karban az osztrák főváros közelében található természetvédelmi terület száraz réteit.Tovább >>>
Az elmúlt két hétben annyi erdőtűz volt hazánkban, mint az azt megelőző félévben; idén eddig mintegy 260 erdőtűzhöz riasztották a tűzoltókat. Tovább >>>
A Magán Erdőtulajdonosok és Gazdálkodók Országos Szövetségének (MEGOSZ) idei nagyrendezvénye 2013. október 5-én (szombaton), Kecskeméten lesz - közölte a szervezet honlapján Luzsi József elnök.Tovább >>>
Erdészeti érdekképviseletek az elmúlt héten éles hangon bírálták a zöldombudsman nyilatkozatát, amelyet a magyarországi erdők gazdálkodásával kapcsolatban tett. A WWF Magyarország szerint fontos az erdőkkel kapcsolatos társadalmi párbeszéd, különösen akkor, ha az erdők helyzete természetvédelmi és közjóléti szempontból még korántsem megnyugtató. Mindezekről azért is időszerű szót ejteni, mert az alig négy éves új erdőtörvény módosítása a hírek szerint hamarosan ismét napirendre kerül.Tovább >>>
Szerdán Betlér közelében és Pápateszéren csaptak fel a lángok, kedden Zalaszentgróton volt erdőtűz. Összegyűjtöttük az elmúlt két nap erdőtüzeit.Tovább >>>
A Tatai Ipari Parkban közel egymilliárd forintos költséggel vadhúsfeldolgozó üzemet és hűtőházat épít a Fiwi-Hűt Kft., a beruházás lehetővé teszi, hogy a jelenlegi harmincfős létszámot duplájára bővítsék - mondta el a német tulajdonú vállalkozás ügyvezetője az MTI-nek.Tovább >>>
Kiemelt közjóléti tevékenységet folytatnak az állami erdőgazdálkodó társaságok azzal, hogy népszerűsítik az erdei turizmust, erdei kisvasutakat, vendégházakat, kirándulóközpontokat működtetnek - jelentette ki a nemzeti fejlesztési miniszter pénteken Boldogasszonyfán.Tovább >>>
Mentőhelikoptert is be kellett vetni annál az erdőtűznél, amely Cserkútnál lángolt fel csütörtökön.Tovább >>>
Az MFB Facebook oldalán osztotta meg a Mecsekerdő Zrt. felújított sasréti vendégházának fotóját, amelyet pénteken 11 órakor adnak át ünnepélyesen.Tovább >>>
Néhány napja, július 30-án volt 150 éve, hogy megszületett az autógyártás egyik legkiemelkedőbb személye, Henry Ford. 1963-ban született egy michigani farmon, ahol később "földműves-lokomotívot", azaz egy gőzmotorral működő traktort épített. Ekkor földművelésből és egy fűrészmalom üzemeltetéséből élt meg - talán ennek is köszönhető, hogy az autógyártásnál nagy hangsúlyt fektetett a famegmunkálásra és annak hatékonyságának megnövelésére.Tovább >>>