Zéno napja
Ezen a héten is jelentkezünk közjóléti híradóval az Erdeiprogramok.hu honlapunk információiból szemezgetve, az élményekben gazdag magyar erdőkből. Ezúttal többek között a Cserhát új kilátójáról, a Deseda Kalanderdő és a zselici erdő fejlesztéseiről, a fővárosi Erdővarázsról szóló bejegyzéseinket ajánljuk figyelmébe!Tovább >>>
A magyar erdőgazdálkodás meghatározó alakja, Kaán Károly születésének 150. évfordulója és az első hazai természetvédelmi terület, a debreceni Nagyerdő védetté nyilvánításának 78. évfordulója alkalmából tartottak megemlékezést és avattak emlékoszlopot kedden a debreceni erdészetben.Tovább >>>
Hivatalosan is megnyitotta kapuit az Erdők Háza Látogatóközpont, a SEFAG Zrt. legújabb turisztikai attrakciója. Az avatóünnepség egyben az október 2-8. között zajló XXI. Erdők Hete rendezvénysorozat nyitóeseménye is volt, amely kapcsán dr. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter hangsúlyozta: közös kincsünk az erdő.Tovább >>>
Az Országos Erdészeti Egyesület Magánerdő-gazdálkodási Szakosztálya 2017. július 5-én szakmai rendezvényt tart, amelyen számos érdekes téma középpontba kerül. A helyszín ezúttal Kokad lesz, így nem meglepő, hogy a lepkeper néven elhíresült ügy tényeit és tanulságait Gabnai Ernő erdőgazdálkodó fogja ismertetni a résztvevőkkel. Emellett szó lesz a változó klímáról és az alföldi tölgyesek fenntartási problémáiról is. A programra június 30-áig lehet jelentkezni.Tovább >>>
Ma volt a világ legnagyobb erdészeti kiállításának megnyitója, a svéd Jönköping városától délre, az erdőben. Ebben az évben az Elmia Wood nagyobb és átfogóbb mint valaha, több mint 550 kiállító van jelen öt kontinensről. Csaknem 200-an először állítanak ki közülük.Tovább >>>
Hetedik alkalommal rendezett trófeaszemlét a Nyírerdő Zrt. Gúthi Erdészete. A szervezők a tavalyi évhez hasonlóan a Zöldház előtti tó körül helyezték el a barcogás idején terítékre került bikák agancsait, ahol a szép őszi időben egy könnyű séta részeként lehetett megismerkedni a szezon gúthi „termésével”.Tovább >>>
A budapesti Jászai Mari tér legszebb platánja lett az Év Fája, a Hős Fa címet A Városliget hős platánja nyerte el, az Országos Erdészeti Egyesület különdíját pedig a ragályi Öreg tölgy kapta.Tovább >>>
Míg szeptemberben a gímszarvas bikák bőgésétől hangosak az élményekben gazdag magyar erdők, addig október a dámszarvasok nászának időszaka, amit a vadászok barcogásnak hívnak. A csodálatos agancsot (lapátot) viselő dámbikák ilyenkor akár meg is küzdhetnek a tehenekért. A természet egyik mozgalmas csodájáról az MTI fotósa, Kovács Attila fantasztikus képeket készített, amelyeket most az Erdeiprogramok.hu oldalunkon is látni lehet.Tovább >>>
Ezen a héten is jelentkezünk közjóléti híradóval az Erdeiprogramok.hu honlapunk információiból szemezgetve. Ezúttal többek között a Ravazdi erdészetnél felavatott méhes házról, a Soproni Parkerdőben létesített Kőhalmy Vadászati Múzeumról, a Mátrafüredi Erdészeti Nyílt Napról, a nógrádi medvékről, a somogyi dámbarcogásról és a Károly-magaslati kilátó 80 éves évfordulójáról szóló cikkeinket ajánljuk figyelmébe! Tovább >>>
Egy csöndes borsodi faluban, Borsodszentgyörgyön járunk. Vasárnap dél körül az utcán alig-alig sétálgat valaki. Az egyik udvaron ponyvával letakart Toyota Supra, a másik kerítés előtt Mazda MX-5-ös árulkodik, hogy errefelé nemcsak szükséges rossz az autózás. Az igazi különlegességet mégsem ezek a gépek adják: egy garázsszerű kuckóból krokodilszemekkel kandikál ki a Volvo BV202-es. Az egykori skandináv katonai gép finoman szólva sem szerves része a magyar utcaképnek.Tovább >>>
Egy vaddisznókonda kilövésére adtak ki engedélyt Debrecenben - tájékoztatta a város jegyzője csütörtökön az MTI-t.Tovább >>>
A Pilisi Parkerdő Zrt. Pilismaróti Erdészeténél munkába állt egy új Volvo FMX típusú faszállító kamion, amely már az EURO6-os környezetvédelmi normát teljesítő motorral rendelkezik.Tovább >>>
Fakitermelési munkák kezdődnek 2016. február 5-én a Debreceni Nagyerdőben. A NYÍRERDŐ Zrt. Debreceni Erdészete kezelésében levő Nagyerdőből négy helyszínen, összesen 5,7 hektár idős kocsányos tölgyes állományt termelnek le és újítanak fel 2016-ban.Tovább >>>
Idén 45 éves a világ egyik legnevesebb erdészeti gépgyártója, a finnországi PONSSE. A skandináv vállalat majd félszáz éve mutatta be első forwarderét a nagyközönségnek, amely azóta rengeteget fejlődött, változott, és a piac egyik legelismertebb szereplőjévé vált. A PONSSE PAZ, az S20 és az S15 erdészeti kihordó után 1985-ben már harvestereket is gyártottak. A jubileumi alkalomról a cég honlapja is megemlékezik, többek között egy fotós visszaemlékezéssel. Íme, 45 év erdészeti gépei a vieremä-i gyárból.Tovább >>>
50 éve született meg Lillafüreden az első számítógéppel támogatott üzemterv. Ez alkalomból az Országos Erdészeti Egyesület Informatikai Szakosztálya kihelyezett ünnepi szakosztályülést tart az ÉSZAKERDŐ Zrt. területén, 2015. november 11-12-én.Tovább >>>