Zéno napja
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) most kiadott elemzése arra hívja fel a figyelmet, hogy miközben folytatódott az agrár élőhelyeken 2005 óta zajló fészkelőállomány-csökkenés, ennek jelei már mutatkoznak a korábban növekedést mutató erdei élőhelyeken fészkelő madárfajoknál is Magyarországon.Tovább >>>
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság felmérést készített arról, hány nagyragadozó található a szervezet fennhatósága alá tartozó területen - írja a heol.hu. Egy bükki vadászat során 11 farkast is megfigyeltek.Tovább >>>
A ZALAERDŐ Zrt. nyilvános árverés keretében értékesíteni kívánja alábbi eszközeit. Tovább >>>
Az Országos Magyar Vadászati Védegylet szervezésében, az Országos Magyar Vadászkamara közreműködésével, a SZIE VMI szakmai irányításával, az FM felügyelete mellett 2018-ban is folytatódik az Erdei Szalonka Monitoring Program.Tovább >>>
Szigorúan ellenőrzött körülmények között gyéríteni kell a hódokat - hangsúlyozta a napokban a Földművelésügyi Minisztérium szakállamtitkára, V. Németh Zsolt, aki erről a természetvédőkkel is tárgyalt. Gyors megoldást sürget a találkozón részt vevő Czabán Dávid biológus.Tovább >>>
Augusztus 31-én megnyitotta kapuit a jubileumi, 30. Bábolnai Gazdanapok, amelyen a Vértesi Erdő Zrt. is várja az érdeklődőket. Az állami erdőgazdaság kiállítási területén számos programmal készültek. Szombaton fakitermelő bemutató lesz, de kézifűrésszel minden nap ki lehet próbálni, hogy milyen volt fát vágni a régi időkben. Mindezek mellett erdészeti gépbemutató is zajlik naponta több alkalommal, és az Erdei Delikátesz termékeit is meg lehet vásárolni a Vértesi Erdő Zrt. sátrában, ahol egy vadgazdálkodással kapcsolatos kiállítás is helyet kapott.Tovább >>>
2015. május 20-án Székesfehérvárott elnökségi ülést tartott a Magyar Vadgazdálkodók Egyesületének (MVE) elnöksége. Balsay Miklós leköszönő elnök köszöntője után napirendi pontok alapján tárgyalták végig az ülést.Tovább >>>
Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból (EMVA) és az Európai Halászati Alapból (EHA) támogatást kapott ügyfeleknek 2015. március 19-ig kell teljesíteniük a monitoring adatszolgáltatást. Eddig az ügyfelek mindössze 52 százaléka nyújtotta be a monitoring adatszolgáltatást, így a 43 ezer ügyfél közül 21 ezer ügyfélnek már csak NÉGY napja maradt az elektronikus adatlap kitöltésére.Tovább >>>
A Magyar Vadgazdálkodók Egyesülete és az Erdőmérnöki Kar együttműködési megállapodást kötött 2014. december 2-án Sopronban. Az Egyesület képviseletében Balsay Miklós elnök, a Kar képviseletében Dr. Lakatos Ferenc dékán látta el kézjegyével a megállapodást.Tovább >>>
Tóth Ferenc, a zempléni erdész március 10-én lőtte első erdei szalonkáját az idei évben a jelenleg is folyó monitoring-program idején. A madár az Északerdő Zrt. egyik monitoring pontján esett Baskó és Sima községek között a Tanyakert nevű részen.Tovább >>>
A Kisalföldi Erdőgazdaság Zrt. "A Kisalföld gyöngyszemei" címmel természetfotó pályázatot hirdet a működési területén található természeti szépségek bemutatására. A pályázaton életkortól és lakóhelytől függetlenül bárki részt vehet, aki elfogadja a jelen kiírás feltételeit.Tovább >>>
2013. április 1-jétől kétéves monitoring vizsgálat indult az egyes kínai áruféleségek (gránit, porfír, bazalt, homokkő és egyéb burkolóanyagok) fa-csomagolóanyagainak ellenőrzésére. Az Európai Bizottság által elrendelt vizsgálat célja a növényi károsítók behurcolásával járó kockázat nagyságának meghatározása és az ennek elfogadható szintre történő csökkentéséhez szükséges előírások kidolgozása. Tovább >>>
A Budakeszi Vadaspark hiúza és vadmacskája is részt vesz abban a tudományos projektben, amely a hazai emlős ragadozó fajok természetes környezetben történő megfigyelését segíti.Tovább >>>