Keresési találatok erre a cimkére: mezőgazdaság

Egyeztetés kezdődik a mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló új törvényről

A Fidesz mai frakcióülésén egyeztetés kezdődik a mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló új törvényről – értesült a Magyar Hírlap. A lap úgy tudja, az Országgyűlés ma még nem kezdi meg a földtörvény vitáját, de a képviselők a parlament tavaszi ülésszakában szentesíthetik a jogszabályt.Tovább >>>

A VM mindent megtesz az állami tulajdonba kerülő védett területek tulajdonosainak kártalanításáért

A Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) mindent elkövet annak érdekében, hogy a jogszabályi előírások alapján állami kézbe kerülő védett területek tulajdonosait kártalanítsa. A vonatkozó törvény értelmében még mintegy 100 ezer hektár védett és védelemre tervezett terület állami tulajdonba vételét kell megvalósítani legkésőbb 2015 végéig. Tovább >>>

A KAP új szabályai 2015-ben léphetnek életbe

Az agráriumot érintő fő szabályokról a végső megállapodás az ír elnökség tervei szerint június végére várható - mondta Czerván György, agrárgazdaságért felelős államtitkár, az Európai Unió mezőgazdasági és halászati miniszterek tanácskozásán Luxemburgban.Tovább >>>

Nemzeti Biodiverzitás Stratégia - Az erdőgazdálkodást is át kell alakítani

A biológiai sokféleség minden eddiginél jobban pusztul, a jelenlegi szabályozás nem biztosít megfelelő védelmet a romlás megállítására - hangzott el a Nemzeti Biodiverzitás Stratégia megújításáról szervezett szakmai megbeszéléshez kapcsolódó keddi budapesti sajtótájékoztatón.Tovább >>>

Svéd erdészek látogatása a Kelet-Mecsekben

A felelősségteljes erdőgazdálkodás iránt érdeklődtek svéd magánerdő-gazdálkodók a napokban a Mecsekerdő Zrt-nél. Tovább >>>

Lovas rendőrök ellenőrzik Pest megye külterületeit

Lovas rendőrök ellenőrzik a jövőben több Pest megyei település autóval nehezen megközelíthető részeit és a mezőgazdasági területeket - közölte a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője csütörtökön az MTI-vel.Tovább >>>

Tíz őzbakot és tizenkét sutát mentettek ki a vízből egy nap alatt

Tíz bakot és tizenkét őzsutát sikerült az árvíz fogságából kimenteni a tiszaalpári vadászoknak tegnap.Tovább >>>

115 éve született Haracsi Lajos erdőmérnök

Toponáron született 1898. április 19-én. Erdész környezetben nőtt fel, édesapja a helyi uradalom erdésze volt, otthonából hozta magával a fák, az erdő szeretetét. Kaposváron járt gimnáziumba, ott is érettségizett, majd 1920-23 között a soproni Bánya és Erdőmérnöki Főiskola hallgatja lett. Az államvizsga letétele után, 1924-ben kapta meg az erdőmérnöki oklevelét.Tovább >>>

Őzeket mentettek a Tiszából (Képek)

Több őz is az árvíz fogságába esett. A tószegi vadásztársaság tagjai biztonságos helyre szállították a Tiszából kimentett vadakat.Tovább >>>

MÉDOSZ: A kormány 8 ezer embernek üzente meg állása megszűnését

Nyílt levélben fordult a vidékfejlesztési miniszterhez a Mezőgazdasági, Erdészeti, Élelmiszeripari és Vízügyi Dolgozók Szakszervezete (MÉDOSZ), tiltakozva amiatt, hogy a kormány még ebben az évben meghirdeti azokat a földterületeket, amelyeknek 2017-ben lejár a haszonbérleti szerződése. Tovább >>>

Új Tűzifa Udvar az Egererdő Zrt-nél - Megújuló energia széles választékban

Ünnepélyes keretek között, április 9-én került sor az EGERERDŐ Erdészeti Zrt. beruházásában megvalósult, az Észak-Magyarországi régióban elsőnek tekinthető Tűzifa Udvar átadására. A fejlesztések a társaság Eger-Felnémeti telephelyén valósultak meg.Tovább >>>

Biomassza kazánok találkozója a RENEO kiállításon (+Videó!)

Szerda délután hivatalosan is megnyitotta kapuit a 32. CONSTRUMA építőipari kiállítás, amelyet első alkalommal egy különálló megújuló energiás rendezvény is kísér 2013-ban. Ez a RENEO. Az Erdő-Mező Online az első napon járt a kiállításon, és videós tudósításunkban mutatjuk be a kínálatot!Tovább >>>

Mit tehetünk a fenntartható erdőgazdálkodás és fahasználat érdekében?

Ehhez a felelős gondolkodáshoz nyújt ismereteket az a díjmentes képzés, április 18-án, mely az Európai Unió EuropAid programja által finanszírozott Sustainable Timber Action in Europe - STA projektje keretében.Tovább >>>

Nem szaporodtak túl a medvék a Tátrában

A korábbi évekhez képest némileg nagyobb, de semmiképpen sem nevezhető túlszaporodottnak a medveállomány Szlovákia legmagasabb hegységében a Magas-Tátrában Pavol Majko a Tátrai Nemzeti Park (TANAP) igazgatója szerint.Tovább >>>

Hogyan hat a klímaváltozás az erdőgazdálkodásra? - Konferencia Sopronban

Az AGRÁRKLÍMA projekt nyitókonferenciája április 9-én Sopronban lesz. A központi téma az előrevetített klímaváltozás hatáselemzése és az alkalmazkodás lehetőségei az agrárium időjárás függő ágazataiban (erdőgazdálkodás, legelőgazdálkodás, szántóföldi növénytermesztés).Tovább >>>

<< < 52. / 55. oldal > >>