Ágota napja
A Rail Cargo Carrier–Romania (RCC–RO) és a Rail Cargo Hungaria (RCH) sikeres együttműködésével rekordidejű futásteljesítményt ért el az a tesztvonat, amely a csehországi Hodonin és a romániai Vintu de Jos között bonyolít fafuvarozást. A szerelvény a fordulót Szolnoktól Szolnokig – beleértve a csehországi berakást és a romániai kirakást – a tavalyi évben megszokott 17 nap helyett öt nap és három óra alatt teljesítette.Tovább >>>
Elsősorban a turizmus helyzetéről szól az euronews.com azon cikke, amely szerint akad néhány iparág, amit nem vetett vissza a koronavírus világjárvány. Az egyik ilyen a finn erdőgazdálkodás- és a faipar. Az ágazat kilátásai derűsek, a korlátozások hetei alatt sem csökkentek a megrendelések. A tengerentúli export pedig pörgeti az ágazatot Finnországban - olvasható a hírportálon.Tovább >>>
Jelentős változásokat hoz a hazai erdőgazdálkodók életében az az új jogszabály, amelyet tegnap fogadott el az Országgyűlés. A törvényben rögzített módosításokkal az Agrárminisztérium szerint egy olyan új, korszerű szabályozás léphet életbe, amely az erdőgazdálkodás sajátosságaihoz igazodó feltételeket teremt az ágazatban működő vállalkozások és az erdőtulajdonosok számára.Tovább >>>
A Zalaerdő Zrt. nyílt ajánlattételi felhívást hirdet a 2020. június 9. és 2020. augusztus 31. közötti időszakra a vagyonkezelésében lévő Tormafölde 15E erdőrészletben található, TKGY használati mód szerint kitermelendő faanyag lábon álló értékesítésére. Részletek alább!Tovább >>>
Országos jelenséggé vált, hogy a jó idő beköszöntével egyre többen pihennek a szabadban, miután a koronavírus-járvány miatt a közösségi terek látogatása korlátozott vagy nem lehetséges. A kirándulóknak azonban tudniuk kell: ha nem viselkednek a természetben (amely szinte minden esetben vadászterület is) felelősen, veszélyeztetik annak élővilágát, a vadállományt, az okszerű és tervszerű vadgazdálkodást.Tovább >>>
Megszavazta a képviselőház azt a törvénytervezetet, amely az úgynevezett "erdő-DNA" megalakítását írja elő - adta hírül a Transindex.ro. Az USR képviselői által kezdeményezett jogszabály alapján egy, a jelenleg is működő Korrupció-ellenes Ügyészség (DNA) mintájára egy olyan ügyészséget hoznak létre, ami kimondottan a természetvédelmi vonatkozású bűncselekményeket deríti fel, illetve viszi bíróság elé. Ilyen például az illegális fakivágás és -tárolás, a hulladékkereskedelem, a környezetszennyezés.Tovább >>>
A rendőrök a jeles nap előtt fogtak el négy solymászt, akik védett madarakat: héjafiókákat loptak egy fészekből - olvasható a hír a police.hu oldalon, ám a szóhazsnálat ebben az esetben több mint szerencsétlen. Ezek az emberek ugyanis szerintünk semmiképpen sem solymászok, mindössze tolvajok, és ezt az alábbi sorok is bizonyítják.Tovább >>>
A koronavírus-fertőzés kezdeti tünetei jelentkeznek a kullancsok által terjesztett fertőzések, például Lyme-kór, kullancsencephalitisz esetén is - hívta fel a figyelmet az MTI-hez is eljuttatott csütörtöki közleményében Kapiller Zoltán, a Magyar Kullancsszövetség elnöke.Tovább >>>
2015 óta 10 millió hektár erdőt számoltak fel, szemben az előző időszak 12 millió hektáros veszteségével – vagyis bár az erdőírtás nem szűnt meg, mértéke csökkent – tette közzé az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) ötévente megjelenő kiadványában.Tovább >>>
A tiszta, átlátható földtulajdoni rendszer kialakítását nevezte az osztatlan közös földtulajdon felszámolásáról szóló előterjesztés céljának az agrárminiszter a Parlamentben. Nagy István elmondta, hogy a javaslat egy 2010 óta tartó folyamat fontos állomása, mert azon területek ügyét is rendezi, amelyekre eddig nem nyílt mód. Ilyenek például az erdőterületek.Tovább >>>
Több évtizedes adósságát törleszti az állam az osztatlan közös földtulajdon felszámolásával. Az erről szóló törvénycsomagot kedden nyújtotta be az Agrárminisztérium az Országgyűlésnek - mondta el Nagy István agrárminiszter az MTI-nek.Tovább >>>
Az elmúlt hónapokban több erdészeti joganyagot érintő változás is történt. A Nemzeti Földügyi Központ munkatársai segítségképpen összeszerkesztették és aktualizálták az Erdőtörvény és rendeleteinek 2020. május 1-től hatályos verzióját szíves felhasználásra.Tovább >>>
Romániában a parlament tíz évre betiltotta a farönk exportját Európai Unión kívüli térségbe. Az erről szóló jogszabályt a képviselőház szavazta meg csütörtökön.Tovább >>>
A magyar tulajdonban lévő Vajda-Papír éves higiéniai alappapír-gyártása bőven meghaladja a belföldi igényeket, így Magyarország akár önellátó is lehet ezekből a termékekből, a koronavírus-járvány alatt megnőtt kereslet mellett is - mondta az MTI-nek Vajda Attila, a Vajda-Papír Kft. ügyvezető igazgatója.Tovább >>>
A járványügyi veszélyhelyzet idejére a gazdálkodók mentesülnek a vízkészletjárulék-fizetési kötelezettség alól, az erről szóló kormányrendelet pénteken jelent meg - közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) pénteken az MTI-vel.Tovább >>>