Keresési találatok erre a cimkére: Mátra

Újabb afrikai sertéspestissel fertőzött vaddisznót találtak Borsodban

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Hangony község külterületén talált vaddisznó hullában mutatta ki tegnap az afrikai sertéspestis (ASP) vírusát a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma. Az új esetet a magas kockázatú területen belül azonosították. Az állategészségügyi szakemberek – az országos főállatorvos utasítására – haladéktalanul megkezdték a szükséges intézkedések végrehajtását. A fertőzés megjelenésének mikéntjére a járványügyi nyomozás adhat majd magyarázatot.Tovább >>>

Vadászat ASP-vel fertőzött területen - Elindult a NÉBIH online képzése

Az afrikai sertéspestis vírusával fertőzött területen való egyéni vadászat feltételeként az országos főállatorvos által kiadott utasításban előírt járványvédelmi képzés elvégzéséhez és az erről szóló tanúsítvány megszerzéséhez az Országos Járványvédelmi Központ a Nébih távoktatási oldalán keresztül is segítséget kíván nyújtani a vadászok számára.Tovább >>>

Újabb vaddisznókban mutatták ki az afrikai sertéspestist - ezúttal Szabolcsban

Egy kilőtt, valamint egy elhullottan talált vaddisznóból származó mintából mutatta ki az afrikai sertéspestis (ASP) vírusát a Nébih laboratóriuma 2018. december 6-án. Az állatokra a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Tiszavasvári külterületén találtak, amely – a korábbi, tarcali eset miatt kijelölt – fertőzött területen található. Az újabb esetek miatt a járványügyi helyzet elemzése folyamatban van, a fertőzött terület növelésére azonban egyelőre nincs szükség.Tovább >>>

Újabb Bihar megyei településeken jelent meg az afrikai sertéspestis

Újabb Bihar megyei településeken mutatta ki az afrikai sertéspestis kórokozóját a romániai állategészségügyi és élelmiszerbiztonsági szakhatóság - közölte hétfőn az Agerpres hírügynökség.Tovább >>>

Nógrádi vaddisznókban is megtalálták az afrikai sertéspestist

A Nógrád megyei Mátrakeresztes külterületén elhullott vaddisznókból mutatta ki október 28-án az afrikai sertéspestis (ASP) vírusát a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma. Az állatok hulláját az ún. fertőzött területen találták a vadászok. A fertőzés a korábbi Heves megyei esetekhez kapcsolódik és a vírus mozgása egyértelműen a vaddisznó populáción belüli terjedésének következménye. A legfontosabb továbbra is a járvány házi sertésekre történő továbbterjedésének megakadályozása, amelyhez elengedhetetlen az állattartók részéről a járványvédelmi előírások maradéktalan betartása.Tovább >>>

Borsod megyében is afrikai sertéspestist mutattak ki

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Tarcal község külterületén kilőtt vaddisznóból mutatta ki tegnap az afrikai sertéspestis (ASP) vírusát a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma. Az állategészségügyi szakemberek – az országos főállatorvos utasítására – haladéktalanul megkezdték a szükséges intézkedések végrehajtását. A legfontosabb továbbra is a járvány házi sertésekre történő továbbterjedésének megakadályozása, amelyhez elengedhetetlen az állattartók részéről a járványvédelmi előírások maradéktalan betartása.Tovább >>>

Romániában tíz megyét érint az afrikai sertéspestis

Romániában már tíz megyét érint a 41-ből az afrikai sertéspestis járvány a korábbi nyolc után, 156 településen összesen 725 gócpont szerepel a hatóságok nyilvántartásában - közölte a román állategészségügyi és élelmiszerbiztonsági hatóság szerdán.Tovább >>>

Egyre több helyen jelenik meg a sertéspestis Európában

Az elmúlt két hónapban több európai országban is rosszabbodott az afrikai sertéspestis (ASP) járványhelyzet. A Nébih összegyűjtötte a leginkább érintett országokkal kapcsolatos aktuális információkat. Hazánkban a betegség házi sertésekre történő átterjedésének megakadályozása érdekében kiemelten fontos, hogy az állattartók, vadászok betartsák a járványvédelmi előírásokat.Tovább >>>

Enyhítés az ASP miatti szigorú ukrán intézkedésekben

Újra szállíthatóak állateledelek és növényi eredetű takarmányok Ukrajnába hazánk ASP-vel nem érintett területeiről. A magyar vállalkozások számára rendkívül kedvező döntés dr. Bognár Lajos országos főállatorvos személyes tárgyalásai, valamint a szakértői egyeztetések eredménye.Tovább >>>

Bulgáriában elrendelték a vaddisznók tömeges kilövését

A vaddisznók tömeges kilövését rendelték el az észak-bulgáriai Dobrics megyében miután a vele szomszédos romániai Tulcea megyében az afrikai sertéspestis (ASP) 15 gócpontját azonosították.Tovább >>>

Kell-e félni az afrikai sertéspestistől? - Ezt kell tudniuk az állattartóknak

Egyelőre csak vaddisznóknál, de Magyarországon is megjelent az afrikai sertéspestis. A hír hallatán a sertéságazat és a vadásztársadalom minden tagja szinte egy emberként kapott a szívéhez. De mekkora valójában a veszély? Mit érdemes tudni a betegségről, mik a teendők és mire számíthatunk? Többek között erről is szó esett dr. Bognár Lajos országos főállatorvossal folytatott beszélgetésünkben.Tovább >>>

Kell-e félni az afrikai sertéspestistől?

Afrikai sertéspestis - Új országos főállatorvosi határozat lépett életbe

Az élelmiszerlánc valamennyi szereplőjére kiterjedően megjelent az Országos Főállatorvos 2/2018. számú határozata. Az új rendelkezés az ASP járványügyi felmérő (surveillance) program részeként, az ország egész területén végrehajtandó intézkedéseket nevesíti és szabályozza. A jogszabály az afrikai sertéspestis (ASP) helyzet hatékonyabb kezelése érdekében számos változást tartalmaz az egyidejűleg hatályon kívül helyezett 1/2018. számú OFÁ határozatban foglaltakhoz képest.Tovább >>>

<< < 3. / 8. oldal > >>