Amália napja
A Vidékfejlesztési Program keretében a szaporítóanyag-termesztők a kertészeti intézkedés fejlesztési forrásait tudják igénybe venni, amelyet többek között öntözés-fejlesztésre és gépvásárlásra is fordíthatnak. A pályázatokkal foglalkozó Miniszterelnökség az Erdő-Mező Online kérdéseire válaszolt a kertészeti és erdészeti támogatások szaporítóanyag-előállítókat érintő témában.Tovább >>>
A Pro Wood névre keresztelt regionális faipari klaszter első uniós támogatásból megvalósított programját mutatták be munkaülés keretében a sepsiszentgyörgyi Bástya kávézóban. A kezdeményezők és lebonyolítók szerint jól költötték el az elnyert pénzt, hiszen nem csupán a klaszter faiparban érdekelt tagjainak együttműködése lett szorosabb, hanem közös piaci megjelenést is megvalósítottak.Tovább >>>
„Artificem commendat opus” Az Év Agrárembere díj jelmondata, ez a latin idézet is mondja: Az alkotót az alkotása dicséri. Persze nem lenne ember az ember, ha nem vágyna mások dicséretére, elismerésére. Ilyen jellegű elismerés létrehozására tettünk kísérletet tavaly, amikor díjazni kívántuk az év agráremberét. Szerénytelenség nélkül mondhatjuk, hogy az elképzelés nagy sikerrel valósult meg!Tovább >>>
Idén 45 éves a világ egyik legnevesebb erdészeti gépgyártója, a finnországi PONSSE. A skandináv vállalat majd félszáz éve mutatta be első forwarderét a nagyközönségnek, amely azóta rengeteget fejlődött, változott, és a piac egyik legelismertebb szereplőjévé vált. A PONSSE PAZ, az S20 és az S15 erdészeti kihordó után 1985-ben már harvestereket is gyártottak. A jubileumi alkalomról a cég honlapja is megemlékezik, többek között egy fotós visszaemlékezéssel. Íme, 45 év erdészeti gépei a vieremä-i gyárból.Tovább >>>
A tavaly decemberi jégkár megtizedelte a hazai erdőket, a katasztrófa azonban példaértékű társadalmi szolidaritást eredményezett. Az Áder János köztársasági elnök kezdeményezésére meghirdetett „S.O.S. – Bajban az erdő!” kampány sikerének köszönhetően az Országos Erdészeti Egyesület most 45 millió forintot tud szétosztani az érintett erdőgazdálkodóknak. Az egyesület terepi rendezvényen mutatta be a köztársasági elnöknek és a nagyobb adományozók képviselőinek a helyreállítási munkálatok eredményeit és az őszi csemeteültetés kezdetét.Tovább >>>
Október 6. és 8. között Európa erdőgazdálkodóinak és fakitermelő vállalkozóinak figyelme Ausztriára irányult, hiszen négy év után ismét megrendezték a méltán nagy nevű AustroFoma erdészeti kiállítást és gépbemutatót. A narancssárga munkavédelmi sisakok tengerében a helyi szakemberek mellett a német és a cseh határ közelségéből adódóan sokan érkeztek a környező országokból is, de az Erdő-Mező magyarországi olvasói is ott voltak az AustroFomán.Tovább >>>
A poznani STIHL Timbersports VB szombati, utolsó napján az egyéni döntő várt a világ 12 legjobb sportfavágójára. Miután Juhász István csütörtök este egy fantasztikus hajrával bejutott a legjobb 12 versenyző közé, így neki is szurkolhattak a magyarok mind a helyszínen, mind pedig az internetes élő adás előtt. A szombat esti egyéni verseny rendkívül izgalmas volt, hiszen a sportág fejlődését jól mutatva több új világcsúcs is született a különböző versenyszámokban.Tovább >>>
November 13-án a lengyelországi Poznanban rendezték meg a STIHL Timbersports fakitermelő világbajnokság csapatversenyét, ahol a magyar csapat a főtáblán Kanadával került össze. A - összeállítású csapat az eddigi legjobb időeredményével jutott tovább a vigaszág legjobbjaként (1:10:62-tal), ám Kanadát már nem sikerült legyőzniük.Tovább >>>
Izgalmakkal telve kezdődött az idei STIHL Timbersports VB a lengyelországi Poznanban, ugyanis a november 12-i kvalifikációs egyéni versenyben Juhász István, a magyar válogatott kiváló fakitermelője nagyszerű hajrával 5. helyen végzett.Tovább >>>
Az októberi AustroFoma erdészeti kiállítás és gépbemutató mindhárom napján nagy volt a nyüzsgés az Öforst Forsttechnik GmbH standján. A John Deere erdészeti gépek osztrák és hazai forgalmazója ugyanis több érdekes terméket is bemutatott a rendezvényen.Tovább >>>
Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter meghívására egyeztető tárgyaláson vett részt a Minisztériumban Zambó Péter, az Országos Erdészeti Egyesület elnöke.Tovább >>>
Két év után ismét megnyitotta kapuit Európa legnagyobb agrárkiállítása, az Agritechnica 2015. A rendezvényen az erdészeti gépeket külön pavilonban mutatják be az érdeklődőknek. Erdészeti traktorok, erdészeti zúzók, ágaprítók, erdészeti daruk és kiközelítő kocsik... Képgalériánk november 10-én és 11-én többször is frissül, később pedig videóval is jelentkezünk!Tovább >>>
A Magyar Rovartani Társaság idén hatodik alkalommal bocsájtja szavazásra az Év rovarát. Ez alkalommal is három jelölt közül lehet szavazni: mezei tücsök, nagy szarvasbogár, kisasszony szitakötő.Tovább >>>
Miután az októberi Mátra Kupa STIHL Timbersports fakitermelő verseny technikai okok miatt elmaradt, most új helyszínen, új időpontban várják az érdeklődőket a versenyzők - köztük az akkor már poznani világbajnokságot is megjárt válogatott kerettagok; Juhász István, Bozsó Zoltán, Bakó Norbert, Rittlinger Róbert és a szervező, Strubel József Dedi. November 28-án 16:00-tól Recsken, a sportcsarnokban zúgnak majd a motorfűrészek.Tovább >>>