Zéno napja
A Nimród Vadászújság 2022-ben első alkalommal írja ki a Sólyom-díjat, amely nevét a 110. évfolyamában járó lap neves publicistájáról, Kittenberger Kálmán levelezőtársáról, Láng Rudolfról kapta. Tovább >>>
Az Országgyűlés megalakulásakor 180 civil szervezet nyílt levélben fordul a miniszterelnökhöz azt kérve, hogy a megalakuló kormányban a természeti erőforrások, a környezet és az éghajlat védelmét önálló minisztérium képviselje. A következő kormányzati ciklusban olyan veszélyekkel kell szembenéznie az országnak, mint az ukrajnai háború, a gazdasági és energiaválság vagy a biodiverzitás- és klímaválság, és nem zárható ki újabb járványveszély sem. Ezen körülmények között a felelős politikának a kormányzati stratégiában jóval nagyobb hangsúlyt kell fektetnie a környezet védelmére többek között azzal, hogy a természeti erőforrásaink védelmének és megőrzésének szempontjait minden gazdasági és társadalmi ágazat döntései során figyelembe veszi.
Tovább >>>Erdőgazdálkodási szakemberekkel tartott közös szakmai napot a katasztrófavédelem április 7-én Soponyán. A fórum első felében az erdőtüzek kockázatáról és a tűzoltási taktikákról tartottak előadásokat. Délután egy szimulált tűzeset felderítési, megközelítési lehetőségeit gyakorolták a képzésen résztvevő erdőgazdálkodók, valamint a hivatásos és önkéntes tűzoltók. Tovább >>>
Hajnalig nagyrészt erősen felhős vagy borult lesz az ég, és főleg hazánk délkeleti, keleti felén még többfelé várható eső, zápor - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzéséből. Tovább >>>
A várható jelentős mennyiségű csapadék, illetve a zivatar veszélye miatt több megyére figyelmeztetéseket adott ki csütörtökre és péntekre az Országos Meteorológiai Szolgálat. Tovább >>>
Meggyulladt a nádas a Sió-csatorna közelében kedd délután. A Balatonszabadiban élők a hatalmas füstre lettek figyelmesek - tájékoztat a katasztrófavédelem. Tovább >>>
"Az erdőtelepítés talán az egyik olyan dolog az életben, ami mellett minden érv van, vele szemben semmilyen érv nincs" - fogalmazott a miniszterelnök-helyettes a Vadex Mezőföldi Erdő- és Vadgazdálkodási Zrt. Fejér megyében végzett mintafásítási programjának hétfői átadó rendezvényén. Tovább >>>
Több mint 61.000 facsemetét ültetett el az érdi Beliczay-szigeten a Pilisi Parkerdő. A jelenleg közel 10 hektárt érintő beavatkozás az első lépése annak a folyamatnak, amellyelaz eddig alacsony biodiverzitású – mindössze két fafajból álló –, ökológiai szempontból sérülékeny állományt változatos fafajokból álló, a klímaváltozás negatív hatásainak ellenálló, stabil ökoszisztémájú, elegyes, puhafás ligeterdők váltják fel. Tovább >>>
Március 17-én egy sajtótájékoztatón hívta fel a figyelmet az Agrárminisztérium az Erdők Nemzetközi Napjára, ahol egy kérdés erejéig az ukrán-orosz háború erdőgazdálkodásra gyakorolt hatása is felvetődött. Zambó Péter erdőkért felelős államtitkár kifejtette: a fakitermelésünket a kialakult helyzet nem befolyásolja, hiszen az érintett államokból eddig is főként fenyő fűrészáru érkezett hazánkba. Abból pedig, ha akarnánk sem tudnánk többet kitermelni, hiszen a magyarországi erdők főként tűzifát, valamint bútor és papíripari anyagot adnak.Tovább >>>
Az Országos Erdészeti Egyesület Wagner Károly Erdészeti Szakkönyvtára egyike az erdész szakma évszázados tapasztalatait, elméleti és gyakorlati tudását őrző gyűjteményeinek, mondta Zambó Péter erdőkért felelős államtitkár. Annak érdekében, hogy mindez a XXI. század követelményeinek megfelelően váljon közkinccsé, megindult a digitalizálása: az Agrárminisztérium támogatásával 2017-ben megkezdődött program keretében immáron közel 1000 kötet, 200 000 oldal szakirodalom érhető el digitális formában a Wagner Károly Digitális Szakkönyvtár könyvtár keresőfelületén. Erről a folyamatról és az elért eredményekről tájékozódhattak a résztvevők az Országos Erdészeti Egyesület és a Wagner Károly Alapítvány szervezésében tartott bemutatón. Tovább >>>
Több mint egy tonna élelmiszert és tisztálkodási szereket, valamint másfél millió forint értékű gyógyszerszállítmányt juttatott el Kárpátaljára az Országos Erdészeti Egyesület. A kárpátaljai magyar erdészek közvetlen kapcsolatot tartanak Ukrajna keleti régióiban élő kollégáikkal is, és folyamatosan közvetítik a legfontosabb kéréseket a magyarországi gyűjtést szervezőknek. Tovább >>>
Szoros versenyben a barcsi Dráva-völgye Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégium „Vadgazdák” nevű csapata nyerte a „Fedezd fel az örökséged!” online erdőismereti vetélkedő őszi fordulóját. A középiskolásoknak kiírt versenyt immár harmadik alkalommal rendezte meg az Országos Erdészeti Egyesület.Tovább >>>
Régóta nem tapasztalt fagykárral kell szembenézniük a hazai erdőgazdálkodóknak, az április végi hideg időjárás ugyanis nem csak a mezőgazdasági területeken, gyümölcsösökben, szőlőben okozott komoly károkat. A fák többsége ugyan kiheveri a fagy okozta problémát, az erdőgazdaságok és erdészeti csemetekertek azonban így is komoly károkat könyvelhetnek el. Csemete- és maghiányra kell számítani, ráadásul a szaporítóanyag minősége is rosszabb lesz a megszokottnál. A klímaváltozás miatt hosszútávú megoldásokra van szükség, rövidtávon viszont a rendkívüli kárenyhítés is fontos lenne. Erdő-Mező Online körkép a fagykárról.Tovább >>>
Jelentős korlátozásokat jelentett be hétfőn a vadásztrófeák szállításában a Delta Air Lines, a legtöbb afrikai járatot üzemeltető amerikai légitársaság.Tovább >>>
A "POPULUS" Erdészeti Szaktanácsadó és Szolgáltató Betéti Társaság Erdésztechnikus munkatársat keres miskolci munkavégzésre munka törvénykönyve szerinti jogviszony keretében határozatlan időtartamra.Tovább >>>