Ellák napja
Az idei csapadékos év sok kihívást rejt az erdőn dolgozók számára. Az erdészek, fakitermelők, fuvarosok az utóbbi hetekben, hónapokban sokszor akadtak el az erdei utakon, amikről képeket is küldtek az Erdő-Mezőnek.Tovább >>>
A Magyar Tudomány Ünnepe rendezvénysorozat egyik programelemeként november 10-én "Az akác a viták kereszttüzében" címmel tart szakmai konferenciát a Magyar Tudományos Akadémia.Tovább >>>
Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere bejelentette, kiket neveztek ki kancellárnak az egyetemek élére.Tovább >>>
Néhány hete indítottuk el az Erdő-Mező Nosztalgia cikksorozatunkat, amely most egy miskolci aktualitással foglalkozik. Fotós nosztalgia vegyes-, és tehervonatok közlekedtek ugyanis az ÉSZAKERDŐ Zrt. Lillafüredi Állami Erdei Vasút garadnai fővonalán.Tovább >>>
Zala Megyei Kormányhivatal Erdészeti Igazgatósága által a Nyugat-magyarországi Egyetem, a NÉBIH, valamint a Zalai Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatósága és egy magánvállalkozás részvételével megrendezett szakmai fórum fő témája az erdők nyilvántartása, mérésének különböző módszerei voltak, illetve az ehhez rendelkezésre álló korszerű eszközöket és szoftveres támogatást is ismertették.Tovább >>>
2014. október 5-én reggel igazán öreg, és hatalmas trófeájú lapátos dám került terítékre Válon.Tovább >>>
Évtizedek múlva akár 27-30 százalékkal is csökkenhet a bükk jövedelmezősége a Zala megyei erdőkben - többek között ez derült ki abból a kutatásból, amelynek zárórendezvényét Budapesten, a Földművelésügyi Minisztérium Darányi Ignác termében rendezték szerda délelőtt.Tovább >>>
A mai csákberényi művelődési ház helyén – habár romjaiban, de egészen az 1950-es évekig állt az a kastély, amelynek szülötteit és lakóit a rendszerváltásig éppenúgy „kötelező” volt elfelejteni, mint ahogy erről a hajdanvolt kastélyról sem beszélhettek az emberek.Tovább >>>
Egy „szörnyet” fogtak ki a Cibakházi Holt-Tiszából. A pettyes busa félszáz kiló volt, nagyobb mint egy hét éves gyerek, ráadásul még albínó is.Tovább >>>
Azt már eddig is tudtuk, hogy az erdőgazdálkodás minden eddiginél komolyabb szerepet kap majd a Farming Simulator 2015-ben. A legújabb bemutató videóból viszont az is kiderül, hogy nem csak fakitermeléssel foglalkozhatunk, erdőtelepítés is lesz a játékban.Tovább >>>
A klímaváltozás miatt összemennek az alpesi zergék - derítették ki brit kutatók. A Durhami Egyetem tudósai szerint a hőmérsékletváltozás hatással van az alpesi zergék táplálkozására, és ezáltal méretükre is.Tovább >>>
Az első rendezvény sikerén felbuzdulva november 14-én, pénteken Siófokon rendezi meg a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara a II. Országos vadgazdálkodási és vadkár konferenciát. Részletes program alább!Tovább >>>
A 90-es években német mintára egy 120-as LKT vonszolóval tisztították volna a szalagokat és az értékes kőzetet a Mátrai Erőmű területén. A technológia aztán itthon nem vált be, így az LKT végül oda került, ahova a gyártó is szánta; az erdőbe. Az Erdő-Mező Nosztalgia cikksorozatunk újabb része.Tovább >>>
Medve végezhetett egy hatvanéves férfival, akinek holttestét egy lengyel erdőben találták meg.Tovább >>>
Az Országos Erdészeti Egyesület és a NÉBIH Erdészeti Igazgatósága a sajtó azon képviselői teljesítményének elismerésére, akik a magyar erdőkkel, a magyar erdőgazdálkodással kapcsolatos információknak kellő teret adnak, és azokat kellő tárgyilagossággal közvetítik, „Kétmilliomodik hektár magyar erdő” megnevezéssel emlékérmet alapított 2008-ban. A díjat az idei évben is átadják.Tovább >>>