Keresési találatok erre a cimkére: közelítés

Hidegvérű ló, avagy „a Zselici erdők Cézárja”

A XVIII. században a későbbi Monarchia Osztrák Örökös tartományaiból, ezen belül a mai Magyarország nyugati részéről, Sopron, Vas és Zala megyéből megindult a szekerező kereskedelem, azon belül is elsősorban a gabonaszállítás Bécs és a közeli osztrák (Stíria, Salzburg, Felső-Ausztria és Karinthia) tartományok felé. A fuvarozáshoz erős, igénytelen és könnyen kezelhető lovak kellettek. Ezért a nyugat-magyarországi fuvarosok előszeretettel hoztak magukkal az itthon lévőnél tömegesebb, nagy terhek vontatására alkalmasabb nóri és pinzguai lovakat. Tömeges elterjedésük az 1880-as évekre tehető.Tovább >>>

Vadászoknak John Deere Gator szállítójármű, erdészeknek távirányítású mulcsozó – KITE a FeHoVa kiállításon

Február 6. és 10. között a HUNGEXPO Budapesti Vásárközpont adott otthont a Kárpát-medence egyik legjelentősebb vadászati rendezvényének. A 26. FeHoVa kiállítói közül idén sem hiányozhatott a KITE Zrt. A nádudvari vállalat környezetápolási üzletága a vadászokat és az erdészeti vállalkozókat egyaránt várta standján.Tovább >>>

Korongvadász versenyt rendeznek Nyíregyházán

A Szabolcs megyei Vadászkamara és Vadászszövetség, valamint a Nyíregyházi Polgári Lövészegyesület közösen rendez korongvadász versenyt a nyíregyházai Kabalási lőtéren, július 15-én.Tovább >>>

Egy átlagos hétvége fakitermelő és közelítő olvasóinknál (KÉPEK)

Mint minden héten, úgy ez alkalommal is folyt a munka az erdőkben amiről rendre sok fotót kapunk olvasóinktól, tőletek. Ez a hétvége is közelítéssel, fakitermeléssel telt az ország számos pontján. Az "Így dolgoztok ti" cikksorozatunk legújabb részében a napokban kapott, az Erdő-Mező Online Facebook oldalára elküldött képekből válogattunk.Tovább >>>

A világ legnagyobb erdészeti szakkiállítása lesz az idei Elmia Wood - három új szekcióval

Az Elmia Wood megnyitása előtt néhány hónappal a szervezők állítják, hogy ez lesz a világ valaha megrendezett legnagyobb erdészeti szakkiállítása és vására. „Már januárig több standhelyet értékesítettünk, mint a legutóbbi, 2013-as kiállításon”- állította Jakob Hirsmark kiállítási menedzser.Tovább >>>

Visszatérő módszer a magyar erdőkben - Természetkímélő fakitermelés lovas fogatokkal (+KÉPEK)

A fogatos közelítés a legősibb faanyagmozgatási módszer. Ez a munkafolyamat nagy szakértelmet igényel, elengedhetetlen feltétele a jól képzett munkaló és a lovakhoz értő, velük együtt dolgozni tudó tapasztalt fogatos. A lovak az 1950-es évektől a gépesítés fejlődésének következtében háttérbe szorultak, napjainkban viszont a környezet- és természetvédelmi szempontok felerősödése miatt újra előtérbe kerültek.Tovább >>>

Egyéniben és csapatban is a Gyulaj Zrt. diadalmaskodott az erdőgazdaságok közötti lövészversenyen

A Magyalosi lőtér életében újabb kiemelkedő jelentőségű esemény zajlott 2016. július 8-án. Csontos István, a Kisalföldi Erdőgazdaság Zrt. fiatalon elhunyt főmérnöke emlékére másodízben megrendezett verseny, egyben a Magyar Erdőgazdálkodásban Dolgozók Vadász Többtusa Lőbajnokságának egyik fordulója is volt.Tovább >>>

Közjóléti híradó – Megújul a Kaán Károly-kilátó és a Károly-kilátó környezete, felújították a Jáger réti vadászlakot... | Erdeiprogamok.hu

Ezen a héten is jelentkezünk közjóléti híradóval az Erdeiprogramok.hu honlapunk információiból szemezgetve. Ezúttal többek között a Jáger réti vadászlak felújításáról, a Kis-Kopasz-hegy  új kilátójáról, a Károlyi-kilátó és a Kaán Károly-kilátó jövőjéről, hazai állatparkokról szóló cikkeinket ajánljuk figyelmébe!Tovább >>>

Erdei vasút a fakitermelés szolgálatában a Zalaerdő Zrt.-nél (KÉPEK)

A hosszú esős idő után újra hozzákezdtek a fakitermeléshez a Zalaerdő Zrt. erdeiben. A faanyag szállításában erdei kisvasút is segíti az állami erdőgazdaság kollégáit és vállalkozóit. Az MTI fotói.Tovább >>>

Erdészeti kihordókeret fejlesztése

4. ábra: A kihordókeret[/caption] A 2015-ös innoLignum Sopron erdészeti és faipari vásár és rendezvénysorozat alkalmával Erdészeti gépesítés-fejlesztés témakörben rendeztek konferenciát, amelyen “Erdészeti kihordókeret fejlesztése” címmel tartott előadást Kutas Lajos a Szombathelyi Erdészeti Zrt.-től. Előadásának anyagát most engedéllyel az Erdő-Mező Online is közzé teszi.Tovább >>>

A hazai erdészek a sportban is megállják a helyüket

A XIX. Nemzetközi Erdészeti és Faipari Sportnapok résztvevői nemcsak a munkában, de a sportban is bizonyítottak – mondta Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter az esemény fővédnökeként a megnyitó ünnepségen Székesfehérváron.Tovább >>>

Erdőgazdálkodási dolgozók vadász-lövész versenye a Vértesben

A Földművelésügyi Minisztérium továbbra is támogatja az erdész-vadász lőtérfejlesztési célkitűzéseket – mondta Bitay Márton állami földekért felelős államtitkár a Vértes Kupa vadász-lövész verseny megnyitóján április 10-én, a Gyarmatpusztai lőtéren.Tovább >>>

Már működik a XIX. Nemzetközi Erdészeti és Faipari Sportnapok honlapja

Mint arról az Erdő-Mező már korábban beszámolt, a 2015-ös, XIX. Nemzetközi Erdészeti és Faipari Sportnapokat június 19. és 21. között Székesfehérváron a VADEX Zrt. és az OEE helyi csoportja szervezi meg. A tradicionális program honlapja is elindult már, ahol a szakmabeliek regisztrálhatnak a versenyekre, és mindent megtudhatnak a helyszínekről, a szállásról, az étkezésről és egyéb részletekről.Tovább >>>

Épülő lőtér, bálványfa, közjóléti beruházások és erdészeti kutatás a KAEG Zrt.-nél (VIDEÓ!)

Az idei évben az Erdő-Mező Online és Magazin Szerkesztősége is meghívást kapott az Országos Erdészeti Egyesület és az Erdészeti Lapok sajtókirándulására.Tovább >>>

Csemeteápolás, közelítés, aprítás, erdészeti gépek - Olvasóink augusztusi képei (Így dolgoztok ti)

Augusztusban több mint 120 fotót kaptunk Olvasóinktól főleg a magyar, de Erdély, Felvidék, Délvidék erdeiből is. Ebben a hónapban sem volt hiány LKT, John Deere, Ponsse erdészeti gépekben, vagy éppen Fuxtec és STIHL motorfűrészekben, de több képet kaptunk Logset forwarderről, Timberjack vonszolóról, Valtra traktorról, IFA, UAZ és Kamaz teherautóról is. És még sorolhatnánk...Tovább >>>

1. / 2. oldal > >>