Zéno napja
Több szempontból is különleges az az emlékerdő, amit május 25-én adtak át a KEFAG Zrt. sáskalaposi vadászháza mellett. A Tompa határában helyet kapó parkerdő új, egyhektáros területe a 2021-es "Egy a természettel" Vadászati és Természeti Világkiállításra hívja fel a figyelmet, de egyben a majdnem 50 évvel ezelőtti, budapesti világrendezvény előtt is fejet hajt.Tovább >>>
A két ünnep között hagyta jóvá Varga Mihály pénzügyminiszter a pályázati kiírást, és január 4-én meg is jelent a Magyar Államkincstár oldalán a Pest megyei cégeknek szóló eszközbeszerzési pályázat újabb kiírása. Ez kizárólag a magyar költségvetésből származó, 10-300 millió forint közötti vissza nem térítendő támogatás elnyerését teszi lehetővé kisebb, illetve nagyobb projektekre, a pályázati keretösszeg 4,5 milliárd forint és a pályázatokat február 20-tól lehet benyújtani. A pályázatok szakmai értékelése során előnyt élveznek a fafeldolgozó és bútorgyártó cégek is!Tovább >>>
Egy rekordméretű, 1040 grammos isztriai szarvasgombát (Tuber magnatum) találtak Baranyában, ez az eddigi legnagyobb Magyarországon valaha előkerült példány.Tovább >>>
Fától a bútorig címmel rendezik meg a Faipar Napja 2018 szakmai eseményt a Construma kiállításon a HUNGEXPO területén. Április 12-én, csütörtökön 9-től 18 óráig a Rendezvénysátorban a szakképzett munkaerő lesz a középpontban. A cél a teljes faipari szakmát megmozgató, sikeres szakmai nap megrendezése, ahol a résztvevők információt cserélhetnek, megerősödnek hitükben, hogy érdemes ebben a szakmában tevékenykedni. A vállalatok bemutatkozhatnak, és személyes találkozón kínálhatnak álláslehetőséget a fiatal munkavállalóknak.Tovább >>>
2018. február 15-én, csütörtökön megnyitotta kapuit hazánk legjelentősebb vadászati rendezvénye. A jubileumi FeHoVa ezúttal is rengeteg érdekességgel és újdonággal várja a látogatókat a terepjáróktól kezdve a vadászkutyákon és trófeabemutatókon át a vadászmadarakig. De az idén sem hiányozhatnak a rendezvényről az állami erdőgazdaságok.Tovább >>>
A Soproni Egyetem Ligneum Látogatóközpontjában május 25-én rendezik meg az arborétumok napját, amely során egy, a Botanikus Kertben készített képekből összeállított fotókiállításra invitálják az érdeklődőket. Június 1-jén, csütörtök pedig a Mészáros Károly Emlékülés – V. Erdész-ökonómus Találkozó várja a szakmabelieket Sopronban.Tovább >>>
2017. április 30-ig kell érvényesítés céljából beküldeni a 2017 előtt kiállított trifla gyűjtési naplókat a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalhoz (NÉBIH). Az érvényesített naplók postázása május első hetében kezdődik. Fontos, hogy érvényes gyűjtési napló nélkül triflát gyűjteni tilos!Tovább >>>
Nagy érdeklődésre számot tartó két fontos pályázati felhívás nyílt meg a december 2-án, amelyek a feldolgozóiparban tevékenykedő valamennyi céget érinthetik. A felhívások kapacitás bővítéshez, eszközbeszerzéshez vissza nem térítendő támogatást biztosítanak a mikro-, kis- és középvállalkozások részére. A GINOP 1.2.1-16 és 1.2.2-16 pályázatok a közép-magyarországi régión kívül megvalósuló beruházások támogatását biztosítják.Tovább >>>
A svédpadló alapanyagának előkészítési technológiáját korszerűsítő, új gépet helyeztek üzembe az Egererdő Zrt. gyöngyösi Mátraparkett üzemében. A 130 millió forint értékű, önerős beruházás során a hőenergiát biztosító 30 éves kazánházat is korszerűsítették.Tovább >>>
A MagyarBrands program magyar vonatkozású, kiváló márkákat díjaz immáron hetedik éve. Olyan márkákat, amelyek a magyar szellemi munka méltó képviselői hazánkban és határainkon kívül is. Ezt az elismerést vívta ki 2016-ban a VADEX Mezőföldi Zrt. a „Kiváló Üzleti Márka” kategóriában, melynek szempontjai között szerepel például az identitás, a reputáció, a márkaépítés, a tradíció és a megbízhatóság.Tovább >>>
2016-ban Hajdúszoboszló, a mátraházai Residence Ózon és a szolnoki RepTár zsebelte be az Év Szállása verseny fődíjait. A végső sorrend félmillió vendégértékelés, 43 ezer szavazat és a szakmai zsűri véleménye alapján alakult ki. Idén először adták át az ifj. Papp Imre-emlékdíjat, amely a turizmus területén kiemelkedő szakmai munkásságot ismeri el.Tovább >>>
Immáron hatodik alkalommal rendezték meg 22 állami erdőgazdaság vezetői, valamint jogi képviselőik részvételével a „Jogi Konferenciát", mely ismét színvonalas szakmai fórumnak biztosított keretet.Tovább >>>
Hatalmas és nagyon értékes isztriai szarvasgombát (Tuber magnatum) találtak Baranya megye egy meg nem nevezett erdejében. A rekorder gombára a NEFAG Zrt. gombásza akadt rá, a szarvasgombát Mágnás Bélának nevezték el.Tovább >>>
A Földművelésügyi Minisztérium az utóbbi időben több forrásból is értesült arról, hogy gazdasági társaságok, illetve egyéni vállalkozók által működtetett internetes weboldalakon tulajdoni lap másolatok, illetve térképmásolatok értékesítése folyik. Tovább >>>