Keresési találatok erre a cimkére: klímaváltozás

Szombaton a Göbös-majorban lesz a STIHL regionális fakitermelő bajnokság utolsó fordulója

Szeptember 3-án, szombaton végre összeáll a STIHL Országos Fakitermelő Bajnokság döntőjének teljes mezőnye, hiszen az utolsó regionális favágó verseny is lezajlik. Az ötödik, észak-dunántúli fordulót a Kisalföldi Erdőgazdaság Zrt. szervezi a Győrhöz közeli Göbös-majorban, amely a Győr-Moson-Sopron Megyei Vadásznapnak is helyet ad.Tovább >>>

Állami erdőgazdaságok és kutatóintézetek is kaptak pénz növényi génmegőrzésre

Az Egererdő Zrt., a Mecsekerdő Zrt. és a Szombathelyi Erdészeti Zrt. is nyertes pályázatot nyújtott be állami génmegőrzési feladatok ellátásához, de pénzt kapott többek között a Nyugat-magyarországi Egyetem, a Szent István Egyetem  és a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ is. A Földművelésügyi Minisztérium honlapján megjelent listából kiderül, hogy mekkora összeggel milyen célokat valósítanak majd meg a pályázók. Az FM végül 81 millió forintot osztott szét a mezőgazdasági, kertészeti és erdészeti termelés biológiai alapjainak megőrzése, fenntartása, illetve fejlesztése.Tovább >>>

Újabb videók egy aggteleki farkasról - A WWF szerint a szarvasbőgés miatt veszélybe kerülhetnek a hazai egyedek (+Videók)

Fiatal farkast kapott lencsevégre a WWF által adományozott kameracsapda az Aggteleki Nemzeti Park területén. Az állat megfigyelése nyomán kulcsfontosságú információkhoz jutott a Magyarország területén élő farkasokat érintő kutatás. A nagyragadozók a közelgő szarvasbőgés miatt most újra veszélybe kerülhetnek. A WWF a napokban újabb kameracsapdákat bocsát a nemzeti park rendelkezésére a további kutatások segítése és az állatok védelme érdekében.Tovább >>>

Erdő, biodiverzitás és talaj - Szeptemberi és októberi NAIK ERTI Szemináriumok élőben és weben

A NAIK ERTI az ősz folyamán is folytatja a korábban megkezdett szemináriumait. Szeptemberben "Erdő és biodiverzitás", októberben pedig "Erdő és talaj" témákban hallgathatunk előadásokat többek között az Erdészeti Tudományos Intézet, a Nyugat-magyarországi Egyetem, a Szent István Egyetem és az MTA szakembereitől. A sárvári rendezvények célja, hogy segítsék a szakmai érdeklődőket a témakörben való tájékozódásban, és bemutassanak néhány eredményt az elmúlt időszak kutatásaihoz kapcsolódva.Tovább >>>

Tarolt az Északerdő a bükkzsérci fakitermelő versenyen (+KÉPEK)

Öt csapattal indult az Északerdő Zrt. a bükkzsérci STIHL regionális fakitermelő versenyen, augusztus 27-én, ahol az állami erdőgazdaság két gárdája is dobogóra állhatott, egy további pedig hatodik lett, így indulási jogot szerzett az országos döntőre. Az Egererdő Zrt. csapata második helyen zárt a favágó versenyen.Tovább >>>

Nagy volt az érdeklődés a magyar kiállítók iránt a szlovéniai AGRA vásáron - az állami erdőgazdaságok is ott voltak

Nagy volt az érdeklődés a magyar kiállítók iránt a szlovéniai AGRA nemzetközi mezőgazdasági és élelmiszeripari kiállításon és vásáron - mondta Nagy István, a Földművelésügyi Minisztérium parlamenti államtitkára az MTI-nek, miután részt vett kedden a rendezvény keretében megrendezett Magyar Napon.Tovább >>>

Erdészek szereztek életre szóló erdei élményeket az autista gyerekeknek

Megható és figyelemre méltó történet része lett az Ipoly Erdő Zrt. és a Pilisi Parkerdő Zrt., valamint a két állami erdőgazdaság néhány munkatársa. Egy szülő felhívására ugyanis olyan élménnyel gazdagítottak egy autista és egy PDD-NOS-sal élő gyermeket, Leventét és Zalánt, amelyre minden bizonnyal örökre emlékezni fognak.Tovább >>>

Magyar Idők: Vitatja az erdészetekről szóló Kehi-jelentést az agrártárca

Szakmaiatlan és elfogult megállapítások szerepelnek az állami erdőgazdaságok egykori működésével kapcsolatban a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal által készített jelentéstervezetben – olvasható abban a levélben, amelyet a Földművelésügyi Minisztérium a hivatal vezetőjének címzett. A lapunk birtokába jutott információk szerint a tárca szakértői jelezték: ha a Kehi „észszerű vizsgálata” után megszületett végleges jelentésből kiderül, hogy a társaságok működése évekkel ezelőtt jogszabályba ütközött, akkor a minisztérium megteszi a szükséges lépéseket.Tovább >>>

Összefog a STIHL és a LOGOSOL - Fűrésztelepek hobbi és profi felhasználóknak is

Lassan egy év is eltelt, hogy a svédországi LOGOSOL magyar képviselete bemutatkozott az innoLignum Sopron erdészeti és faipari kiállításon. A LOGOSOL Magyarország azóta folyamatosan fogadja a vásárlók megrendeléseit, ott volt az idei Construma kiállításon, a közelmúltban pedig megegyezett az Andreas STIHL Kereskedelmi Kft.-vel, hogy hosszú távon is együtt működnek.Tovább >>>

Magyarország lesz a díszvendég a szlovéniai AGRA mezőgazdasági vásáron - Az állami erdőgazdaságok is bemutatkoznak

Magyarország lesz a díszvendég az idei szlovéniai 54. AGRA Nemzetközi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Vásáron Gornja Radgonán, amit augusztus 20-25. között rendeznek meg - jelentették be a szlovén szervezők csütörtökön Budapesten a Földművelésügyi Minisztériumban (FM).Tovább >>>

Hamarosan megjelenik a körzeti erdőtervekhez szükséges rendelet

Hamarosan megjelenik a körzeti erdőtervekhez szükséges rendelet, miután lezárul az érintett erdők felmérése - közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM) az MTI érdeklődésére. Tovább >>>

A Földművelésügyi Minisztérium azonnali KEHI egyeztetést kezdeményez a hivatal által vizsgált erdészetek ügyében

A Földművelésügyi Minisztérium (FM) azonnali egyeztetést kezdeményez  a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI) vezetésével a  Népszabadság online felületén napvilágot látott erdészeteket érintő KEHI jelentés tervezetével kapcsolatosan. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter a jövő hét folyamán mindenképpen személyesen egyeztetni kíván az ügyben. Az erdészetek munkája nélkülözhetetlen, az erdészetekben dolgozó szakemberek a jövő generációja szempontjából igen fontos tevékenységet végeznek. Tovább >>>

Egyedülálló új pálya nyílt meg a kisvasutazás szerelmesei előtt

Magyarország vadregényes hegyvidéki erdei vasútját építette újjá a Börzsönyben az Ipoly Erdő Zrt. A korábbi két szakaszt összekötő Márianosztra és Nagyirtáspuszta közötti pálya kiépítésével teljes kisvasúti vonalon, összehangolt menetrenddel jár a kisvasút immár Szobtól Nagybörzsönyig.Tovább >>>

Háromoldalú természetvédelmi együttműködési megállapodás a Pilisben

A Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság, Pilisszentiván Község Önkormányzata és a Pilisi Parkerdő Zrt. az Európa Diplomás Szénás-hegycsoport területén közösen elvégzendő természetvédelmi feladatok ellátására vonatkozó együttműködési megállapodást írt alá július 20-án. Az egyik legrégebbi hazai természetvédelmi területen Pilisszentiván Önkormányzatának csatlakozásával modellértékű szakmai együttműködés indulhat el.Tovább >>>

<< < 47.933333333333. / 79. oldal > >>