Zéno napja
"Azt gondolom, hogy a 2016. esztendőt is megelégedéssel nyugtázhatjuk". Ezt a SEFAG Zrt. vezérigazgatója, Barkóczi István, az állami erdőgazdaság negyed évente megjelenő társasági és közéleti lapjában írta. Az Erdőkerülő újságban olvasható évértékelőjében a vezérigazgató köszönetet mondott minden munkavállalójuknak.Tovább >>>
Az utóbbi napokban megjelent sajtóhírekre reagálva a Földművelésügyi Minisztérium ismét leszögezi: a szaktárca még nem kapta meg a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal végleges ellenőrzési jelentését. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter a jelentéstervezetre több észrevételt tett, amelyekre még szintén nem érkezett válasz.Tovább >>>
Egy állami erdészetnél költségvetési csalás gyanúja miatt nyomozást rendelt el a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Észak-magyarországi Bűnügyi Igazgatósága – derült ki a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) lapunknak adott válaszából.Tovább >>>
Szakmaiatlan és elfogult megállapítások szerepelnek az állami erdőgazdaságok egykori működésével kapcsolatban a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal által készített jelentéstervezetben – olvasható abban a levélben, amelyet a Földművelésügyi Minisztérium a hivatal vezetőjének címzett. A lapunk birtokába jutott információk szerint a tárca szakértői jelezték: ha a Kehi „észszerű vizsgálata” után megszületett végleges jelentésből kiderül, hogy a társaságok működése évekkel ezelőtt jogszabályba ütközött, akkor a minisztérium megteszi a szükséges lépéseket.Tovább >>>