Zéno napja
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által a fa építőanyagok magyarországi piacán lefolytatott gyorsított ágazati vizsgálat tapasztalatai szerint a fenyőfából készült építőanyagok 2021 során tapasztalt, jelentős mértékű áremelkedése mögött elsősorban világgazdasági folyamatok állnak, amelyeknek nagymértékben ki van téve hazánk, hiszen a fa építőanyagok döntő többsége importból származik - olvasható a GVH napokban közzétett jelentésében, amiben a faipari ágazat kapcsán tettek fontos megállapításokat.Tovább >>>
A Gazdasági Versenyhivatal október 19-én indított gyorsított ágazati vizsgálatot a fa építőanyagok hazai piaci folyamatainak feltárása érdekében, és négy javaslatot fogalmazott meg a jogalkotó és a kormány felé, melyre nyolc napjuk van reagálni az érintetteknek.Tovább >>>
A Bloomberg arról ír, hogy noha az év mostani szakasza normál esetben a faipar csendesebb időszaka lenne, a jelek szerint idén ez nem így lesz, és az árak ismét emelkednek. A chicagói árutőzsdén augusztus közepe óta a fa több mint kétharmadával drágult, és az így elért szint a koronavírus-járvány előtti öt év átlagának több mint a duplája.Tovább >>>
Gyorsított ágazati vizsgálatot indított a fa építőanyagok hazai piacán is a Gazdasági Versenyhivatal (GVH), hogy feltárhassa a drasztikus építőipari drágulás mögött húzódó piaci folyamatokat, ugyanis számos jelzés érkezett a versenyhivatalhoz a faanyagok árának az egész országban érezhető, nagymértékű emelkedéséről, illetve készlethiányairól - közölte a hivatal hétfőn az MTI-vel.Tovább >>>
Bajban vannak az erdélyi fa- és bútoripari cégek, nagyon megdrágult ugyanis a nyersanyag az elmúlt időszakban. „A drágulás mértéke eltérő, attól függően, hogy rönkfáról, lábon álló fáról, deszkáról, PAL-lemezről vagy más alapanyagról van szó, de átlagban 50 és 100 százalék között mozog” – nyilatkozta a Maszolnak Barabás Csaba, a gyergyói vállalkozókat tömörítő Arbor elnöke. Ezt megerősíti a Horváth&Partners nemzetközi menedzsment tanácsadó cég közelmúltban készült tanulmánya, mely szerint a fa ára megkétszereződött az utóbbi 12 hónapban.Tovább >>>
Amerika óriási étvágya, a pandémia és néhány állami intézkedés megtette a hatását, és egyelőre semmi nem utal trendfordulóra - írja az octogon.hu. Tovább >>>
Az építési fa ára már akkorát korrigált vissza, hogy ezzel el is veszítette az idei évben elért nyereséget - közölte honlapján az Agrofórum. Az ok a csökkenő keresletben és növekvő kínálatban keresendő.Tovább >>>
A 40 éves Bükki Nemzeti Park történetében eddig nem tapasztalt természeti katasztrófa történt 2017. áprilisában a Bükkben. Az április 19-én lehullott óriási mennyiségű hó nemcsak az itt élő embereket érte váratlanul, hanem a hegység már tavaszi lombba borult erdeit is. A Mátrában a hirtelen jött áprilisi havazás ennél kisebb károkat okozott, ám a Mátra gerincén Sirok térségében május 3-án, a kora esti órákban pusztító tornádó helyenként mintegy 200 méter szélességben, több száz méter hosszúságban tört a bükkösökben. A Bükki Nemzeti Park beszámolója a két természeti katasztrófáról.Tovább >>>
Minden vadász alapvető erkölcsi és törvényi kötelezettsége, hogy a vadászat során véletlenül megsebzett és meg nem talált nagyvadat szakszerű módon, az eredményességet befolyásoló tényezőket figyelembe véve a lehető legrövidebb időn belül képzett kutyavezető és képzett kutya segítségével kerestesse, a szenvedéstől a vadat mielőbb megváltsa.Tovább >>>
Egyre jobban közeledik a világ legnagyobb mezőgazdasági kiállítása, a 2013-as hannoveri Agrotechnica, ahol az erdőgazdálkodás gépei is szép számmal lesznek bemutatva. A 26-os csarnok H21-es standján a Westtech új erdészeti döntőfejét tekinthetik meg az érdeklődők.Tovább >>>
Az elmúlt két napban tomboló viharos szél jelentős kárt okozott a szombathelyi Kámoni Arborétumban, több tucatnyi fát kidöntött vagy eltört, ezért március 19-ig átmenetileg szünetel a látogatás - közölte az arborétumot fenntartó Erdészeti Tudományos Intézet munkatársa csütörtökön az MTI-vel.Tovább >>>