Rudolf napja
Vadgazdálkodás szempontjából a megyei adatok alapján elsősorban a szaporulatban keletkeztek veszteségek. A vadelhullás miatt keletkezett kár bérvadászati árjegyzék alapján vadhúsértékkel növelve 75 millió forint.Tovább >>>
Az idei évben is nagy sikerrel zárult a Keszegen megrendezett Favágó verseny. A felnőtteken kívül a gyerekek és a hölgyek is kipróbálhatták erejüket, ügyességüket a számos verseny közepette.Tovább >>>
Az erdőgazdaság tájékoztatása szerint egyelőre 8 kilométeres szakaszon, Pörböly és Malomtelelő állomás között járnak majd szerelvények. Tovább >>>
Ismét megrendezik Keszegen az előző évekhez hasonlóan nagy érdeklődésre számot tartó favágó versenyt.Tovább >>>
Mintegy félmilliárd forintra becsülhető az a kár, amelyet a júniusi dunai árvíz okozott a gemenci erdőben - közölte a Gemenc Zrt. pénteken az MTI-vel.Tovább >>>
Az állami tulajdonú Gemenc Zrt. harminchét és félezer hektáron lát el vagyongazdálkodási feladatokat, amelybe beletartozik az erdőgazdálkodás, a vadgazdálkodás, a természeti értékek bemutatása.Tovább >>>
A Ponsse egy látványos videóban vezeti végig a nézőket a finnországi Vieremä-ban található gyár területén. A valamivel több mint másfél perces kisfilmben végigjárjuk a gyártósorokat, és végül kifut a legyártott Ponsse forwarder. Tovább >>>
Az Országgyűlés június 11-én a gyalogos turistákkal azonos szabályokat terjesztette ki az erdőben lovaglókra és kerékpározókra. Tovább >>>
A szervezett árvízi védekezésnek köszönhetően a Gemenci-erdő állatállományának jelentős része megmenekült a vadmentő dombokon és a szárazon maradt területeken - tájékoztatta szerdán közleményben a területet kezelő Gemenc Zrt. stratégiai igazgatója az MTI-t.Tovább >>>
Jövő hét hétfőig jelenthetik be a júniusi dunai árvíz során kárt szenvedett gazdálkodók a mezőgazdasági károkat - hívja fel az érintettek figyelmét a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK).Tovább >>>
Levonulóban az ár, barnul az erdő – az árvíz ráckevei erdőkben végzett pusztítását mutatta be a Hajnal-táj egyik keddi riportja. Tovább >>>
H. Szabó Sándor lélegzetelállító képeket készített a víz alatt lévő Gemenci erdőről. A teol.hu ebből állított össze galériát.Tovább >>>
A Duna áradása miatt ezer hektár erdő áll víz alatt a Pilisi Parkerdő Zrt. Ráckevei Erdészetének területén, a legkritikusabb a fiatal erdősítések sorsa – közölte az MTI-vel a társaság szóvivője hétfőn.Tovább >>>
A KAEG Zrt., a Pilisi Parkerdő Zrt. és a Gemenc Zrt. állami erdőgazdaságok is részt vesznek a munkálatokban.Tovább >>>
Az új mezőgazdasági kockázatkezelési rendszer I. pillére keretében (államilag támogatott kárenyhítés) a jégesőkár, felhőszakadáskár, a viharkár és az árvízkár esetében egyaránt igénybe vehető kárenyhítő juttatás.Tovább >>>