Zéno napja
Kihirdették az ENSZ Környezetvédelmi Programja által támogatott és a brit székhelyű Egyetemek és Főiskolák Környezetvédelmi Szövetsége által 2004 óta gondozott Nemzetközi Zöld Talár Díj idei győzteseit. Tovább >>>
A rangos elismeréssel a 95 éves tudós elkötelezettségét díjazták, amellyel történeteit meséli a természeti világról és a klímaváltozásról. A díjat megköszönve Attenborough ismételten hangsúlyozta, hogy azonnal cselekedni kell a természet és a bolygó védelmében. Tovább >>>
Kiemelt figyelmet fordított tavaly a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) az Európai Unión kívüli országokból fát, faterméket importáló piaci szereplők vizsgálatára. Az EUTR ellenőrzések komoly problémákat fedtek fel: a vizsgálat alá vont importőrök több mint fele az alapvetően megkövetelt DDS-rendszert* sem dolgozta ki, további jelentős részük pedig hibásan teljesítette ezt a kötelezettségét. A hatóság 15 esetben e hiányosságok pótlására kötelezte az érintetteket, a 6 legsúlyosabb szabálysértőt pedig eltiltotta a kereskedelmi tevékenység gyakorlásától. 2021-ben a kiszabott bírság meghaladta az 5 millió forintot. Tovább >>>
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által a fa építőanyagok magyarországi piacán lefolytatott gyorsított ágazati vizsgálat tapasztalatai szerint a fenyőfából készült építőanyagok 2021 során tapasztalt, jelentős mértékű áremelkedése mögött elsősorban világgazdasági folyamatok állnak, amelyeknek nagymértékben ki van téve hazánk, hiszen a fa építőanyagok döntő többsége importból származik - olvasható a GVH napokban közzétett jelentésében, amiben a faipari ágazat kapcsán tettek fontos megállapításokat.Tovább >>>
A világ egik legnagyobb mezőgazdasági rendezvényét, a hannoveri Agritechnica kiállítást sem kíméli a pandémia. A koronavírus-járvány miatt a 2021 őszéről 2022 februárra eltolt expó nem lesz teljes, hiszen több nagy gyártó is bejelentette távolmaradását. Február 27. és március 5. között biztosan nem mutatja be termékeit a John Deere és a JCB, bár tény, hogy ettől még érdemes lesz kilátogatni Németországba - már ha a Covid és a jogszabályok ezt engedik.Tovább >>>
Az ENSZ Környezetvédelmi Programja (UNEP) többek között olyan feladatok lát el, mint a környezet állapotának figyelése, az arról szóló adatok beszerzése és terjesztése, a nemzetközi környezetvédelmi együttműködés előmozdítása és az esetleges környezeti katasztrófák kezelése. Tovább >>>
A szárazföldek és a vizek felszínének 30 százalékát kellene védelembe venni 2030-ig az ENSZ hétfőn ismertetett javaslattervezete szerint.Tovább >>>
Az Erdőtérkép megjeleníthető rétegei között, új réteg kapott helyet, amely az erdőtervezési körzetek erdősültségi arányát mutatja be!Tovább >>>
Az emberiség jelentősen hozzájárul a klímaváltozáshoz, ez azonban reményt is ad arra, hogy a megfelelő változtatásokkal elejét vehetjük a katasztrófának – olvasható ki ENSZ Éghajlatváltozási Kormányközi Testületének (IPCC) Genfben közzétett jelentéséből, amelyet 52 ország több mint száz kutatója állított össze.Tovább >>>
Az Erdő-Mező már korábban beszámolt arról, hogy csütörtök reggel osztrák erdészek és fakitermelő vállalkozók szerveztek látványos akciót Ausztria és Csehország határára. Az erdőben dolgozók a nagyarányú faimport ellen tüntettek, ami szerintük veszélybe sorolja az ágazatban dolgozók jövőjét.Tovább >>>
Február 6. és 10. között a HUNGEXPO Budapesti Vásárközpont adott otthont a Kárpát-medence egyik legjelentősebb vadászati rendezvényének. A 26. FeHoVa kiállítói közül idén sem hiányozhatott a KITE Zrt. A nádudvari vállalat környezetápolási üzletága a vadászokat és az erdészeti vállalkozókat egyaránt várta standján.Tovább >>>
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) tájékoztatja az érdeklődőket, hogy megváltozott az Interaktív Erdőtérkép elérési útvonala. Az új felület a jövőben https protokollt, illetve számos új funkciót alkalmaz, így még inkább felhasználóbarát módon működik a továbbiakban.Tovább >>>
2018. január 28-án, vasárnap délelőtt tíz órakor több mint száz fős tömeg gyűlt össze a székelyföldi Erdőfüle északi kijárata, a Vashámor előtt. Mindannyian Román Richárd, a Bardoci Vadászcsoport vadőre, és az Erdőfülei Közbirtokosság által szervezett Farsangi Vadetetésre érkeztek.Tovább >>>
Kolumbán Imre és Nagy Ernő a Kovászna megyei Nagybaconban foglalkozik erdészeti csemetetermeléssel. Éppen 10 éve annak, hogy erdészként mellékállásban fogtak neki a saját vállalkozás felépítésének, azóta már 13 hektáron 13 fafajjal foglalkoznak. Kolumbán Imre székelyföldi erdésszel és csemetetermelővel az egyik kertjükben beszélgettem a helyi kihívásokról, a piaci helyzetről, és arról, hogy milyen is Erdélyben erdészeti szaporítóanyaggal foglalkozni. A cikk az Erdő-Mező Magazin erdészeti csemetés különszámában jelent meg.Tovább >>>
A POSCH immár 70 éve fejleszti a nehéz munkát egyszerűsítő gépekeit. Olyan szabadalmaztatott és egyedülálló megoldásokkal, amelyek sehol máshol nem találhatók meg. Győződjön meg róla személyesen: a POSCH gépeit a nagyobb teljesítményről, a nagyobb sebességről és a nagyobb kényelemről ismeri fel. A Multi és a Vario hasítórendszernek köszönhetően a POSCH gépek igazi hosszútávfutók, rendkívüli órateljesítménnyel és optimális hasábminőséget produkálva. Az idei év újdonsága a Spaltfix S-375 turbo és a Spaltfix S-410 Multi daraboló-hasítógépek.Tovább >>>