Zéno napja
2018. szeptember 14-én a Szechenyi2020 honlapon megjelent tájékoztatás szerint módosult az „Erdő-környezetvédelmi kifizetések” elnevezésű (VP4-15.1.1-17. kódszámú) felhívás. Az alábbiakban összefoglaljuk a módosítás tartalmi részleteit.Tovább >>>
Az 1866-ban alapított Országos Erdészeti Egyesület Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Helyi Csoport tagjai Nyíregyházán rendezték meg a tisztújító ülést. Ezen megerősítették elnöki tisztségében Szalacsi Árpádot, a Nyírerdő Zrt. vezérigazgatóját. A Helyi Csoport titkára Pák Attila, a Fehérgyarmati Erdészet műszaki vezetője lett. Egyesületi küldöttnek Pák Attilát, és Szokolovszki Gézát, a Nyíregyházi Erdészet erdőgondnokát választották. Tovább >>>
Minden eddiginél több csapat mutathatta meg tudását a szeptember 8-án megrendezett favágó versenyen, hiszen hazánk 40 legjobb csapata vehetett részt a STIHL Országos Fakitermelő Bajnokság döntőjén. Az összecsapásnak idén a Bábolnai Nemzetközi Gazdanapok adott otthont, aminek köszönhetően szép számú közönség kísérte végig a rangos megmérettetést.Tovább >>>
A projekt célja, hogy a Botanikus Kert megújításával hozzájáruljon a térség turisztikai potenciáljának fejlesztéséhez, szolgálja a helyi lakosság, a turisták és az egyetemi polgárság érdekeit. Új, modern, interaktív eszközökkel kívánja elérni azt, hogy megfelelő színhely legyen az erdei pedagógiának, a tanösvények látogatóinak, és egyfajta „természetes tornateremként” szolgáljon a kocogók, a sportolók számára. Tovább >>>
Erdészeti daruval szerelt Zetor traktort, rakoncás és platós tehergépkocsikat, Valmet 840 forwardert, több munkagépet és erdészeti ültetőgépet értékesít nyilvános árajánlatkérési eljárás keretén belül a Szombathelyi Erdészeti Zrt. Tovább >>>
Módosult a Széchenyi 2020 keretében megjelent „Natura 2000 erdőterületeknek nyújtott kompenzációs kifizetések” című (VP4-12.2.1-16 kódszámú) felhívás dokumentációja.Tovább >>>
Éhes európai jávorszarvasok okoznak rekord méretű károkat Svédország északabbi erdőségeiben, mely csak súlyosbítja az amúgy is szenvedő fakitermelés eddigi nehézségeit - olvasható a Magyar Mezőgazdaság honlapján. Korábban a szokatlanul meleg időjárás és az erdőtüzek nehezítették az ágazat munkáját.Tovább >>>
Facsemeték beszerzésének támogatásával segíti a görögországi tűzvész utáni helyreállítást a magyar kormány - jelentette be Soltész Miklós, a Miniszterelnökség államtitkára pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján.
Kinevezték a Soproni Egyetem új kancellárját - Skala János, a GYSEV Cégcsoport stratégiai igazgatója 2018. augusztus elsejétől tölti be az egyetem működtetéséért felelős vezetői tisztséget. A Magyar Közlönyben megjelent miniszterelnöki határozat szerint az új kancellár 2021 júliusáig látja el feladatát.Tovább >>>
Az Országos Erdészeti Egyesület elnöksége 2018. március 9-i ülésén megnevezte az Országos Választási Bizottság tagjait és meghirdette a 2018. évi egyesületi választások időpontját. Ezek szerint az országos tisztségviselők személyéről döntő tisztújító küldöttgyűlés időpontja: 2018. november 28., szerda, 10 óra.Tovább >>>
"Az Országos Erdészeti Egyesület szervezésében az erdők mai és jövőbeni kihívásairól egyeztettünk az erdőgazdaságok vezetőivel. S megcsodálhattam a könyvtár értékes darabjait is!" - olvasható Nagy István agrárminiszter hivatalos Facebook oldalán, ahol a találkozóról fotókat is megosztott. A könyvtár ritkaságait Zambó Péter OEE elnök és Jámbor László TAEG Zrt. vezérigazgató társaságában Sárvári János, a könyvtár őre mutatta be az új miniszternek.Tovább >>>
A közadakozásnak is köszönhetően megjelent a Gyökerek és lombok 11. kötete. Tizennégy izgalmas erdész életutat olvashatunk a lapjait forgatva.Tovább >>>
Van olyan ember, aki el tudná képzelni az életét fák nélkül? Lehet hogy van, de az biztos, hogy rádöbbenne arra, nem tud élni nélkülük. Ha csak egy egyszerű hétköznapra próbálunk visszaemlékezni, fel sem tűnik mennyi fa mellett mentünk el. Alig tudjuk felidézni, annyira megszoktuk, hogy ott állnak magányosan a réten, szépen sorban az út mellett, vagy sok ezren erdőt alkotva.Tovább >>>
A Magán Erdőtulajdonosok és Gazdálkodók Országos Szövetsége (MEGOSZ), az Országos Erdészeti Egyesület (OEE), a Pilisi Parkerdő Zrt., az Európa Média Nonprofit Kft., a Bükki, Duna-Ipoly és Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság partnerként, a WWF Magyarország technikai koordinációja mellett a sikeres LIFEinFORESTS projekt elemeként a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság gondozásában elkészült az online erdőtervezési döntéstámogatási alkalmazás, az LIFEinFORESTS Erdőtervezési Eszköztár.Tovább >>>