Zéno napja
A 6x6 Trans Kft. külterületi, lábon állófenyő erdőt vásárol (földtulajdon nélkül) aktuális piaci árakon Zala, Vas és Somogy megyében!Tovább >>>
A Magyar Mikológiai Társaság 2018-ban is megnevezte a következő év gombáját. A döntőbe bejutott három faj közül a nyertest internetes szavazással választották meg az érdeklődők, és már október 12-én, az Országos Gombakiállításon kihirdették. Ennek eredményeként 2019 Év Gombája a bronzos vargánya (Boletus aereus, ami a tölggyel és a bükkel alkot gyökérkapcsolatot.Tovább >>>
A Valkon Kft. és a Magán Erdőtulajdonosok és Gazdálkodók Országos Szövetsége (MEGOSZ) három helyszínen tart erdészeti gépbemutatót és találkozót. Május 15-én Balatonfenyvesen, május 16-án Ladánybenén, május 17-én pedig Napkoron várják az érdeklődőket. A rendezvényeken bemutatják többek között a Valtra erdészeti traktorokat, de Kesla, Kramer, NHS és Seppi m. erdészeti gépeket is meg lehet tekinteni munka közben.Tovább >>>
A MEGOSZ 2016-ban "Zöld erdőben jártam - Környezeti nevelés a magyar magánerdőkben" címmel rendezvénysorozatot indít a Földművelésügyi Minisztérium támogatásával. Ennek első, nyitó rendezvénye Napkoron, június 8-án lesz, amire a szakmai szervezet minden magánerdőst, családtagjaikat, kicsiket és nagyokat egyaránt vár.Tovább >>>
Vadmentő állomást épít a REX Alapítvány az újpesti Farkaserdő melletti Állatszigeten, ahol olyan sebesült nagyvadakat is be tudnak fogadni, mint az őz, a szarvas és a vaddisznó.Tovább >>>
Nem enyhítette, hanem erősíthette a felmelegedést az erdőtelepítés Európában, mivel az őshonos fák helyét nagy területen vették át a sötétzöld fenyőerdők – állapította meg egy új tanulmány.Tovább >>>
Ünnepélyes keretek között vették át minősítő okleveleiket az Erdészeti Erdei Iskolák március 21-én, az Erdők Nemzetközi Napján a Budakeszi Vadasparkban. A rendezvényen Ugron Ákos Gábor állami földekért felelős helyettes államtitkár mondott köszöntő beszédet és adta át az okleveleket az Erdészeti Erdei Iskolák képviselőinek.Tovább >>>
Idén is magán-erdőgazdálkodó kapta meg a MEGOSZ kitüntetését. A Rimler Pál díjat 2014-ben Támba Miklós, a Napkori Erdőgazdák Zrt. igazgatósági elnöke vehette át. A szakemberrel az Erdő-Mező beszélgetett a vállalkozásról, az új erdőtörvényről, erdőtelepítésről és a Nyírség aranyáról, az akácról.Tovább >>>
Mintegy 100 hektáron lángol a borókás, valamint a fenyves erdő koronaégéssel Tatárszentgyörgy közelében. A tűz 5-ös, kiemelt riasztási fokozatú, lakott terület nincs veszélyben.Tovább >>>
Kivágott fenyőerdő vágási hulladéka kapott lángra Ócsa mellett, a tüzet a Pest megyei és a főváros tűzoltók oltották - értesült a HavariaPress.Tovább >>>
A mezőgazdasági termelői árak tavaly decemberben 18,1 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi szintet, az év egészében 15,4 százalékkal nőttek, míg a mezőgazdasági termelés ráfordítási árszintje ennél kisebb mértékben, átlagosan 6,8 százalékkal emelkedett - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.Tovább >>>