Zéno napja
A Gyulaj Zrt. külsős vadásztársaságok, hivatásos vadászok, titkársági és elnökségi tagok és egyéb érdeklődők számára is nyitott vadászati tematikájú továbbképzési napot hirdet, melynek dátuma és helyszíne: Tovább >>>
2021. február 15-től Dr. Sándor Gyula erdőmérnök veszi át a Sopron környéki erdőket kezelő TAEG Tanulmányi Erdőgazdaság Zrt. vezetését. A társaság a Soproni Egyetem modellváltásának keretében januártól került a Soproni Egyetemért Alapítvány tulajdonába azzal a céllal, hogy megfelelő gyakorlati lehetőséget biztosítson a természeti erőforrások fenntartható kezelésének oktatását középpontba állító intézmény hallgatói számára.Tovább >>>
Március 13-án, hétfőn rendezték meg a svájci támogatással létrejött, „Kárpáti erdeink kutatása” nevet viselő természetvédelmi célú projekt zárórendezvényét Visegrádon. A Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság, az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság, a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság, az ELTE Biológiai Intézete, a Bükki Emlőstani Kutatócsoport Egyesület és a WWF Magyarország közös munkájaként olyan gyakorlati szempontból is fontos eredmények születtek, amelyek mind a természetvédelmi kezelések, mind az erdőgazdálkodás során felhasználhatók - különösképpen a Natura 2000 területeken. Tovább >>>
A Tolna Megyei Értéktár Bizottság 2016. június 17-i ülésén úgy határozott, hogy a Tolna Megyei Értékek Napja alkalmából kiemelt megyei értéknek, azaz TOLNAIKUMNAK minősíti a Gyulaji dámszarvast. A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlése 2016. augusztus 26-án adja majd át az ezt tanúsító oklevelet.Tovább >>>
November 5-én csütörtökön tartja a Gyulaj Zrt. idei dámtrófea szemléjét az Óbiródi Vadászházaknál. A rendezvényen lesz vadászkürt koncert és lovassolymász bemutató is.Tovább >>>
Felkerült a Kiemelkedő Nemzeti Értékek Listájára a gyulaji dám - tudatta közleményben az Erdő-Mező Online erdészeti portállal a Gyulaj Zrt. A világhírű magyar vad az Agrár- és élelmiszergazdaság kategóriában olyan nemzeti kincseink mellett kapott helyet, mint a magyar akác, az akácméz, a gönci barack, a szentesi paprika, a magyar szürke szarvasmarha és több pálinka valamint bor.Tovább >>>
85 éve, 1930. április 21-én született dr. Tóth Károly erdőmérnök, a Kiskunsági Nemzeti Park alapító igazgatója. Középiskolai tanulmányainak befejezése után 1949-ben felvételt nyert az Agrártudományi Egyetemre, ahol azonban nem sok időt töltött, mert hamarosan állami ösztöndíjjal kikerült Romániába.Tovább >>>
2014. október 21. napja piros betűvel kerül be a magyar elöltöltős vadászat képzeletbeli naplójába.Tovább >>>
"Ki gondolná erről a képről, hogy ez az idei szezonunk legnehezebb bikája?!" - Ezzel a kérdéssel osztotta meg Facebook oldalán az alábbi fotót a Gyulaj Hunting Hungary. Tovább >>>
A faipari üzem az utóbbi időben kevesebb megrendelést kapott és tulajdonost is váltott. Most azonban folyamatosak a megrendelések, így a jövőben újabb dolgozókat is felvennének.Tovább >>>