Zéno napja
Minden eddiginél jelentősebb programokkal folytatja az erdő- és faültetéseket az Agrárminisztérium (AM), és mindenki számára lehetővé teszi a részvételt Magyarország zöldítésében – közölte a tárcavezető Budapesten, a minisztérium csütörtöki sajtórendezvényén.Tovább >>>
Idén májusban harmadik alkalommal rendezte meg a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara terepi bemutatóját és konferenciáját Mezőfalván. Május 24-én az előadásokat követően az Erdősor nevet viselő erdészeti szekció programja egy magán-erdőgazdálkodói terepi bemutatóval zárult. A szakmai délután során Csuti Elemér által telepített állományokat lehetett megtekinteni, amelynek helyszínéül a Mezőfalva 49 erdőtag szolgált.Tovább >>>
Fel kell készíteni a lakosságot a globális felmelegedés hatásaira, el kell nekik mondani őszintén, hogy ezt az életmódot, életformát változatlanul fenntartani nem lehet büntetlenül – nyilatkozta a Pesti Srácoknak adott interjújában Nagy István, aki hozzátette, “a civil szféra egyik legfontosabb szerepét abban látom, hogy segítsenek mindezt megértetni az emberekkel“. Az agrárminiszter véleménye szerint téves út, ha egy civil szervezet úgy próbál meg politikát csinálni, ha üti az aktuális kormányt, hogy hozza meg a népszerűtlen intézkedést, majd a kormány ebbe belebukik, mert az emberek nincsenek felkészítve arra, hogy “ha sikerrel akarunk fellépni az éghajlatváltozás ellen, akkor mindenkinek áldozatot kell hoznia“.Tovább >>>
Az Agrárminisztérium, a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ Erdészeti Tudományos Intézete és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara kérdőíves felmérést végez a gazdálkodók körében az erdőtelepítési és fásítási szándékaik, valamint szempontjaik megismerése céljából.Tovább >>>
Az agrárerdészeti rendszerek, fásítások számos előnyük ellenére még kevésbé elterjedtek hazánkban. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara a helyzet megváltoztatása érdekében kiadványt jelentetett meg és országos előadássorozatot indított a témában. Ennek első állomásán, Sárváron bemutatták az egységes vadkárfelmérési útmutató tervezetét is, amely várhatóan valamennyi fél számára elfogadható módszertani hátteret ad majd a vadkárt érintő kérdésekre.Tovább >>>
A XXII. Erdők Hete alkalmából ismeretterjesztő filmben mutatja be az elmúlt száz év erdőtelepítéseinek történetét az Országos Erdészeti Egyesület. Az interneten szabadon megtekinthető alkotás végigjárja az ország fásításának legfontosabb állomásait, az alföldi területektől kezdve, a hullámtereken át, az egykori kopárokig.Tovább >>>
Gondot okoz, hogy hova kerüljön munka után a motorfűrész vagy a fűkasza? Praktikus ötletekre lenne szüksége a szerszámok tárolására? Most mutatunk néhány házilag elkészíthető praktikus ötletet, aminek segítségével rendet tarthatunk a műhelyben, miközben a gépeinket, szerszámainkat is óvjuk. Így is tárolhatod az olajcserére használt tölcsért, a csavarokat, a körfűrészt, a fúrógépet, a láncfűrészt vagy a fűkaszát.Tovább >>>
Másfél millió forint értékben kapnak tantermi bemutató- és terepi eszközöket a magyar nyelvű oktatási lehetőségek fejlesztése céljából az erdélyi erdész tanulók. Az Országos Erdészeti Egyesület közreműködésével STIHL, míg a Kárpát-medencei Erdészek, Vadászok, Természetjárók Alapítvány segítségével pedig Husqvarna motorfűrészek, fűkaszák, munkaruhák és egyéb kiegészítők segítik majd a csíkszeredai Venczel József Szakközépiskola és a Szent István Otthon erdész tanulóinak szakmai képzését.Tovább >>>
Új korszakot nyit a vadvédelemben a Pöttinger által kifejlesztett SENSOSAFE rendszer, amely az idei Agritechnica kiállításon egy ezüstérmet is begyűjtött. Az innovatív megoldás egy olyan infravörös optikai szenzor, amely a kasza előtti sávot pásztázza, és észleli a vad jelenlétét.Tovább >>>
Hosszú távú célunk, hogy elérjük az ország 27 százalékos fával borítottságát - mondta Ugron Ákos, a Földművelésügyi Minisztérium állami földekért felelős helyettes-államtitkára a 78. Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás (OMÉK) Erdészeti Szakmai Konferenciáján.Tovább >>>
2019-től a STIHL-csoport a kerti gépeket előállító VIKING gyár teljes szortimentjét STIHL márkanév alatt értékesíti. „Az ismertebb nemzetközi márka, a STIHL égisze alatt jobban ki tudjuk használni a VIKING számára már meglévő kereskedelmi potenciált az egész világon” – ezekkel a szavakkal alapozta meg a lépést dr. Bertram Kandziora, a STIHL Igazgató Tanácsának elnöke. A STIHL-lel ellentétben a VIKING márka forgalmazása jelenleg csak Európára korlátozódik, így a márkanévváltás egy világméretű kereskedelmi perspektívát nyújt majd a VIKING-nek középtávon. Az átállás tehát lehetővé teszi azt is, hogy a kereskedelmi és marketingtevékenység egyetlen márkára koncentráljon a jövőben.Tovább >>>
Hirka Anikó szerkesztésében megjelent “A 2016. évi biotikus és abiotikus erdőgazdasági károk, valamint a 2017-ben várható károsítások ” című kiadvány, amely összefoglalja az elmúlt évben bekövetkezett károkat és felhívja a figyelmet az idei évben várható eseményekre. Az Erdő-Mező a kiadványból elsőként a 2016-os erdőkárokról szóló összefoglalót ajánlja az olvasók figyelmébe.Tovább >>>
A Péter Láncfűrész Kft. egy 2015-ben alakult családi vállalkozás. Célunk egy Magyarországon egyedülálló termékkínálattal rendelkező webáruház létrehozása, valamint az, hogy a magas minőségi igényű és a kedvező ár-érték arányú termékeket kereső ügyfelek egyaránt megtalálják azt az alkatrészt vagy gépet, amit keresnek. Ennek érdekében több árkategóriában, minőségben is kínálunk azonos típusú termékeket többféle gyártótól. Tovább >>>
A parlagfű elleni védekezést nem lehet eléggé korán kezdeni, s mivel gyakorlatilag Magyarországon minden ötödik ember érintett, kiemelten fontos a lakosság hozzáállása az irtáshoz - vallják az Andreas STIHL Kft-nél. Éppen ezért figyelemfelkeltő videóval kívánják minél többekben tudatosítani: nem csak, hogy feladatunk, hanem kötelességünk is visszaszorítani a súlyosan allergizáló gyomnövény terjedését.Tovább >>>