Keresési találatok erre a cimkére: Földművelésügyi Minisztérium

950 ezer hektáron megszűnik az osztatlan közös földtulajdon

Mintegy 950 ezer hektárnyi területen szüntetné meg az osztatlan közös tulajdont a kormány legújabb intézkedése – közölte a Földművelésügyi Minisztérium.Tovább >>>

Vidéki fórumok a 2014-2020-as erdészeti támogatások igénybevételéről

Tisztelettel meghívjuk a Földművelési Minisztérium és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara közös szervezésében megvalósuló „Vidéki Fórumok a 2014-2020-as vidékfejlesztési támogatások új erdészeti jogcímeinek igénybevételéről” című országos előadás-sorozatra.Tovább >>>

Kiemelt állami szerepvállalás az erdősítésben - Interjú Ugron Ákos Gáborral

A fenntarthatóságot és a természeti értékek megőrzését kell szem előtt tartani az állami erdők esetében, s nem a gazdasági, piaci érdekeket – mondta a lapunknak adott interjúban Ugron Ákos, a Földművelésügyi Minisztérium állami földekért és erdőgazdálkodásért felelős helyettes államtitkára, aki pályája során mindig a természet védelmében munkálkodott. Kiemelte: fontos cél az erdőterületek növelése, az Alföld fásítása, valamint a klímaváltozás mérséklése.Tovább >>>

10 százalékkal olcsóbb lesz a tűzifa az állami erdőgazdaságoknál

A Földművelésügyi Minisztérium is részt vesz a rezsicsökkentésben, a tárcához tartozó állami erdőgazdaságok 10 százalék árkedvezménnyel árusítanak tűzifát, országosan mintegy 170 ezer köbmétert - jelentette be Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter csütörtökön Sarkad-remetén, a Dél-alföldi Erdészeti Zrt. egyik vadászházánál.Tovább >>>

A Földművelésügyi Minisztérium az állami erdőgazdaságok új gazdája

A Földművelésügyi Minisztérium gyakorolja a tulajdonosi jogokat az állami erdőgazdaságok felett.Tovább >>>

Fatáj: Ugron Ákos helyettes államtitkár lett

Ugron Ákos Gábort 2014. július 1-vel a Földművelésügyi Minisztérium helyettes államtitkárává nevezte ki Orbán Viktor miniszterelnök - közölte a Fataj.hu faipari portál.Tovább >>>

Bemutatták a Földművelésügyi Minisztérium államtitkárjelöltjeit

Fazekas Sándor tárcavezető szerdán Budapesten bemutatta a Földművelésügyi minisztériumban az FM tevékenységének irányításában résztvevőket, az államtitkári posztra jelölteket.Tovább >>>

<< < 6. / 6. oldal