Zéno napja
Virágos kőris, fehér fűz, rezgő nyár? Az Országos Erdészeti Egyesület és az Év Fája Kuratórium az Erdők Hete rendezvénysorozathoz kapcsolódva, 2013 óta folyamatosan, így idén már ötödik alkalommal teszi lehetővé, hogy az egyesület ágazati hírportálján és az Év Fája tematikus weblapon keresztül szavazzanak erdész tagtársaink, erdész kollégáink és a szakmán kívüli érdeklődők a jövő évi „Év Fájára”, mellyel a 2018. esztendő fafaját választják meg a szavazásban résztvevők.Tovább >>>
Megjelent és letölthető a 135/2017.(VI.9.) kormányrendelet a fás szárú ültetvényekről, amely meghatározza azok telepítésének, nyilvántartásának, kitermelésének vagy megszüntetésének szabályait, de a telepítésre használható alapfajokat is.Tovább >>>
A Hortobágyi Nemzeti Park (HNP) területén befejeződött a természetes és természetszerű erdők és fás legelők természetvédelmi kezelése, kialakítása elnevezésű projekt, amelyet több mint 250 millió forint európai uniós és hazai társfinanszírozásból valósítottak meg az elmúlt két és fél évben - közölte a HNP szakmai igazgatója kedden Tiszacsegén.Tovább >>>
Közbeszerzési pályázatot követően, a Hortobágyi Nemzeti Park megbízása alapján 105 hektáron végez erdőápolási munkákat a Jánosik és Társai Kft. külterület gondozó ágazata - tájékoztatott Jánosik Lajos, a cég tulajdonosa.Tovább >>>
Az Alföldi Erdőkért Egyesület őszi Kutatói Napján „Új hazai, ERTI szelekciójú fűz klón teljesítmény vizsgálata szabadalmi bejelentés megalapozására" címmel tartott előadást Csiha Imre, Kamandiné Végh Ágnes és Kovács Csaba a Erdészeti Tudományos Intézettől. Előadásuk anyagát most az Erdő-Mező Online is közzé teszi.Tovább >>>
Az energetikai ültetvények fajtaválasztéka kapcsán Benke Attila tartott előadást a 2013-as innoLignum Sopron erdészeti és faipari kiállítás és vásár “Faenergetika napjainkban” című konferenciáján. A tanulmány összefoglalója most az Erdő-Mező Online portálon is olvasható!Tovább >>>