Keresési találatok erre a cimkére: Év hala

Április 8-ig kell benyújtani az I. negyedéves erdővédelmi kárbejelentő lapokat!

A NÉBIH Erdészeti Igazgatósága felhívja az erdészeti szakirányítók figyelmét, hogy az Országos Erdőkár Nyilvántartási Rendszer (OENyR) 2015. I. negyedéves kárbejelentő lapjainak leadási határideje: 2015. április 8.Tovább >>>

Március 15. - Erdészeket is kitüntettek a nemzeti ünnep alkalmával

Ahogy az már megszokott, nemzeti ünnepeink alkalmával az ország vezetői kitüntetéseket adnak át. Nem volt ez másként 2015. március 13-án sem. Áder János köztársasági elnök a Magyar Érdemrend középkeresztjét adományozta Dr. Faragó Sándornak, a Nyugat-magyarországi Egyetem rektorának. Fazekas Sándor emellett több személyt is kitüntetett.Tovább >>>

A Kiss Ferenc Erdészeti Szakképző Iskola élére is igazgatót keresnek

A Földművelésügyi Miniszter - a “Közalkalmazottak jogállásáról szóló” 1992. évi XXXHI. törvény 20/A. § alapján pályázatot hirdet a Kiss Ferenc Erdészeti Szakképző Iskola tanár munkakörben igazgató (magasabb vezető) beosztás ellátására.Tovább >>>

OEE: Életmentő emlékérmet vehetett át Csiha Imre

Magyarország Kormánya a Belügyminiszter előterjesztésére alapján életmentés során tanúsított hősies magatartása elismeréséül „ÉLETMENTŐ EMLÉKÉRMET” adományozott Csiha Imre erdőmérnöknek, a NAIK ERTI Püspökladányi Állomás igazgatójának.Tovább >>>

Igazgatót keresnek a Mátra Erdészeti, Mezőgazdasági és Vadgazdálkodási Szakképző Iskola élére

FM Kelet-magyaroszági Agrár-szakképző Központ Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján pályázatot hirdet az FM ASzK– Mátra Erdészeti, Mezőgazdasági és Vadgazdálkodási Szakképző Iskolája és Kollégiuma tagintézmény tanár munkakörben tagintézmény-vezető (igazgató) (magasabb vezető) beosztás ellátására.Tovább >>>

Ébred a természet – felélénkül az erdő

A kikelet hírnökei márciusban bukkannak fel a hazai erdőkben – megjelenésük nem csak a tél elmúltát, hanem a turistaszezon kezdetét is jelzi. A kora tavaszi napfény és a természet szeretete sokakat az erdőbe csalogat: az ébredés első jeleit felfedezni páratlan élményt jelent. A természet és saját magunk védelme érdekében ugyanakkor nem árt a fokozott óvatosság. A Pilisi Parkerdő Zrt. legfrissebb hírlevelében a tavaszi aktualitásokat, jó tanácsokat gyűjtötte össze.Tovább >>>

Mi (is) tehetünk róla, mi (is) tehetünk ellene! (II. rész) - Avagy mit is csinál az erdész?

Az előző írásom alkalmával a vadgazdálkodás társadalmi megítélése került górcső alá és az, hogy hogyan tudjuk mi magunk eloszlatni a tévhiteket hivatásunkkal kapcsolatban. Az ismeretterjesztő órák, foglalkozások természetesen nem értek véget egyetlen alkalommal. Ám mielőtt a vadászathoz kapcsolódó témákat folytatnánk, ezúttal az erdőgazdálkodás és az erdő volt terítéken az iskolában.Tovább >>>

Magánerdős kerekasztal beszélgetéseket szervez a MEGOSZ - Ötleteket vár a szövetség!

A Magán Erdőtulajdonosok és Gazdálkodók Országos Szövetsége 2015-ben kerekasztal beszélgetések során szeretne választ és megoldást találni a magánerdő gazdálkodás legégetőbb problémáira.Tovább >>>

A Bakonyerdő Zrt.-nél is komoly károkat okoz a mezei pocok

Az állami erdőgazdaság Bakonykoppány határában lévő csemetekertjében a lombos fajok 20-30 százalékát megrágták a mezei pockok. Ezek a növények aztán el is pusztultak - mondta Stubán Zoltán, a Bakonyerdő Zrt. erdőművelési és közjóléti osztályvezetője a veol.hu kérdésére.Tovább >>>

Letölthető az Erdő-Mező Magazin első 2015-ös lapszáma

Már honlapunkról is letölthető az első 2015-ös Erdő-Mező Magazin, amelyben interjút olvashatnak Lajkó Bendegúz faápolóval, Bakó Norbert fiatal favágó versenyzővel, Török Dániel fakitermelővel, és Támba Miklós magán-erdőgazdálkodóval is. Mindezek mellett januárban megjelent lapunkban tudósítást talál az ivánci OEE gépbemutatóról, amely kapcsán a Hittner EcoTrac közelítőgépeket is bemutatjuk. De erdészeti géphíreink között írunk a TDT lánctalpas gépról, a Rome tárcsákról, az AHWI díjazott erdészeti zúzójáról és a Valtra legújabb traktoráról is.Tovább >>>

Idén is lesz állásbörze az Erdőmérnöki Karon

Az Erdőmérnöki Kar idén is megrendezi a már hagyományossá vált állásbörzét, amely során a Kar öt szakának (erdőmérnöki, környezetmérnöki, környezettan-környezettudomány, természetvédelmi mérnöki, vadgazda mérnöki) hallgatói tájékozódnak az elhelyezkedési, valamint a gyakorlati lehetőségekről. Tovább >>>

Kaszó Kupa 2015 - Idén is összegyűltek a vérebesek Somogyban (+VIDEÓ)

Az ország minden tájáról érkeztek vérebesek a Somogy megyei Kaszóra február utolsó napjaiban, hiszen a hagyományokhoz híven idén is megrendezték a Kaszó Kupát. Az utánkeresés jogi, erkölcsi és a gazdasági szempontból is nagyobb fontos. Utóbbit a 2014-es eredmények is alátámasztják. Erről Buzgó József, a Magyar Véreb Egylet elnöke beszélt az Erdő-Mező videójában.Tovább >>>

Elkezdődött az S.O.S. Bajban az erdő tematikus nap a Duna TV-n

Vasárnap reggel fél 9-kor elkezdődött a Duna TV-n az S.O.S. Bajban az erdő tematikus nap. A műsorfolyam egy apátkúti élő kapcsolással kezdődött, amelynek középpontjában a cserkészek álltak, majd Lomniczi Gergely, az Országos Erdészeti Egyesület főtitkára ült be a stúdióba.Tovább >>>

Megmutatjuk a Bakonyerdő Zrt. fotópályázatának legszebb képeit!

Nagy feladat elé állították a Bakonyerdő Zrt. fotópályázatának zsűriét a pályázók, ugyanis a megadott határidőig 830 személy 3616 képe érkezett be hozzájuk. Hosszas tanakodás után azonban megszületett a döntés a dobogósokról és egy különdíjasról is.Tovább >>>

A VMSZ a koalícióból is kilép a vajdasági erdőgazdasági közvállalat eltávolított igazgatója érdekében

Pásztor István, a Vajdaság Magyar Szövetség elnöke közölte, elfogadja Nenad Čanaknak, a Vajdasági Szociáldemokrata Liga (LSV) elnökének tárgyalási meghívását, de csak azzal a feltétellel, hogy Takács Mártát visszahelyezik a Vajdaság Erdői (Vojvodinašume) közvállalat élére megbízott igazgatóként.Tovább >>>

<< < 51. / 76. oldal > >>